Mágikus és varázslatos receptek a nagyvilágból…:)

március 8, 2013
Posted in Facebook
március 8, 2013 Anita

Mágikus és varázslatos receptek a nagyvilágból…:)

Lúdláb tortaPiskóta hozzávalók:3 tojás3 evőkanál kristálycukor3 evőkanál liszt1 evőkanál kakaóA tojást habosra keverjük a cukorral. Addig verjük, amíg közel olyan kemény nem lesz, mintha csak a fehérjéből vernénk habot.Amikor már kellően habos a tojás, apránként, óvatosan keverjük hozzá a lisztet és a kakaót, vigyázva, hogy ne törjön nagyon össze a hab.A masszát kivajazott-kilisztezett tortaformába öntjük. Előmelegített sütőben 160 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük. A sütési idő vége felé végezzünk tűpróbát. Ha nem ragad a tészta a tűre, akkor készen van.A megsült piskótát hűlni hagyjuk.A csokikrém hozzávalói: 6 tojás25 dkg cukor30 dkg vaj15 dkg étcsokoládé10 gr vaníliás cukorA tojást a cukorral gőz fölött addig keverjük, amíg cukor teljesen elolvad. Ekkor hozzáadjuk a darabokra tört csokit és a vajat. Tovább keverjük, amíg a csoki és a vaj is elolvad, és teljesen egynemű lesz a csokoládé masszánk. Lehűtjük, és habverővel habosra keverjük.  Kb. 400 gr mirelit magozott meggyet beletesszük egy lábosba, ízlés szerint cukrozzuk, fűszerezzük egy kis szegfűszeggel és fahéjjal. Felöntjük fél dl rummal. Addig főzzük, amíg a leve szirup sűrűségű nem lesz.A meggyet szűrjük le, és a sziruppal együtt hagyjuk kihűlni.A díszítéshez tegyünk félre 12 db szép meggyszemet.A tortalapot megkenjük a meggy szirupjával. A krém egyharmadát elkenjük a piskótán. Körkörösen kirakjuk a meggyel. A krémből tegyünk félre egy keveset a díszítéshez, és a többit simítsuk rá egyenletesen a torta tetejére és az oldalára.A tortát kb. 20-30 percre a fagyasztóba tesszük, hogy a csokoládé bevonatot könnyebben rá tudjuk simítani.15 dkg étcsokoládét darabokra törünk és 3 evőkanál olajjal gőz felett felolvasztjuk, és bevonjuk vele a tortát. A maradék krémet habzsákba töltjük, és ezzel díszítjük a tortát. A csokoládérózsák tetejére meggyszemeket ültetünk.forrás: http://csiperke.blogspot.co.uk/2011/01/ludlab-torta.html Lúdláb torta

Piskóta hozzávalók:
3 tojás
3 evőkanál kristálycukor
3 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaó

A tojást habosra keverjük a cukorral. Addig verjük, amíg közel olyan kemény nem lesz, mintha csak a fehérjéből vernénk habot.
Amikor már kellően habos a tojás, apránként, óvatosan keverjük hozzá a lisztet és a kakaót, vigyázva, hogy ne törjön nagyon össze a hab.
A masszát kivajazott-kilisztezett tortaformába öntjük. Előmelegített sütőben 160 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük. A sütési idő vége felé végezzünk tűpróbát. Ha nem ragad a tészta a tűre, akkor készen van.
A megsült piskótát hűlni hagyjuk.

A csokikrém hozzávalói:
6 tojás
25 dkg cukor
30 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé
10 gr vaníliás cukor

A tojást a cukorral gőz fölött addig keverjük, amíg cukor teljesen elolvad. Ekkor hozzáadjuk a darabokra tört csokit és a vajat. Tovább keverjük, amíg a csoki és a vaj is elolvad, és teljesen egynemű lesz a csokoládé masszánk. Lehűtjük, és habverővel habosra keverjük.

Kb. 400 gr mirelit magozott meggyet beletesszük egy lábosba, ízlés szerint cukrozzuk, fűszerezzük egy kis szegfűszeggel és fahéjjal. Felöntjük fél dl rummal. Addig főzzük, amíg a leve szirup sűrűségű nem lesz.
A meggyet szűrjük le, és a sziruppal együtt hagyjuk kihűlni.
A díszítéshez tegyünk félre 12 db szép meggyszemet.

A tortalapot megkenjük a meggy szirupjával. A krém egyharmadát elkenjük a piskótán. Körkörösen kirakjuk a meggyel. A krémből tegyünk félre egy keveset a díszítéshez, és a többit simítsuk rá egyenletesen a torta tetejére és az oldalára.
A tortát kb. 20-30 percre a fagyasztóba tesszük, hogy a csokoládé bevonatot könnyebben rá tudjuk simítani.
15 dkg étcsokoládét darabokra törünk és 3 evőkanál olajjal gőz felett felolvasztjuk, és bevonjuk vele a tortát.
A maradék krémet habzsákba töltjük, és ezzel díszítjük a tortát. A csokoládérózsák tetejére meggyszemeket ültetünk.

forrás: http://csiperke.blogspot.co.uk/2011/01/ludlab-torta.html

Rákóczi túrós receptHozzávalók a tésztához:25 dkg liszt,1 cs sütőpor, 12 dkg vaj, 12 dkg cukor, 1 tojás sárgája, 1 dl tejföl, reszelt citromhéj,csipet sóA töltelékhez: 50 dkg túró, 3 tojás sárgája, 15 dkg cukor, 6 dkg zsemlemorzsaA habhoz: 4 tojás fehérje, 8 dkg porcukor A lisztet keverjük el a sütőporral.Majd adjuk hozzá a többi alapanyagot, és gyors mozdulatokkal dolgozzuk össze. A tésztát csomagoljuk fóliába, és tegyük a hűtőbe pihenni legalább egy órára.A töltelékhez a cukorból és a tojás sárgákból keverjünk krémet, majd dolgozzuk át a túróval. A krémbe is tehetünk reszelt citromhéjat, sőt akár még kevés citrom levet is, ha valaki szereti a savanykásabb ízeket).A pihentetett tésztát nyújtsuk ki kb. 1 cm vastagságúra, és akkora méretűre, hogy beleférjen a tepsibe. A tésztát villával szurkáljuk meg pár helyen, majd előmelegített sütőben süssük világosra (kb. 20 perc).Közben a tojások fehérjéből és a porcukorból verjünk kemény habot.A tésztát vegyük ki a sütőből, szórjuk meg a morzsával, kenjük rá egyenletesen a túrót. tegyük vissza a sütőbe, és süssük készre (kb. 50 perc).Legvégül kenjük rá a tojáshabot, és a már langyos sütőben épp csak annyi időre tegyük vissza, hogy a hab rászáradjon.forrás/ recept: http://www.ritakonyhaja.hu/nassolda/egy-tepsi-sutemeny/1455-rakoczi-turos-recept.htmlfotó: illusztráció Rákóczi túrós recept

Hozzávalók a tésztához:

25 dkg liszt,
1 cs sütőpor,
12 dkg vaj,
12 dkg cukor,
1 tojás sárgája,
1 dl tejföl,
reszelt citromhéj,
csipet só

A töltelékhez:

50 dkg túró,
3 tojás sárgája,
15 dkg cukor,
6 dkg zsemlemorzsa

A habhoz:

4 tojás fehérje,
8 dkg porcukor

A lisztet keverjük el a sütőporral.
Majd adjuk hozzá a többi alapanyagot, és gyors mozdulatokkal dolgozzuk össze.
A tésztát csomagoljuk fóliába, és tegyük a hűtőbe pihenni legalább egy órára.
A töltelékhez a cukorból és a tojás sárgákból keverjünk krémet, majd dolgozzuk át a túróval.
A krémbe is tehetünk reszelt citromhéjat, sőt akár még kevés citrom levet is, ha valaki szereti a savanykásabb ízeket).
A pihentetett tésztát nyújtsuk ki kb. 1 cm vastagságúra, és akkora méretűre, hogy beleférjen a tepsibe. A tésztát villával szurkáljuk meg pár helyen, majd előmelegített sütőben süssük világosra (kb. 20 perc).
Közben a tojások fehérjéből és a porcukorból verjünk kemény habot.
A tésztát vegyük ki a sütőből, szórjuk meg a morzsával, kenjük rá egyenletesen a túrót. tegyük vissza a sütőbe, és süssük készre (kb. 50 perc).
Legvégül kenjük rá a tojáshabot, és a már langyos sütőben épp csak annyi időre tegyük vissza, hogy a hab rászáradjon.

forrás/ recept: http://www.ritakonyhaja.hu/nassolda/egy-tepsi-sutemeny/1455-rakoczi-turos-recept.html

fotó: illusztráció

Ferrero RocherHozzávalók (kb. 30 db-hoz):10 dkg Hanuta (mogyorókrémmel töltött nápolyi)12 dkg pörkölt durvára darált török mogyoró (töltelékbe, ízlés szerint)5 dkg pörkölt durvára darált török mogyoró (hempergetéshez, golyó méretétől függően)kb. 30 kisebb szem pörkölt törökmogyoró a golyók közepébe20 dkg kenhető/szobahőmérsékletű nutella15 dkg tejcsokoládé a bevonáshozElőmelegített sütőben a mogyorókat kb. 8-10 perc alatt megpirítjuk. Majd egy konyharuha segítségével a héját ledörzsöljük. Félreteszünk kb. 30 kisebb szemet, érdemes többet is, mivel a gombócok száma attól függ, mekkora golyókat gyúrunk.A késes aprítóba beletesszük a pirított mogyoró többi részét. Átdaráljuk annyira, hogy szemcsés maradjon. Kb. 12 dkg-t beleöntünk egy tálba -ez lesz a töltelék-, a hempergetéshez pedig félretesszük a maradékot. A nápolyit szintén átdaráljuk és hozzáöntjük a töltelékhez.A töltelékhez adjuk a szoba hőmérsékletű nutellát, kézzel jól átgyúrjuk és ha kevésnek ítéljük a mogyorót vagy a nápolyit még módosíthatunk rajta ízlésünk szerint. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük 1 órára.Mikor megdermedt diónyi nagyságú golyókat formázunk, melyek közepébe 1 szem pörkölt mogyorót teszünk. Ha nagyon felmelegedne a massza, tegyük vissza a hűtőbe.Egyesével meghempergetjük a golyókat a félretett mogyoróban.Az így elkészült golyókat 1 órára hűtőbe tesszük, hogy megkeményedjenek. Bár már így is fogyasztható. A tejcsokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk és egy mártóvilla segítségével megmártogatjuk a gombócokat. Emőke eleve temperált csokoládét használt, így nem tett hozzá olajat. Egy rácsra téve hagyjuk lecsöpögni majd tegyük hűtőbe, hogy megdermedjen a csokoládé.Miután megdermedt a csokoládé, csomagolható vagy fogyasztható.forrás/ recept: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ferrero-rocher-hazilag/Raffaello Hozzávalók kb. 45 darabhoz:A golyókhoz:160 g tejpor (sovány)60 ml víz95 g vaj (olvasztott)85 g porcukor  80 g kókuszreszelék45 szem mandula (hántolt, pirított)A panírozáshoz:kókuszreszelékElkészítés:1. A vizet és a cukrot feltesszük főni.2. Közben egy tálban összekeverjük a tejport a kókuszresz
elékkel.3. Mikor forr a víz, levesszük a tűzhelyről, és folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a kókuszreszelékes tejport, valamint hozzáöntjük az olvasztott vajat. Simára keverjük a masszát.4. A kész masszát hagyjuk kihűlni 1 órán át a hűtőben. Ha kihűlt, golyókat formázunk a masszából, melybe hántolt, pörkölt mandulaszemeket teszünk.5. Végül a golyókat kókuszreszelékbe forgatjuk, és már kínálhatjuk is.forrás/ recept: http://desszert.eu/raffaello_golyofotó: http://emmm-blog.blogspot.co.uk/2010/11/ferrero-rocher-es-raffaello-hazilag.html Ferrero Rocher

Hozzávalók (kb. 30 db-hoz):

10 dkg Hanuta (mogyorókrémmel töltött nápolyi)
12 dkg pörkölt durvára darált török mogyoró (töltelékbe, ízlés szerint)
5 dkg pörkölt durvára darált török mogyoró (hempergetéshez, golyó méretétől függően)
kb. 30 kisebb szem pörkölt törökmogyoró a golyók közepébe
20 dkg kenhető/szobahőmérsékletű nutella
15 dkg tejcsokoládé a bevonáshoz

Előmelegített sütőben a mogyorókat kb. 8-10 perc alatt megpirítjuk. Majd egy konyharuha segítségével a héját ledörzsöljük. Félreteszünk kb. 30 kisebb szemet, érdemes többet is, mivel a gombócok száma attól függ, mekkora golyókat gyúrunk.
A késes aprítóba beletesszük a pirított mogyoró többi részét. Átdaráljuk annyira, hogy szemcsés maradjon. Kb. 12 dkg-t beleöntünk egy tálba -ez lesz a töltelék-, a hempergetéshez pedig félretesszük a maradékot. A nápolyit szintén átdaráljuk és hozzáöntjük a töltelékhez.

A töltelékhez adjuk a szoba hőmérsékletű nutellát, kézzel jól átgyúrjuk és ha kevésnek ítéljük a mogyorót vagy a nápolyit még módosíthatunk rajta ízlésünk szerint. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük 1 órára.
Mikor megdermedt diónyi nagyságú golyókat formázunk, melyek közepébe 1 szem pörkölt mogyorót teszünk. Ha nagyon felmelegedne a massza, tegyük vissza a hűtőbe.

Egyesével meghempergetjük a golyókat a félretett mogyoróban.
Az így elkészült golyókat 1 órára hűtőbe tesszük, hogy megkeményedjenek. Bár már így is fogyasztható.
A tejcsokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk és egy mártóvilla segítségével megmártogatjuk a gombócokat. Emőke eleve temperált csokoládét használt, így nem tett hozzá olajat. Egy rácsra téve hagyjuk lecsöpögni majd tegyük hűtőbe, hogy megdermedjen a csokoládé.
Miután megdermedt a csokoládé, csomagolható vagy fogyasztható.

forrás/ recept: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ferrero-rocher-hazilag/

Raffaello

Hozzávalók kb. 45 darabhoz:

A golyókhoz:

160 g tejpor (sovány)
60 ml víz
95 g vaj (olvasztott)
85 g porcukor
80 g kókuszreszelék
45 szem mandula (hántolt, pirított)

A panírozáshoz:
kókuszreszelék

Elkészítés:
1. A vizet és a cukrot feltesszük főni.

2. Közben egy tálban összekeverjük a tejport a kókuszreszelékkel.

3. Mikor forr a víz, levesszük a tűzhelyről, és folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a kókuszreszelékes tejport, valamint hozzáöntjük az olvasztott vajat. Simára keverjük a masszát.

4. A kész masszát hagyjuk kihűlni 1 órán át a hűtőben. Ha kihűlt, golyókat formázunk a masszából, melybe hántolt, pörkölt mandulaszemeket teszünk.

5. Végül a golyókat kókuszreszelékbe forgatjuk, és már kínálhatjuk is.

forrás/ recept: http://desszert.eu/raffaello_golyo

fotó: http://emmm-blog.blogspot.co.uk/2010/11/ferrero-rocher-es-raffaello-hazilag.html

Gesztenyés babapiskótás krémesAlap : 2 cs gesztenyemassza, 25 dkg darált háztartási keksz, rum vagy rumaroma, ízlés szerint, 15 dkg porcukor - ezeket kevés tejjel jól összekeverjük / gyúrjuk / ! Ajánlatos fokozatosan adagolni a tejet, nehogy túl lágy legyen kb. 1 dl .Krém : 9 dl tej, 3 cs. vaníliás pudingpor, 20 dkg porcukor, - ezeket felfőzzük, majd ha kihűlt 25 dkg margarinnal kikeverjük.Tetejére: 3 dl Hullala ( növényi alapú tejszín) Összeállitás : A gesztenyés masszát / alap / egyenletesen egy tepsi aljára nyomkodjuk. A krém egyik felét rákenjük. Rumos tejbe forgatott babapiskóta a következő rész / vigyázzunk nehogy túlságosan megszívja magát /. A krém másik felét rákenjük. Végül a tetejére 3 dl kemény habbá vert hullalát teszünk, és egyenletesen rákenjük, végül ízlés szerint csokoládét reszelünk rá. Fogyasztásig hűtőben tároljuk. Tepsi méret 20 x 30 cm - es.forrás: http://katharoszkonyhaja.gportal.hu/gindex.php?pg=34584231&nid=6090485weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/ Gesztenyés babapiskótás krémes

Alap : 2 cs gesztenyemassza, 25 dkg darált háztartási keksz, rum vagy rumaroma, ízlés szerint, 15 dkg porcukor – ezeket kevés tejjel jól összekeverjük / gyúrjuk / ! Ajánlatos fokozatosan adagolni a tejet, nehogy túl lágy legyen kb. 1 dl .

Krém : 9 dl tej, 3 cs. vaníliás pudingpor, 20 dkg porcukor, – ezeket felfőzzük, majd ha kihűlt 25 dkg margarinnal kikeverjük.

Tetejére: 3 dl Hullala ( növényi alapú tejszín)

Összeállitás : A gesztenyés masszát / alap / egyenletesen egy tepsi aljára nyomkodjuk. A krém egyik felét rákenjük. Rumos tejbe forgatott babapiskóta a következő rész / vigyázzunk nehogy túlságosan megszívja magát /. A krém másik felét rákenjük. Végül a tetejére 3 dl kemény habbá vert hullalát teszünk, és egyenletesen rákenjük, végül ízlés szerint csokoládét reszelünk rá. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

Tepsi méret 20 x 30 cm – es.

forrás: http://katharoszkonyhaja.gportal.hu/gindex.php?pg=34584231&nid=6090485

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/

Kakaós-kókuszos kalácsHozzávalók:Tészta50 dkg liszt és még egy kicsi a nyújtáshoz1 tasak szárított élesztő 3 púpozott evőkanál cukor 2,5 dl tej (lehet, hogy kevesebb is elég, de minimum 2dl kell)8 dkg vaj vagy margarin1 tojásegy nagy csipet sóKrém8 dkg vaj vagy margarin 3 púpozott evőkanál kristálycukor 1 púpozott evőkanál kakaópor (cukrozatlan)2 evőkanál kókuszreszelék Tetejére tojássárgája jégcukor, esetleg kristálycukorA tejet meglangyosítjuk, a vajat felolvasztjuk. A lisztet összekeverjük az élesztővel, hozzáadunk minden hozzávalót, a tejet és a vajat célszerű kisebb adagokban belekeverni. ( A liszt minőségétől függően módosítani kell a tej mennyiségét. Itthon kellett a 2,5dl tej, Brüsszelben már2 dl tej is elég a speciális, kelt tésztákhoz használatos liszthez. Ezért fontos a fokozatos adagolás. Ha ragad a tészta, adjunk hozzá lisztet nyugodtan.) Magától összeáll egy nagy sima gombóccá, nem kell túl sokat dagasztani. Liszttel megszórjuk, 1 órát kelesztjük meleg helyen.Közben elkészítjük a krémet, a puha vajat kikeverjük a cukorral, a kakaóporral és a kókuszreszelékkel.A megkelt tésztát újra átgyúrjuk és két cipóra osztjuk. Az egyik cipót lisztezett deszkán kinyújtjuk egy kb 30 cm-szer 25 cm-es téglalappá és egyenletesen bekenjük a krém felével.Úgy tekerjük fel, mint a bejglit. Hosszában középen kettévágjuk, de úgy, hogy a tetején kb. 1 cm hosszan egyben maradjon.Utána a két részt egyszerűen összefonjuk.A másik cipóból hasonlóan készítünk fonatot. A sütőt bemelegítjük 180 fokra (légkeveréses 160 fok). A fonatokat vajjal kikent tepsibe helyezzük, én sütőpapírt használtam. A tetejüket megkenjük tojássárgájával, megszórjuk jégcukorral vagy kristálycukorral. 20 perc kelesztés után kb. 15-20 percig sütjük a sütőben.A tölteléket készíthetjük fahéjjal is, ekkor egy kis kanál fahéjat adunk a cukros vajhoz kakaó és kókusz helyett. Sokféle variáció szóba jöhet még-őrölt kardamom, darált dió, darált mák stb.- a lényeg, hogy a vaj és a cukor mennyisége változatlan maradjon. Csigákat is készíthetünk belőle. Ebben az esetben miután feltekertük, 1cm széles szeleteket vágunk belőle. Az így kapott csigákat kivajazott tepsibe fektetjük, megkenjük tojássárgájával, megszórjuk kristálycukorral és 20 perc kelesztés után 200 fokon (légkeveréses 180 fok) megsütjük.forrás: http://csicseriborsobablencse.blogspot.co.uk/2008/11/kakas-kkuszos-kalcs_22.html Kakaós-kókuszos kalács

Hozzávalók:

Tészta

50 dkg liszt és még egy kicsi a nyújtáshoz
1 tasak szárított élesztő
3 púpozott evőkanál cukor
2,5 dl tej (lehet, hogy kevesebb is elég, de minimum 2dl kell)
8 dkg vaj vagy margarin
1 tojás
egy nagy csipet só

Krém

8 dkg vaj vagy margarin
3 púpozott evőkanál kristálycukor
1 púpozott evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
2 evőkanál kókuszreszelék

Tetejére tojássárgája jégcukor, esetleg kristálycukor

A tejet meglangyosítjuk, a vajat felolvasztjuk. A lisztet összekeverjük az élesztővel, hozzáadunk minden hozzávalót, a tejet és a vajat célszerű kisebb adagokban belekeverni. ( A liszt minőségétől függően módosítani kell a tej mennyiségét. Itthon kellett a 2,5dl tej, Brüsszelben már
2 dl tej is elég a speciális, kelt tésztákhoz használatos liszthez. Ezért fontos a fokozatos adagolás. Ha ragad a tészta, adjunk hozzá lisztet nyugodtan.) Magától összeáll egy nagy sima gombóccá, nem kell túl sokat dagasztani. Liszttel megszórjuk, 1 órát kelesztjük meleg helyen.

Közben elkészítjük a krémet, a puha vajat kikeverjük a cukorral, a kakaóporral és a kókuszreszelékkel.

A megkelt tésztát újra átgyúrjuk és két cipóra osztjuk. Az egyik cipót lisztezett deszkán kinyújtjuk egy kb 30 cm-szer 25 cm-es téglalappá és egyenletesen bekenjük a krém felével.

Úgy tekerjük fel, mint a bejglit. Hosszában középen kettévágjuk, de úgy, hogy a tetején kb. 1 cm hosszan egyben maradjon.

Utána a két részt egyszerűen összefonjuk.

A másik cipóból hasonlóan készítünk fonatot. A sütőt bemelegítjük 180 fokra (légkeveréses 160 fok). A fonatokat vajjal kikent tepsibe helyezzük, én sütőpapírt használtam. A tetejüket megkenjük tojássárgájával, megszórjuk jégcukorral vagy kristálycukorral. 20 perc kelesztés után kb. 15-20 percig sütjük a sütőben.

A tölteléket készíthetjük fahéjjal is, ekkor egy kis kanál fahéjat adunk a cukros vajhoz kakaó és kókusz helyett. Sokféle variáció szóba jöhet még-őrölt kardamom, darált dió, darált mák stb.- a lényeg, hogy a vaj és a cukor mennyisége változatlan maradjon. Csigákat is készíthetünk belőle. Ebben az esetben miután feltekertük, 1cm széles szeleteket vágunk belőle. Az így kapott csigákat kivajazott tepsibe fektetjük, megkenjük tojássárgájával, megszórjuk kristálycukorral és 20 perc kelesztés után 200 fokon (légkeveréses 180 fok) megsütjük.

forrás: http://csicseriborsobablencse.blogspot.co.uk/2008/11/kakas-kkuszos-kalcs_22.html

Csokis gyümölcskenyérHozzávalók: 30 dkg liszt, fél csomag sütőpor, ízlés szerint fahéj, 1 csipet só, 1 csipet szegfűbors, 1 evőkanál kakaópor, kevés reszelt citromhéj, 1 tojás, 2 dl tejföl, 2-3 evőkanál tej (amennyit a tészta igényel), 8-10 dkg porcukor, 1 nagy alma lereszelve, kandírozott vagy aszalt gyümölcsök, mogyoró, mandula, apróra tört fehér csoki Elkészítés: A liszthez hozzáadjuk a sütőport, a fahéjat, a szegfűborsot, a kakaóport, kevés citromhéjat és egy csipet sót. A tojást habosra keverjük, majd beletesszük a cukrot, a tejfölt, a reszelt almát, majd a fűszeres lisztet. Ha még igényli a tészta állaga, rakjunk bele 2-3 evőkanál tejet. Jól összekeverjük a masszát, majd kivajazott, kilisztezett őzgerinc vagy püspökkenyér formába öntünk egy keveset az aljára, aztán szórunk rá kandírozott vagy aszalt gyümölcsöket, mandulát, mogyorót és apróra tört fehér csokit. Aztán jöhet még egy sor tészta, majd megint gyümölcsök, így folytatjuk, amíg megtelik a forma. Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten kb. 45 percig sütjük. Közben tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy készen van-e. forrás/ recept: http://www.mindmegette.hu/csokis-gyumolcskenyer.receptfotó illusztráció Csokis gyümölcskenyér

Hozzávalók: 30 dkg liszt, fél csomag sütőpor, ízlés szerint fahéj, 1 csipet só, 1 csipet szegfűbors, 1 evőkanál kakaópor, kevés reszelt citromhéj, 1 tojás, 2 dl tejföl, 2-3 evőkanál tej (amennyit a tészta igényel), 8-10 dkg porcukor, 1 nagy alma lereszelve, kandírozott vagy aszalt gyümölcsök, mogyoró, mandula, apróra tört fehér csoki

Elkészítés: A liszthez hozzáadjuk a sütőport, a fahéjat, a szegfűborsot, a kakaóport, kevés citromhéjat és egy csipet sót. A tojást habosra keverjük, majd beletesszük a cukrot, a tejfölt, a reszelt almát, majd a fűszeres lisztet. Ha még igényli a tészta állaga, rakjunk bele 2-3 evőkanál tejet. Jól összekeverjük a masszát, majd kivajazott, kilisztezett őzgerinc vagy püspökkenyér formába öntünk egy keveset az aljára, aztán szórunk rá kandírozott vagy aszalt gyümölcsöket, mandulát, mogyorót és apróra tört fehér csokit. Aztán jöhet még egy sor tészta, majd megint gyümölcsök, így folytatjuk, amíg megtelik a forma. Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten kb. 45 percig sütjük. Közben tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy készen van-e.

forrás/ recept: http://www.mindmegette.hu/csokis-gyumolcskenyer.recept

fotó illusztráció

Mézes zserbóElkészítés:120 percsütési hőfok:170 ℃sütési idő:5 percHozzávalókA tésztához15 dkg kristálycukor2 evőkanál méz0,5 dl tej1 tojás1 kiskanál keserű kakaópor45 dkg finomliszt1 kávéskanál szódabikarbóna10 dkg Rama A krémhez2 csomag Vanillincukor5 dl tej1 dl (10 dkg) búzadara20 dkg porcukor20 dkg Rama A nyújtáshozegy kevés finomlisztA mázhoz2 evőkanál víz2 evőkanál cukrozatlan kakaópor10 dkg kristálycukor5 dkg Rama Elkészítés:A tésztához valókat a liszt és a szódabikarbóna kivételével tűzálló tálba tesszük, majd vízgőz fölött kb.15 perc alatt kicsit sűrű, enyhén karamellszínű masszává főzzük. A tűzről levéve azonnal összegyúrjuk a szódabikarbónával elkevert liszttel. Nyomban négy részre osztjuk, és enyhén meglisztezett gyúrólapon egyenként kb. 23x30 cm-es lapokká nyújtjuk. Előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit kisebb lánggal (170 °C, légkeveréses sütőben 155 °C), kb. 5 percig sütjük vigyázva, mert gyorsan megéghet. A másik három lapot ugyanígy sütjük meg. A krémhez a tejet a vaníliás cukorral ízesítve felforraljuk. A darát vékony sugárban, folytonos keverés közben beleszórjuk, és 4-5 perc alatt sűrűre főzzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A Ramát először magában, majd a porcukorral keverjük habosra. A tejes darát evőkanalanként beledolgozzuk. A kisült lapokat ezzel a krémmel egymásra rétegezzük. A mázhoz valókat 3-4 perc alatt simára főzzük, kissé hűlni hagyjuk, majd a tészta tetejére kenjük. Letakarva legalább 1 éjszakára behűtjük, hogy a forrás: http://www.sutigyar.hu/recept/mezes_zserbo_5 Mézes zserbó

Elkészítés:
120 perc

sütési hőfok:
170 ℃
sütési idő:
5 perc

Hozzávalók

A tésztához
15 dkg kristálycukor
2 evőkanál méz
0,5 dl tej
1 tojás
1 kiskanál keserű kakaópor
45 dkg finomliszt
1 kávéskanál szódabikarbóna
10 dkg Rama

A krémhez
2 csomag Vanillincukor
5 dl tej
1 dl (10 dkg) búzadara
20 dkg porcukor
20 dkg Rama
A nyújtáshoz
egy kevés finomliszt
A mázhoz
2 evőkanál víz
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
10 dkg kristálycukor
5 dkg Rama

Elkészítés:

A tésztához valókat a liszt és a szódabikarbóna kivételével tűzálló tálba tesszük, majd vízgőz fölött kb.15 perc alatt kicsit sűrű, enyhén karamellszínű masszává főzzük. A tűzről levéve azonnal összegyúrjuk a szódabikarbónával elkevert liszttel. Nyomban négy részre osztjuk, és enyhén meglisztezett gyúrólapon egyenként kb. 23×30 cm-es lapokká nyújtjuk. Előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit kisebb lánggal (170 °C, légkeveréses sütőben 155 °C), kb. 5 percig sütjük vigyázva, mert gyorsan megéghet. A másik három lapot ugyanígy sütjük meg. A krémhez a tejet a vaníliás cukorral ízesítve felforraljuk. A darát vékony sugárban, folytonos keverés közben beleszórjuk, és 4-5 perc alatt sűrűre főzzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A Ramát először magában, majd a porcukorral keverjük habosra. A tejes darát evőkanalanként beledolgozzuk. A kisült lapokat ezzel a krémmel egymásra rétegezzük. A mázhoz valókat 3-4 perc alatt simára főzzük, kissé hűlni hagyjuk, majd a tészta tetejére kenjük. Letakarva legalább 1 éjszakára behűtjük, hogy a

forrás: http://www.sutigyar.hu/recept/mezes_zserbo_5

Grízes mézes Előkészület: 30 percfőzés: 8 percsütés: 20 perchozzávalók 12 főreTésztához:50 dkg liszt6 dkg zsír v. 10 dkg vaj15 dkg porcukor1 kk szódabikarbóna2 db tojás4 ek folyékony méz4 ek tejfölKrémhez:5 dl tej2 cs vaníliás cukor1 dl (10 dkg) búzadara20 dkg vaj20 dkg porcukorMázhoz:5 dkg vaj2 ek cukrozatlan kakaópor10 dkg kristálycukor2 ek víz   A tésztalapok sütésénél itt is figyelni kell, egy lap kb. 6-8 perc alatt sül meg. Ajánlat:Ha valakinek nincs ideje (vagy kedve ) megsütni a lapokat , akkor mézes tortalappal is el lehet készíteni a süteményt.Elkészítés:A lisztet elmorzsoljuk a zsírral, hozzáadjuk a porcukrot, a szódabikarbónát, a tojásokat, a mézet, a tejfölt, és sima tésztává gyúrjuk.Négy egyenlő részre osztjuk, kissé pihentetjük, és késhátvastagságúra nyújtjuk.Világosra sütjük, a tepsi hátlapján vagy sütőlemezen, amit jól megzsírozunk.A tejet a vaníliás cukorral ízesítve fölforraljuk. A darát vékony sugárban, folytonos keverés közben beleszórjuk, és 4 perc alatt sűrűre főzzük. Megvárjuk, amíg teljesen kihűl.A puha (szoba hőmérsékletű) vajat először magában, majd a porcukorral habosra keverjük. A tejes darát kanalanként beledolgozzuk.A mézeslapokat a grízes krémmel úgy töltjük meg, hogy az oldalát is körbekenjük vele. Hűtőszekrénybe tesszük, hadd dermedjen meg.A mázhoz valókat 3-4 perc alatt simára főzzük. Kissé hűlni hagyjuk, majd egyenletesen a tésztára kenjük. Dermedni hagyjuk.forrás: http://www.egycsipet.hu/2009/12/mezes-grizes-kremes_29.html Grízes mézes

Előkészület: 30 perc
főzés: 8 perc
sütés: 20 perc
hozzávalók 12 főre

Tésztához:

50 dkg liszt
6 dkg zsír v. 10 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 kk szódabikarbóna
2 db tojás
4 ek folyékony méz
4 ek tejföl

Krémhez:

5 dl tej
2 cs vaníliás cukor
1 dl (10 dkg) búzadara
20 dkg vaj
20 dkg porcukor

Mázhoz:

5 dkg vaj
2 ek cukrozatlan kakaópor
10 dkg kristálycukor
2 ek víz

A tésztalapok sütésénél itt is figyelni kell, egy lap kb. 6-8 perc alatt sül meg.

Ajánlat:
Ha valakinek nincs ideje (vagy kedve ) megsütni a lapokat , akkor mézes tortalappal is el lehet készíteni a süteményt.

Elkészítés:
A lisztet elmorzsoljuk a zsírral, hozzáadjuk a porcukrot, a szódabikarbónát, a tojásokat, a mézet, a tejfölt, és sima tésztává gyúrjuk.
Négy egyenlő részre osztjuk, kissé pihentetjük, és késhátvastagságúra nyújtjuk.
Világosra sütjük, a tepsi hátlapján vagy sütőlemezen, amit jól megzsírozunk.
A tejet a vaníliás cukorral ízesítve fölforraljuk. A darát vékony sugárban, folytonos keverés közben beleszórjuk, és 4 perc alatt sűrűre főzzük. Megvárjuk, amíg teljesen kihűl.
A puha (szoba hőmérsékletű) vajat először magában, majd a porcukorral habosra keverjük. A tejes darát kanalanként beledolgozzuk.
A mézeslapokat a grízes krémmel úgy töltjük meg, hogy az oldalát is körbekenjük vele. Hűtőszekrénybe tesszük, hadd dermedjen meg.
A mázhoz valókat 3-4 perc alatt simára főzzük. Kissé hűlni hagyjuk, majd egyenletesen a tésztára kenjük. Dermedni hagyjuk.

forrás: http://www.egycsipet.hu/2009/12/mezes-grizes-kremes_29.html

ZserbóHozzávalók:A tésztához35 dkg liszt30 dkg vaj vagy margarin (vajjal finomabb)5 dkg porcukor2 dkg élesztő 1 tojás plusz egy tojássárgája a tészta bekenéséhez1 dl langyos tej1 mokkáskanál cukor az élesztőhözA töltelékhez30 dkg porcukorral elkevert darált dió40 dkg sárgabaracklekvár (lehetőleg házi baracklekvárt használjunk)10 dkg étcsokoládéElkészítés:Az összemorzsolt élesztőt a langyos tejben a mokkáskanál cukorral felfuttatjuk. Egy tálba szitáljuk a lisztet és a puha, szobahőmérsékletű vajjal alaposan összedolgozzuk. Hozzáadjuk a tojást, a megkelt élesztőt, a porcukrot, majd összegyúrjuk. Ehhez a művelethez használjuk bátran a robotgépet. A tészta akkor jó, ha már elválik a táltól. Az elkészült tésztát három egyenlő részre osztjuk, és egy-egy darabot 35x25 cm-es nagyságú sütőlemez méretére nyújtjuk. Az első, vékonyra nyújtott lapot betesszük a sütőpapírral kibélelt tepsibe, és rákenjük a baracklekvár felét, erre rászórjuk a porcukorral elkevert darált dió felét. Ráhelyezzük a második tésztalapot, erre megint lekvár majd darált dió jön, végül a harmadik lappal befedjük. A tetejét a villával felvert tojássárgájával vékonyan bekenjük, majd hústűvel megszurkáljuk. Egy órán át pihentetjük, majd 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni. Amíg hűl, gőz felett megolvasztjuk az étcsokoládét (egy pici vajat is tehetünk a csokihoz), és vékonyan elkenjük a tészta tetején. Kis téglalapokra szeleteljük, de csak akkor, ha a tészta már teljesen kihűlt, egyébként könnyen darabokra törik. Frissen is nagyon finom, de egy-két nap után az igazi.forrás: http://www.life.hu/bejgli/20101203-zserboszelet.html Zserbó

Hozzávalók:

A tésztához

35 dkg liszt
30 dkg vaj vagy margarin (vajjal finomabb)
5 dkg porcukor
2 dkg élesztő
1 tojás plusz egy tojássárgája a tészta bekenéséhez
1 dl langyos tej
1 mokkáskanál cukor az élesztőhöz

A töltelékhez

30 dkg porcukorral elkevert darált dió
40 dkg sárgabaracklekvár (lehetőleg házi baracklekvárt használjunk)
10 dkg étcsokoládé

Elkészítés:

Az összemorzsolt élesztőt a langyos tejben a mokkáskanál cukorral felfuttatjuk. Egy tálba szitáljuk a lisztet és a puha, szobahőmérsékletű vajjal alaposan összedolgozzuk. Hozzáadjuk a tojást, a megkelt élesztőt, a porcukrot, majd összegyúrjuk. Ehhez a művelethez használjuk bátran a robotgépet. A tészta akkor jó, ha már elválik a táltól. Az elkészült tésztát három egyenlő részre osztjuk, és egy-egy darabot 35×25 cm-es nagyságú sütőlemez méretére nyújtjuk. Az első, vékonyra nyújtott lapot betesszük a sütőpapírral kibélelt tepsibe, és rákenjük a baracklekvár felét, erre rászórjuk a porcukorral elkevert darált dió felét. Ráhelyezzük a második tésztalapot, erre megint lekvár majd darált dió jön, végül a harmadik lappal befedjük. A tetejét a villával felvert tojássárgájával vékonyan bekenjük, majd hústűvel megszurkáljuk.
Egy órán át pihentetjük, majd 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni. Amíg hűl, gőz felett megolvasztjuk az étcsokoládét (egy pici vajat is tehetünk a csokihoz), és vékonyan elkenjük a tészta tetején. Kis téglalapokra szeleteljük, de csak akkor, ha a tészta már teljesen kihűlt, egyébként könnyen darabokra törik. Frissen is nagyon finom, de egy-két nap után az igazi.

forrás: http://www.life.hu/bejgli/20101203-zserboszelet.html

Meggyes-túrós rétesHozzávalók, a töltelékhez:50 dkg túró3-4 ek cukor1 citrom reszelt héja1 citrom leve2 ek házi vaníliás cukor1 egész tojás3-4 ek daravalamint kb. 5-6 dkg magozott meggy8 lapos rétestészta2 ek tejfölkb. 0,5 dl olajA töltelék minden hozzávalóját jól összekeverjük és 20 percig a hűtőben hagyjuk állni. Ezen idő alatt elkészítjük a rétestészta-lapokat, vagyis minden oldalt megkenünk tejfölös-olajjal. Ezután elhelyezzük rajta a túrós töltelék felét (a másik feléből sima túrós rétes készült), amire egy sorban rátesszük a kimagozott meggyeket, majd óvatosan konyharuhával feltekerjük. A tetejét szintén megkenjük a tejfölös-olajjal, majd megsütjük  kb. 20-25 perc alatt 180 fokos sütőben.forrás: http://network.hu/vorsi0128/blog/orsolya-blogja/filter/month/2012-11 Meggyes-túrós rétes

Hozzávalók, a töltelékhez:

50 dkg túró
3-4 ek cukor
1 citrom reszelt héja
1 citrom leve
2 ek házi vaníliás cukor
1 egész tojás
3-4 ek dara

valamint kb. 5-6 dkg magozott meggy

8 lapos rétestészta
2 ek tejföl
kb. 0,5 dl olaj

A töltelék minden hozzávalóját jól összekeverjük és 20 percig a hűtőben hagyjuk állni. Ezen idő alatt elkészítjük a rétestészta-lapokat, vagyis minden oldalt megkenünk tejfölös-olajjal. Ezután elhelyezzük rajta a túrós töltelék felét (a másik feléből sima túrós rétes készült), amire egy sorban rátesszük a kimagozott meggyeket, majd óvatosan konyharuhával feltekerjük. A tetejét szintén megkenjük a tejfölös-olajjal, majd megsütjük kb. 20-25 perc alatt 180 fokos sütőben.

forrás: http://network.hu/vorsi0128/blog/orsolya-blogja/filter/month/2012-11

(( fotó: http://www.reteshaz-god.hu/images/foto_galeria/meggyes_turos_retes.jpg

A receptet sajnos már nem emlékszem hol találtam, de ha az írója ráismer szívesen veszem levelét, hogy ide is kiírhassam. -Orsi ))

Fehér csokikrémes cicaPiskóta: 20 tojás, 20 e.k. liszt, 20 e.k. porcukor, 4 csomag sütőpor 6 e.k. kakaó, 8 e.k. (kb.20 dkg) olvasztott /tej/csoki. Ez a  mennyiség  25x34 tepsihez méretezve .A cukrot és az egész tojásokat felverjük  habverővel, ha jó habos, apránként hozzá szitáljuk  a sütőporos lisztet, ezután bele csurgatjuk a csokit és finoman elkeverjük. Lisztezett, zsírozott formába öntjük és 185-190 fokon sütjük (kb. 15-20 perc után letakarjuk alufóliával a tetejét nehogy leégjen.Ha a piskóta kihűlt vizes késsel 3 részre vágjuk  és a következő fehér csokis krémmel megtöltjük.Krém:2 cs. vaníliás pudingot, 10 dkg cukrot, 2 cs. vaníliás  cukrot, 5 dl tejet összefőzünk , majd miután levesszük  a tűzről belekeverünk 20 dkg olvasztott fehér csokit. Ha kihűlt összekeverjük 25 dkg habosított /RAMA/ margarinnal. Az összes krémet betöltjük  a piskóta közé. A külsejéhez külön főzött krémet készítünk.forrás: http://recept.network.hu/kepek/kozakne_aniko_probalkozasai/cica_torta Fehér csokikrémes cica

Piskóta: 20 tojás, 20 e.k. liszt, 20 e.k. porcukor, 4 csomag sütőpor 6 e.k. kakaó, 8 e.k. (kb.20 dkg) olvasztott /tej/csoki. Ez a mennyiség 25×34 tepsihez méretezve .

A cukrot és az egész tojásokat felverjük habverővel, ha jó habos, apránként hozzá szitáljuk a sütőporos lisztet, ezután bele csurgatjuk a csokit és finoman elkeverjük. Lisztezett, zsírozott formába öntjük és 185-190 fokon sütjük (kb. 15-20 perc után letakarjuk alufóliával a tetejét nehogy leégjen.
Ha a piskóta kihűlt vizes késsel 3 részre vágjuk és a következő fehér csokis krémmel megtöltjük.

Krém:2 cs. vaníliás pudingot, 10 dkg cukrot, 2 cs. vaníliás cukrot, 5 dl tejet összefőzünk , majd miután levesszük a tűzről belekeverünk 20 dkg olvasztott fehér csokit. Ha kihűlt összekeverjük 25 dkg habosított /RAMA/ margarinnal. Az összes krémet betöltjük a piskóta közé. A külsejéhez külön főzött krémet készítünk.

forrás: http://recept.network.hu/kepek/kozakne_aniko_probalkozasai/cica_torta

HólabdaHozzávalók: 25 dkg liszt,1 sütőpor, 1 evők. kakaó por, 8 tojás, 30 dkg porcukor, csipet só. Krém: 5 dkg liszt,1 tojás,3 dl tej,10 dkg vaj,10 dkg porcukor,2 vaníliás cukor,10-15 dkg kókuszreszelék. A lisztet, a sütőport és a kakaóport szárazon összekeverjük. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket csipet sóval kemény habbá verjük. A tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral, majd apránként hozzáadunk 8 evőkanál meleg vizet, majd több részletben a tojáshabbal felváltva a lisztkeveréket, óvatosan összedolgozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát, és 180 C-on, 25-30 percig sütjük. / Ha egy tepsiben sütjük az egészet, akkor lapjában ketté vágjuk a tésztát, ha két részben sütjük meg, akkor kettőt összeragasztva készítjük el./ Tepsiben hagyjuk kihűlni. Krém: Simára keverjük a lisztet a tojással a tejjel, majd vízfürdőben, kevergetve sűrűre főzzük, és kihűtjük. Habosra keverjük a vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral, végül a főzött krémmel. A tésztalapból kb. 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szúrunk ki. A korongok alsó felét dúsan megkenjük a krémmel, erre kerül egy másik korong, majd az oldalukat is körbekenjük krémmel, végül kókuszreszelékben meghempergetjük. Tetejüket olvasztott csokival vonjuk be.forrás: http://www.gasztroblogok.hu/h%C3%B3labda-gasztro-62711.html Hólabda

Hozzávalók: 25 dkg liszt,1 sütőpor, 1 evők. kakaó por, 8 tojás, 30 dkg porcukor, csipet só.

Krém: 5 dkg liszt,1 tojás,3 dl tej,10 dkg vaj,10 dkg porcukor,2 vaníliás cukor,10-15 dkg kókuszreszelék.

A lisztet, a sütőport és a kakaóport szárazon összekeverjük. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket csipet sóval kemény habbá verjük. A tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral, majd apránként hozzáadunk 8 evőkanál meleg vizet, majd több részletben a tojáshabbal felváltva a lisztkeveréket, óvatosan összedolgozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát, és 180 C-on, 25-30 percig sütjük. / Ha egy tepsiben sütjük az egészet, akkor lapjában ketté vágjuk a tésztát, ha két részben sütjük meg, akkor kettőt összeragasztva készítjük el./ Tepsiben hagyjuk kihűlni.

Krém: Simára keverjük a lisztet a tojással a tejjel, majd vízfürdőben, kevergetve sűrűre főzzük, és kihűtjük. Habosra keverjük a vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral, végül a főzött krémmel. A tésztalapból kb. 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szúrunk ki. A korongok alsó felét dúsan megkenjük a krémmel, erre kerül egy másik korong, majd az oldalukat is körbekenjük krémmel, végül kókuszreszelékben meghempergetjük. Tetejüket olvasztott csokival vonjuk be.

forrás: http://www.gasztroblogok.hu/h%C3%B3labda-gasztro-62711.html

Kókuszos szeletRecept (25-30 szelet): Tészta:30 dkg liszt2 ek kakaópor12 dkg cukor1 cs sütőpor15 dkg margarin1 tojásFehér krém:6 tojás fehérje12 dkg cukor25 dkg kókuszreszelék (legközelebb csak 20 dkg-ot teszek bele, mert így volt akinek kicsit száraz volt a sok kókusz)Sárga krém:6 tojás sárgája3 ek liszt3 dl tej25 dkg margarin3 ek cukor 1 ek/1 cs vaníliás cukorTetejére:20 dkg étcsokoládé3-4 ek kókuszreszelék  A tésztához előbb a vajat morzsoljuk el a liszttel, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk.  Míg felverjük a tojásfehérjét a cukorral és hozzákeverjük a kókuszt, a tésztát hűtőbe tesszük.  Ezután részre osztjuk, egyik felét kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe (kb.20x30 cm) terítjük, majd elegyengetjük rajta a tojásfehérjés krémet. Kinyújtjuk a másik felét is és rátesszük a fehér krém tetejére. Előmelegített sütőben 200 °C-on kb. 25 perc alatt megsütjük.  Míg sül, megfőzhetjük a sárga krémet. A tejet feltesszük melegedni, a tojássárgákat elkeverjük a liszttel és kevés meleg (nem forró) tejjel, majd a tűzhelyen lévő tejhez adjuk. Folyamatos keverés mellett sűrű krémet főzünk belőle. Ezután hagyjuk kihűlni, eközben néha megkeverjük, hogy ne bőrösödjön a teteje. A margarint pedig kivesszük a hűtőből.  Ha kihűlt a krém, a margarint kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, majd a krémmel homogén masszává vegyítjük, és a kihűlt tésztás réteg tetejére terítjük.  A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és óvatosan elterítjük a sütemény tetején, majd megszúrjuk kókuszreszelékkel.  Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap szeleteljük.forrás: http://www.nosalty.hu/recept/kokuszos-szelet-besameltol Kókuszos szelet

Recept (25-30 szelet):

Tészta:
30 dkg liszt
2 ek kakaópor
12 dkg cukor
1 cs sütőpor
15 dkg margarin
1 tojás

Fehér krém:
6 tojás fehérje
12 dkg cukor
25 dkg kókuszreszelék (legközelebb csak 20 dkg-ot teszek bele, mert így volt akinek kicsit száraz volt a sok kókusz)

Sárga krém:
6 tojás sárgája
3 ek liszt
3 dl tej
25 dkg margarin
3 ek cukor
1 ek/1 cs vaníliás cukor

Tetejére:
20 dkg étcsokoládé
3-4 ek kókuszreszelék

A tésztához előbb a vajat morzsoljuk el a liszttel, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk.
Míg felverjük a tojásfehérjét a cukorral és hozzákeverjük a kókuszt, a tésztát hűtőbe tesszük.
Ezután részre osztjuk, egyik felét kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe (kb.20×30 cm) terítjük, majd elegyengetjük rajta a tojásfehérjés krémet. Kinyújtjuk a másik felét is és rátesszük a fehér krém tetejére. Előmelegített sütőben 200 °C-on kb. 25 perc alatt megsütjük.
Míg sül, megfőzhetjük a sárga krémet. A tejet feltesszük melegedni, a tojássárgákat elkeverjük a liszttel és kevés meleg (nem forró) tejjel, majd a tűzhelyen lévő tejhez adjuk. Folyamatos keverés mellett sűrű krémet főzünk belőle. Ezután hagyjuk kihűlni, eközben néha megkeverjük, hogy ne bőrösödjön a teteje. A margarint pedig kivesszük a hűtőből.
Ha kihűlt a krém, a margarint kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, majd a krémmel homogén masszává vegyítjük, és a kihűlt tésztás réteg tetejére terítjük.
A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és óvatosan elterítjük a sütemény tetején, majd megszúrjuk kókuszreszelékkel.
Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap szeleteljük.

forrás: http://www.nosalty.hu/recept/kokuszos-szelet-besameltol

Grillázsszelet Hozzávalók 10 szelethez: 1 csomag ostyalap 4 tojás 6 dkg cukor 10 dkg liszt2 dkg kakaóporA grillázskrémhez:30 dkg cukor 20 dkg darált dió25 dkg margarin 10 dkg porcukor ízlés szerint rumKészítsünk a tojásból, a lisztből, a kakaóból és a cukorból klasszikus módon kakaós piskótát. Öntsük papírral fedett tepsibe, és akkora lapot kenjünk belőle, amekkora az ostyalapok mérete. 180 °C-os sütőben süssük 10-15 percig, majd hagyjuk kihűlni. A grillázshoz a cukrot egy serpenyőben olvasszuk meg, keverjük hozzá a darált diót, hagyjuk még fél percig a lángon (kevergessük!), majd öntsük ki egy sütőpapírra, tegyünk rá egy másik sütőpapírt, és nyújtófával nyújtsuk ki olyan laposra, amennyire tudjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni, aztán késes aprítógéppel, nyújtófával vagy mozsárral törjük teljesen apróra. A margarint a porcukorral és a rummal habosítsuk ki, és adjuk hozzá az apróra tört grillázst. A piskótára kenjük egy adag krémet, erre helyezzük az ostyalapot, majd így rétegezzük tovább, míg el nem fogynak a hozzávalók. Hűtőben dermesszük, majd szeleteljük.  Tipp: a még meg nem keményedett grillázst éles késsel csíkokra vágva, majd meghajlítva a képen látható díszt készíthetjük a szeletek tetejére.forrás: http://www.sutigyar.hu/recept/grillazs_szelet Grillázsszelet

Hozzávalók 10 szelethez:

1 csomag ostyalap
4 tojás
6 dkg cukor
10 dkg liszt
2 dkg kakaópor

A grillázskrémhez:

30 dkg cukor
20 dkg darált dió
25 dkg margarin
10 dkg porcukor
ízlés szerint rum

Készítsünk a tojásból, a lisztből, a kakaóból és a cukorból klasszikus módon kakaós piskótát. Öntsük papírral fedett tepsibe, és akkora lapot kenjünk belőle, amekkora az ostyalapok mérete. 180 °C-os sütőben süssük 10-15 percig, majd hagyjuk kihűlni.

A grillázshoz a cukrot egy serpenyőben olvasszuk meg, keverjük hozzá a darált diót, hagyjuk még fél percig a lángon (kevergessük!), majd öntsük ki egy sütőpapírra, tegyünk rá egy másik sütőpapírt, és nyújtófával nyújtsuk ki olyan laposra, amennyire tudjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni, aztán késes aprítógéppel, nyújtófával vagy mozsárral törjük teljesen apróra. A margarint a porcukorral és a rummal habosítsuk ki, és adjuk hozzá az apróra tört grillázst. A piskótára kenjük egy adag krémet, erre helyezzük az ostyalapot, majd így rétegezzük tovább, míg el nem fogynak a hozzávalók. Hűtőben dermesszük, majd szeleteljük.

Tipp: a még meg nem keményedett grillázst éles késsel csíkokra vágva, majd meghajlítva a képen látható díszt készíthetjük a szeletek tetejére.

forrás: http://www.sutigyar.hu/recept/grillazs_szelet

TúrótortaFinom és kiadós édesség, különleges tortalappal az alján. Ehhez tíz dekagramm csokit ugyanannyi vajjal olvassz fel, majd szórj bele összetört kukoricapelyhet, vagy darált kekszport, és némi apróra vágott mogyorót. Mindezt kend a kívánt vastagságban egy sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaforma aljába, és tedd be a hűtőbe megszilárdulni.Miután a tortalap elkészült, a krém van soron: fél kiló túrót keverj el tíz dekagramm olvasztott sütőmargarinnal, 25 dekagramm cukorral és két csomag vaníliás cukorral. Egy adag zselatint az előírt módon készíts el, de mielőtt kihűlni hagynád, keverj hozzá két deci meleg tejet, és úgy keverd a túrós masszához. Alaposan keverd át a krémet, és öntsd a tortalappal kibélelt formába. Ribizlivel, eperrel, barackkal is gazdagíthatod, majd tedd a hűtőbe pár órára, de a legjobb egy éjszakát állni.forrás: http://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20120726-sutes-nelkuli-sutemenyek-gyumolcsos-kremes-finomsagok.html Túrótorta

Finom és kiadós édesség, különleges tortalappal az alján. Ehhez tíz dekagramm csokit ugyanannyi vajjal olvassz fel, majd szórj bele összetört kukoricapelyhet, vagy darált kekszport, és némi apróra vágott mogyorót. Mindezt kend a kívánt vastagságban egy sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaforma aljába, és tedd be a hűtőbe megszilárdulni.

Miután a tortalap elkészült, a krém van soron: fél kiló túrót keverj el tíz dekagramm olvasztott sütőmargarinnal, 25 dekagramm cukorral és két csomag vaníliás cukorral. Egy adag zselatint az előírt módon készíts el, de mielőtt kihűlni hagynád, keverj hozzá két deci meleg tejet, és úgy keverd a túrós masszához. Alaposan keverd át a krémet, és öntsd a tortalappal kibélelt formába. Ribizlivel, eperrel, barackkal is gazdagíthatod, majd tedd a hűtőbe pár órára, de a legjobb egy éjszakát állni.

forrás: http://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20120726-sutes-nelkuli-sutemenyek-gyumolcsos-kremes-finomsagok.html

Karácsonyi fatörzs tortaHozzávalók:12 dkg porcukor12 dkg liszt6 dkg őrölt mandula4 tojás1 csomag sütőporHozzávalók a csokoládés vajkrémhez:20 dkg porcukor10 dkg puha vaj1 evőkanál meleg víz1 evőkanál kakaóporHozzávalók a csokis töltelékhez:2 dl tejszín2 evőkanál kakaópor1,5 evőkanál porcukorMelegítsd elő a sütőt fokra. Válaszd szét a tojásokat, egyik tálba tedd a fehérjéket, másikba a sárgájákat. Keverd habosra a cukrot a tojások sárgájával, amíg halvány és sűrű nem lesz. Keverd bele az őrölt mandulát, a lisztet és a sütőport.Habverővel verd fel a tojások fehérjét, amíg kemény nem lesz. Akkor van kész, ha felemeled a habverőt, és a hab szilárd halmokban tapad rá. Óvatosan forgasd bele a felvert tojásfehérjét a mandulás egyvelegbe, és öntsd bele a tepsibe. Süsd 20-25 percig, amíg meg nem szilárdul.Ezután hagyd a tésztát a tepsiben tíz percig. Takard le egy tiszta konyharuhával, majd tedd be egy órára a hűtőszekrénybe. A vajkrémhez keverd habosra a vajat és a porcukrot egy tálban, hogy sima krémet kapj. Add hozzá a kakaóport és a vizet.A töltelékhez verd fel a tejszínt. Keverd bele a kakaóport, és szórd hozzá a cukrot is. Vedd ki a tésztát a hűtőszekrényből, és késsel vágd körbe a széleknél. Szitálj kevés porcukrot a munkafelületre, és borítsd ki rá a piskótalapot. Húzd le róla a sütőpapírt, és kend rá a csokis-tejszínes tölteléket. Óvatosan tekerd. Emeld rá egy tálra, végül kend rá a felgöngyölt tekercsre a csokoládés vajkrémet. Villával alakítsd ki a kéregre emlékeztető mintát.Tipp: a töltelék lehet csokis és vaníliás krém is.forrás : http://www.femina.hu/karacsony/csupa_csokis_fatorzs_torta Karácsonyi fatörzs torta

Hozzávalók:

12 dkg porcukor
12 dkg liszt
6 dkg őrölt mandula
4 tojás
1 csomag sütőpor
Hozzávalók a csokoládés vajkrémhez:

20 dkg porcukor
10 dkg puha vaj
1 evőkanál meleg víz
1 evőkanál kakaópor

Hozzávalók a csokis töltelékhez:

2 dl tejszín
2 evőkanál kakaópor
1,5 evőkanál porcukor
Melegítsd elő a sütőt fokra. Válaszd szét a tojásokat, egyik tálba tedd a fehérjéket, másikba a sárgájákat. Keverd habosra a cukrot a tojások sárgájával, amíg halvány és sűrű nem lesz. Keverd bele az őrölt mandulát, a lisztet és a sütőport.

Habverővel verd fel a tojások fehérjét, amíg kemény nem lesz. Akkor van kész, ha felemeled a habverőt, és a hab szilárd halmokban tapad rá. Óvatosan forgasd bele a felvert tojásfehérjét a mandulás egyvelegbe, és öntsd bele a tepsibe. Süsd 20-25 percig, amíg meg nem szilárdul.

Ezután hagyd a tésztát a tepsiben tíz percig. Takard le egy tiszta konyharuhával, majd tedd be egy órára a hűtőszekrénybe. A vajkrémhez keverd habosra a vajat és a porcukrot egy tálban, hogy sima krémet kapj. Add hozzá a kakaóport és a vizet.

A töltelékhez verd fel a tejszínt. Keverd bele a kakaóport, és szórd hozzá a cukrot is. Vedd ki a tésztát a hűtőszekrényből, és késsel vágd körbe a széleknél. Szitálj kevés porcukrot a munkafelületre, és borítsd ki rá a piskótalapot. Húzd le róla a sütőpapírt, és kend rá a csokis-tejszínes tölteléket. Óvatosan tekerd. Emeld rá egy tálra, végül kend rá a felgöngyölt tekercsre a csokoládés vajkrémet. Villával alakítsd ki a kéregre emlékeztető mintát.

Tipp: a töltelék lehet csokis és vaníliás krém is.

forrás : http://www.femina.hu/karacsony/csupa_csokis_fatorzs_torta

Hókifli Hozzávalók : 50 dkg rétesliszt, 25 dkg margarin, 2 dl tejföl, 1 ek. porcukor, 2 dkg élesztő, csipet só, ha szükséges 1 – 1.5 dl tej Az élesztőt kevés langyos, cukros tejben felfuttatjuk.A lisztben elmorzsoljuk a margarint, majd a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk.Ha a tészta esetleg nem állna össze, kevés langyos tejet lehet még hozzá tenni, míg elérjük a megfelelő állagot.Kétfelé vesszük, letakarva 15-30 percig pihentetjük.3 mm vastagságúra nyújtjuk, köröket szaggatunk belőle, majd megtöltjük.A töltelék lehet bármi, dió, lekvár, mák, gesztenye.Feltekerjük, kifliket hajtunk belőlük.Sütőpapíros tepsin, előmelegített 180 fokos sütőben kb. 15 percig sütjük, még melegen vaníliás porcukorba forgatjuk.forrás/ recept: http://www.viragcenter.hu/index.php/gasztrorecept/272-itt-a-hokifli-receptjefotó: illusztráció Hókifli

Hozzávalók : 50 dkg rétesliszt, 25 dkg margarin, 2 dl tejföl, 1 ek. porcukor, 2 dkg élesztő, csipet só, ha szükséges 1 – 1.5 dl tej

Az élesztőt kevés langyos, cukros tejben felfuttatjuk.
A lisztben elmorzsoljuk a margarint, majd a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk.
Ha a tészta esetleg nem állna össze, kevés langyos tejet lehet még hozzá tenni, míg elérjük a megfelelő állagot.
Kétfelé vesszük, letakarva 15-30 percig pihentetjük.
3 mm vastagságúra nyújtjuk, köröket szaggatunk belőle, majd megtöltjük.

A töltelék lehet bármi, dió, lekvár, mák, gesztenye.
Feltekerjük, kifliket hajtunk belőlük.
Sütőpapíros tepsin, előmelegített 180 fokos sütőben kb. 15 percig sütjük, még melegen vaníliás porcukorba forgatjuk.

forrás/ recept: http://www.viragcenter.hu/index.php/gasztrorecept/272-itt-a-hokifli-receptje

fotó: illusztráció

Csokis-diós piteHozzávalók:25 dkg liszt13 dkg vaj/margarin2 tojássárgája1 sütőpor1 ek. vízpici sóa töltelékhez:2 tojássárgája23 dkg kristálycukor (én 20 dkg-ot tettem bele)4 ek. kakaópor8 dkg darált dió4 tojásfehérjeA sütőt előmelegítjük 180 fokra.A sütőporral elegyített lisztet elmorzsoljuk a vajjal és a többi adalékkal jól összedolgozzuk.Két részre osztjuk.Az egyik cipót kinyújtjuk, és zsírozott tepsibe(én 24x30 cm-est használtam) tesszük.A tojássárgáját kikeverjük a cukorral.Hozzáadjuk a kakaót, diót és a tojások keményre vert habját. Az egyik kinyújtott lapra simítjuk a tölteléket, majd a tészta másik feléből rácsokat készítünk rá.Betesszük az előmelegített sütőbe és kb. 30 perc alatt késze sütjük.forrás : http://sutikucko.blogspot.co.uk/2011/02/csokis-dios-pite.html Csokis-diós pite

Hozzávalók:
25 dkg liszt
13 dkg vaj/margarin
2 tojássárgája
1 sütőpor
1 ek. víz
pici só

a töltelékhez:
2 tojássárgája
23 dkg kristálycukor (én 20 dkg-ot tettem bele)
4 ek. kakaópor
8 dkg darált dió
4 tojásfehérje

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A sütőporral elegyített lisztet elmorzsoljuk a vajjal és a többi adalékkal jól összedolgozzuk.Két részre osztjuk.Az egyik cipót kinyújtjuk, és zsírozott tepsibe(én 24×30 cm-est használtam) tesszük.

A tojássárgáját kikeverjük a cukorral.Hozzáadjuk a kakaót, diót és a tojások keményre vert habját. Az egyik kinyújtott lapra simítjuk a tölteléket, majd a tészta másik feléből rácsokat készítünk rá.
Betesszük az előmelegített sütőbe és kb. 30 perc alatt késze sütjük.

forrás : http://sutikucko.blogspot.co.uk/2011/02/csokis-dios-pite.html

Fenyőfás túrós-gyümölcsös piteHozzávalók 8-10 szelethez: A tésztához:21 dkg liszt+a nyújtáshoz14 dkg Rama7 dkg liszt a nyújtáshoz2 tojássárgája A túrótöltelékhez:25 dkg túró10 dkg cukor1 citrom héja1 tojás1 ek. búzadara A gyümölcsös töltelékhez:20 dkg erdei gyümölcs-keverék( én most csak málnából készítettem)1 dl víz5 dkg cukor1 cs. vaníliás pudingporA tojássárga kivételével a tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk egy tálban, majd a tojássárgáját hozzáadva tésztát gyúrunk belőle.Lisztezett deszkán 3-4 mm vékonyra nyújtjuk, majd kibéleljük vele a formát.A maradék tésztát újra összegyúrjuk, ez lesz majd a teteje.A formában villával megszurkáljuk a tésztát, majd 15-20 percre a fagyasztóba tesszük, hogy sütéskor formatartóbb legyen.180 fokos sütőben világosra elősütjük, ez nagyjából 10-15 perc.Közben a túrótöltelék hozzávalóit jól összekeverjük, majd elosztjuk az elősütött linzertésztán.A másik töltelékhez a gyümölcsöt felfőzzük a cukorral, a pudingport elkeverjük a vízzel, és a gyümölcsös részt hozzáadva sűrű krémmé főzzük.A túrótöltelékre kanalazzuk.A maradék linzertésztát egy sütőpapírral fedett tálcán kinyújtjuk, majd egy, a piteforma méretű tányért helyezünk rá, és körbevágjuk. Kiszurkáljuk a fenyőket, majd az így előkészített tetőt a papírról átcsúsztatva óvatosan a töltelék tetejére helyezzük.180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.Porcukorral megszórva tényleg téli-karácsonyi hangulata lesz a piténknek.forrás : http://sutikucko.blogspot.co.uk/2010/12/fenyofas-turos-gyumolcsos-pite.html Fenyőfás túrós-gyümölcsös pite

Hozzávalók 8-10 szelethez:
A tésztához:
21 dkg liszt+a nyújtáshoz
14 dkg Rama
7 dkg liszt a nyújtáshoz
2 tojássárgája

A túrótöltelékhez:
25 dkg túró
10 dkg cukor
1 citrom héja
1 tojás
1 ek. búzadara

A gyümölcsös töltelékhez:
20 dkg erdei gyümölcs-keverék( én most csak málnából készítettem)
1 dl víz
5 dkg cukor
1 cs. vaníliás pudingpor

A tojássárga kivételével a tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk egy tálban, majd a tojássárgáját hozzáadva tésztát gyúrunk belőle.
Lisztezett deszkán 3-4 mm vékonyra nyújtjuk, majd kibéleljük vele a formát.A maradék tésztát újra összegyúrjuk, ez lesz majd a teteje.
A formában villával megszurkáljuk a tésztát, majd 15-20 percre a fagyasztóba tesszük, hogy sütéskor formatartóbb legyen.180 fokos sütőben világosra elősütjük, ez nagyjából 10-15 perc.
Közben a túrótöltelék hozzávalóit jól összekeverjük, majd elosztjuk az elősütött linzertésztán.
A másik töltelékhez a gyümölcsöt felfőzzük a cukorral, a pudingport elkeverjük a vízzel, és a gyümölcsös részt hozzáadva sűrű krémmé főzzük.
A túrótöltelékre kanalazzuk.
A maradék linzertésztát egy sütőpapírral fedett tálcán kinyújtjuk, majd egy, a piteforma méretű tányért helyezünk rá, és körbevágjuk. Kiszurkáljuk a fenyőket, majd az így előkészített tetőt a papírról átcsúsztatva óvatosan a töltelék tetejére helyezzük.
180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.Porcukorral megszórva tényleg téli-karácsonyi hangulata lesz a piténknek.

forrás : http://sutikucko.blogspot.co.uk/2010/12/fenyofas-turos-gyumolcsos-pite.html

Citromos túrótortaHozzávalók:50 dkg light túró2 dl tejszín1 zselatinfix1 citrom leve, reszelt héjababapiskóta(kb. 15 dkg)limoncello  likőrcitrom szeletek, citromfű díszítéshezElkészítés: Az átpasszírozott túróhoz hozzáadjuk a citrom levét. Hozzáreszeljük a citrom héját. Összekeverjük a felvert tejszínhabbal, amihez a zselatin fixet adunk.A 18 cm-es tortaforma aljába egy sütőpapírból kerek lapot vágunk. A túrós massza felét belesimítjuk. Erre egy sor limoncello likőrrel meglocsolt piskótát rétegezünk. Erre a túró másik felét kenjük, amit aztán újabb likőrrel meglocsolt babapiskóta követ. Tele is lesz a tortaforma. Egy éjszakát pihen a hűtőben. A tálaláshoz a tortát megfordítjuk, így a piskóta került alulra. A tetejét citromszeletekkel és citromfűvel díszítjük.forrás : http://fozesfecseg.blogspot.co.uk/2011/07/citromos-turotorta.html Citromos túrótorta

Hozzávalók:
50 dkg light túró
2 dl tejszín
1 zselatinfix
1 citrom leve, reszelt héja
babapiskóta(kb. 15 dkg)
limoncello likőr
citrom szeletek, citromfű díszítéshez

Elkészítés:
Az átpasszírozott túróhoz hozzáadjuk a citrom levét. Hozzáreszeljük a citrom héját. Összekeverjük a felvert tejszínhabbal, amihez a zselatin fixet adunk.
A 18 cm-es tortaforma aljába egy sütőpapírból kerek lapot vágunk. A túrós massza felét belesimítjuk. Erre egy sor limoncello likőrrel meglocsolt piskótát rétegezünk. Erre a túró másik felét kenjük, amit aztán újabb likőrrel meglocsolt babapiskóta követ. Tele is lesz a tortaforma. Egy éjszakát pihen a hűtőben. A tálaláshoz a tortát megfordítjuk, így a piskóta került alulra. A tetejét citromszeletekkel és citromfűvel díszítjük.

forrás : http://fozesfecseg.blogspot.co.uk/2011/07/citromos-turotorta.html

Csöröge fánkHozzávalók:35 dkg liszt5 tojássárgája1 kávéskanál porcukor10 dkg hígabb baracklekvár1 dl tejföl1 csipet sóolaj a sütéshezA csörögefánk elkészítése:A lisztet, a tojásokat, a porcukrot, a sót összegyúrjuk annyi tejföllel, hogy egy rugalmas tésztát kapjunk.A tésztából kb 25 gombócot formálunk és egy óráig pihentetjük.A gombócokat ezután kinyújtjuk, majd párhuzamosan bevagdossuk.A vágások mentén az ujjainkkal összebogózzuk és forró olajban hirtelen ropogósra sütjük.Végül meghintjük porcukorral és forró baracklekvárral csöpögtetve tálaljuk.forrás / recept: http://sutemeny.blogspot.co.uk/2009/06/csoroge-fank.htmlfotó: illusztráció Csöröge fánk

Hozzávalók:

35 dkg liszt
5 tojássárgája
1 kávéskanál porcukor
10 dkg hígabb baracklekvár
1 dl tejföl
1 csipet só
olaj a sütéshez

A csörögefánk elkészítése:

A lisztet, a tojásokat, a porcukrot, a sót összegyúrjuk annyi tejföllel, hogy egy rugalmas tésztát kapjunk.A tésztából kb 25 gombócot formálunk és egy óráig pihentetjük.A gombócokat ezután kinyújtjuk, majd párhuzamosan bevagdossuk.A vágások mentén az ujjainkkal összebogózzuk és forró olajban hirtelen ropogósra sütjük.Végül meghintjük porcukorral és forró baracklekvárral csöpögtetve tálaljuk.

forrás / recept: http://sutemeny.blogspot.co.uk/2009/06/csoroge-fank.html

fotó: illusztráció

Kinder bueno szeletA tésztához:6 tojásfehérje6 ek cukor1 ek étolaj2 ek liszt2 ek zsemlemorzsafél csomag sütőpor15 dkg durvára vágott dió vagy mogyoró (nálam az utóbbiból készült)kb. fél üveg mogyorókrém - NUTELLAháztartási kekszA krémhez:6 tojássárgájafél liter tej25 dkg cukor1 csomag vaníliás pudingpor3 ek liszt10 dkg csokoládé25 dkg margarinA tojásfehérjéket a cukorral felverjük. Hozzáadjuk az étolajat, a sütőporos lisztet és a zsemlemorzsát. Egy kb. 32x24 cm-es sütőpapírral bélelt tepsiben vagy tepsi hátulján tesszük a tésztát és megszórjuk a vágott dióval vagy mogyoróval. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük. A meleg tésztát megkenjük a mogyorókrémmel.A tojássárgájákat, a pudingport, a lisztet a fél liter tejből egy kevés tejjel simára keverjük. A többi tejet a cukorral felforraljuk, a tojássárgájás masszához öntjük és folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. A kapott krémet elfelezzük.A krém egyik felébe belekeverjük a gőz felett megolvasztott csokoládét. Hűlni hagyjuk. A margarint 2 részre osztjuk és belekeverjük a sárga és csokis krémbe.A mogyorókrémmel megkent tésztára rákenjük a sárga krémet, ezt beborítjuk a tejbe mártogatott háztartási keksszel, erre jön a csokis krém, a tetejére a 3-4 dl tejszínből vert kemény habot rakunk.forrás/ recept: http://receptnaplo.blogspot.co.uk/2012/12/kinder-bueno.htmlfotó: illusztráció Kinder bueno szelet

A tésztához:
6 tojásfehérje
6 ek cukor
1 ek étolaj
2 ek liszt
2 ek zsemlemorzsa
fél csomag sütőpor
15 dkg durvára vágott dió vagy mogyoró (nálam az utóbbiból készült)
kb. fél üveg mogyorókrém – NUTELLA
háztartási keksz

A krémhez:
6 tojássárgája
fél liter tej
25 dkg cukor
1 csomag vaníliás pudingpor
3 ek liszt
10 dkg csokoládé
25 dkg margarin

A tojásfehérjéket a cukorral felverjük. Hozzáadjuk az étolajat, a sütőporos lisztet és a zsemlemorzsát. Egy kb. 32×24 cm-es sütőpapírral bélelt tepsiben vagy tepsi hátulján tesszük a tésztát és megszórjuk a vágott dióval vagy mogyoróval. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük. A meleg tésztát megkenjük a mogyorókrémmel.

A tojássárgájákat, a pudingport, a lisztet a fél liter tejből egy kevés tejjel simára keverjük. A többi tejet a cukorral felforraljuk, a tojássárgájás masszához öntjük és folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. A kapott krémet elfelezzük.
A krém egyik felébe belekeverjük a gőz felett megolvasztott csokoládét. Hűlni hagyjuk. A margarint 2 részre osztjuk és belekeverjük a sárga és csokis krémbe.
A mogyorókrémmel megkent tésztára rákenjük a sárga krémet, ezt beborítjuk a tejbe mártogatott háztartási keksszel, erre jön a csokis krém, a tetejére a 3-4 dl tejszínből vert kemény habot rakunk.

forrás/ recept: http://receptnaplo.blogspot.co.uk/2012/12/kinder-bueno.html

fotó: illusztráció

Boszorkány máglyaHozzávalók: - 16 db babapiskóta- 3 dl tej- ízlés szerint vanília cukor és porcukor- 25 dkg gesztenye massza- cukrozott tejszínhab- 1 tábla étcsokoládéElkészítés:A tejet meglangyosítjuk, a vanília cukrot és a porcukrot beletesszük. A cukros tejbe belemártogatjuk a babapiskótákat és egy jénai tál aljára pakoljuk őket. Majd gesztenye masszát reszelünk rájuk. A csokit megolvasztjuk és elfelezzük. Az egyik felét hígítjuk egy kis tejjel, úgy hogy öntetsűrűségű legyen. Ezzel a csokiöntettel meglocsoljuk a gesztenyés réteget. Majd cukros tejszínhabot kenünk rá. A tetejét elsimítjuk és a maradék olvasztott csokival díszítjük!forrás : http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=tinka1951&pid=60627 Boszorkány máglya

Hozzávalók:
– 16 db babapiskóta
– 3 dl tej
– ízlés szerint vanília cukor és porcukor
– 25 dkg gesztenye massza
– cukrozott tejszínhab
– 1 tábla étcsokoládé

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, a vanília cukrot és a porcukrot beletesszük.
A cukros tejbe belemártogatjuk a babapiskótákat és egy jénai tál
aljára pakoljuk őket. Majd gesztenye masszát reszelünk rájuk.
A csokit megolvasztjuk és elfelezzük. Az egyik felét hígítjuk egy kis
tejjel, úgy hogy öntetsűrűségű legyen.
Ezzel a csokiöntettel meglocsoljuk a gesztenyés réteget.
Majd cukros tejszínhabot kenünk rá.
A tetejét elsimítjuk és a maradék olvasztott csokival díszítjük!

forrás : http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=tinka1951&pid=60627

Karácsonyi kalácsHozzávalók: 4 személyre- 1 tojás- 1 csipet só- 5 dkg vaj- 1 evőkanál kristálycukor- 3 dkg élesztő- 1 dl tej- 40 dkg finomlisztTúrótöltelék- 1/2 citrom reszelt héja- 5 dkg vaj- 5 dkg porcukor- 2 tojássárgája- 2 evőkanál vaníliás pudingpor- 15 dkg tehéntúró- 5 dkg mazsolaMáktöltelék- 10 dkg darált mák- 5 dkg porcukor- 1 dl tej- 2 evőkanál méz- reszelt citromhéj- 1 evőkanál szilvalekvár- őrölt fahéjMarcipántöltelék- 10 dkg marcipánmassza- 4 dkg vaj- 5 dkg mandula- 1 tojássárgája- 1/2 citrom- 1 tojásA langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, picit megsózzuk, hozzáadjuk a megkelt élesztőt – ha szükséges, még egy kevés langyos tejet öntünk hozzá –, és az egészet sima tésztává kidolgozzuk. Langyos helyen egy órát kelesztjük. A tésztát vékony téglalappá nyújtjuk, hosszában három egyforma széles csíkra vágjuk. A csíkok közepén hosszában elosztjuk a tölteléket, majd mindegyiket hengerré formázzuk, végül copfot fonunk belőlük. Kivajazott tepsibe tesszük, és további félórát kelesztjük. Ezután felvert tojással bekenjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük.TúrótöltelékA túrótöltelékhez a vajat a porcukorral és a tojássárgájával habosra keverjük, majd hozzáadjuk a pudingport, az áttört túrót, a mazsolát és a citromhéjat.MáktöltelékA máktöltelékhez a tejet felforraljuk a mézzel meg a cukorral, belekeverjük a mákot. Lehúzzuk a tűzről, és elkeverjük benne a szilvalekvárt. Fahéjjal és reszelt citromhéjjal ízesítjük, és hagyjuk kihűlni.MarcipántöltelékA marcipántöltelékhez a marcipánt a vajjal, a darált mandulával, a tojással, a tojássárgájával, a citrom levével és a reszelt héjával habosra keverjük.forrás : http://www.videkize.hu/karacsonyi_kalacsNyereményjáték! : http://bit.ly/Nyereményjáték_10000_látogatóweboldal ( sorselemzés ) : https://www.boszikam.com/prediction/ Karácsonyi kalács

Hozzávalók: 4 személyre

– 1 tojás
– 1 csipet só
– 5 dkg vaj
– 1 evőkanál kristálycukor
– 3 dkg élesztő
– 1 dl tej
– 40 dkg finomliszt

Túrótöltelék
– 1/2 citrom reszelt héja
– 5 dkg vaj
– 5 dkg porcukor
– 2 tojássárgája
– 2 evőkanál vaníliás pudingpor
– 15 dkg tehéntúró
– 5 dkg mazsola

Máktöltelék
– 10 dkg darált mák
– 5 dkg porcukor
– 1 dl tej
– 2 evőkanál méz
– reszelt citromhéj
– 1 evőkanál szilvalekvár
– őrölt fahéj

Marcipántöltelék
– 10 dkg marcipánmassza
– 4 dkg vaj
– 5 dkg mandula
– 1 tojássárgája
– 1/2 citrom
– 1 tojás

A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, picit megsózzuk, hozzáadjuk a megkelt élesztőt – ha szükséges, még egy kevés langyos tejet öntünk hozzá –, és az egészet sima tésztává kidolgozzuk. Langyos helyen egy órát kelesztjük. A tésztát vékony téglalappá nyújtjuk, hosszában három egyforma széles csíkra vágjuk. A csíkok közepén hosszában elosztjuk a tölteléket, majd mindegyiket hengerré formázzuk, végül copfot fonunk belőlük. Kivajazott tepsibe tesszük, és további félórát kelesztjük. Ezután felvert tojással bekenjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük.

Túrótöltelék
A túrótöltelékhez a vajat a porcukorral és a tojássárgájával habosra keverjük, majd hozzáadjuk a pudingport, az áttört túrót, a mazsolát és a citromhéjat.

Máktöltelék
A máktöltelékhez a tejet felforraljuk a mézzel meg a cukorral, belekeverjük a mákot. Lehúzzuk a tűzről, és elkeverjük benne a szilvalekvárt. Fahéjjal és reszelt citromhéjjal ízesítjük, és hagyjuk kihűlni.

Marcipántöltelék
A marcipántöltelékhez a marcipánt a vajjal, a darált mandulával, a tojással, a tojássárgájával, a citrom levével és a reszelt héjával habosra keverjük.

forrás : http://www.videkize.hu/karacsonyi_kalacs

Nyereményjáték! : http://bit.ly/Nyereményjáték_10000_látogató

weboldal ( sorselemzés ) : https://www.boszikam.com/prediction/

Fészkes fánk  Hozzávalók:A tésztához:55 dkg liszt 10 dkg vaj 10 dkg cukor 3 dl tej2,5 dkg élesztő 1 csipet só A töltelékhez: 2 csomag pudingpor 7 dl tejA tetejére:5 dkg vaj kb. 10 dkg kristálycukorElkészítés:Az élesztőt kevés cukorral felfuttatjuk kb 1 dl tejben. A liszthez adjuk a felfuttatott élesztőt, a megolvasztott vajat és a cukrot, majd közepesen lágy, hólyagos tésztát dagasztunk. Letakarjuk, és kelesztjük kb. 30-40 percet, míg kétszeresére kel.Eközben megfőzzük a vaníliapudingot.Mikor megkelt a tészta, kicsit még egyszer átgyúrjuk-dagasztjuk, és rudat formálunk belőle. Felvágjuk 24 egyenlő darabra, majd ezeket a tenyerünk között golyókká formáljuk. Sütőpapírra tisztes távolságra rakjuk egymástól, és még 15 percet kelesztjük. Ekkor az ujjunkkal kis fészket alakítunk ki a közepébe, majd kiskanállal betöltjük a vaníliapudingot a fészkekbe. Még hagyjuk kelni 10 percet, majd 180-200 fokos sütőben kb. 15-20 perc alatt megsütjük.Mikor megsült és kissé kihűlt, először az olvasztott vajba mártogatjuk, majd kristálycukorba hempergetjük.forrás : http://www.mindmegette.hu/feszkes-fank.receptweboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/ Fészkes fánk

Hozzávalók:

A tésztához:
55 dkg liszt
10 dkg vaj
10 dkg cukor
3 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 csipet só

A töltelékhez:
2 csomag pudingpor
7 dl tej
A tetejére:
5 dkg vaj
kb. 10 dkg kristálycukor

Elkészítés:

Az élesztőt kevés cukorral felfuttatjuk kb 1 dl tejben. A liszthez adjuk a felfuttatott élesztőt, a megolvasztott vajat és a cukrot, majd közepesen lágy, hólyagos tésztát dagasztunk. Letakarjuk, és kelesztjük kb. 30-40 percet, míg kétszeresére kel.

Eközben megfőzzük a vaníliapudingot.

Mikor megkelt a tészta, kicsit még egyszer átgyúrjuk-dagasztjuk, és rudat formálunk belőle. Felvágjuk 24 egyenlő darabra, majd ezeket a tenyerünk között golyókká formáljuk. Sütőpapírra tisztes távolságra rakjuk egymástól, és még 15 percet kelesztjük. Ekkor az ujjunkkal kis fészket alakítunk ki a közepébe, majd kiskanállal betöltjük a vaníliapudingot a fészkekbe. Még hagyjuk kelni 10 percet, majd 180-200 fokos sütőben kb. 15-20 perc alatt megsütjük.

Mikor megsült és kissé kihűlt, először az olvasztott vajba mártogatjuk, majd kristálycukorba hempergetjük.

forrás : http://www.mindmegette.hu/feszkes-fank.recept

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/

Oroszkrém torta sütés nélkül   Hozzávalók:10 dkg mazsola, 1 dl rum, 15 dkg cukor, 1 tojássárgája, 1 dl tej,1 csomag vaníliás cukor, 10 dkg vaj,5 dl tejszín, 1 evőkanál zselatin, 1/2 dl víz,2 csomag babapiskóta, 20 dkg cukrozott gyümölcs, 1 csomag habfix,1 evőkanál porcukor.Elkészítés:A mazsolát beáztatjuk a rumba, a cukrot a tojássárgájával alaposan kikeverjük, a tejjel felengedjük, és gőz fölött kevergetve sűrű krémmé főzzük.A gőzről levéve vaníliás cukorral ízesítjük, és ha kihűlt, a vajjal habosra keverjük, a mazsolát leszűrjük, a rumot a krémhez keverjük.A zselatint a vízben simára keverjük, fél percig főzzük, majd langyosra hűtve a krémhez keverjük. A tejszín felét habbá verjük, és ezt is hozzákeverjük.Kerek tortaformát sütőpapírral kibéleljük, hideg vízzel kiöblítjük,aljára egy sor babapiskótát fektetünk gyümölccsel, mazsolával megszórjuk, majd a krémből is simítunk rá, addig folytatjuk, amíg a hozzávalókból tart, a tetejére babapiskótakerüljön. Két órára hűtőszekrénybe tesszük, majd egy tálcára borítjuk, a papírt lehúzzuk róla, a maradék tejszínt a porcukorral, a habfixszel habbá verjük, majd a tortát bevonjuk vele és tetszés szerint díszítjük.forrás: http://mesikaracsonya.blogspot.co.uk/2012/11/oroszkremtorta-sutes-nelkul.htmlfotó: illusztrációweboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk Oroszkrém torta sütés nélkül

Hozzávalók:
10 dkg mazsola,
1 dl rum,
15 dkg cukor,
1 tojássárgája,
1 dl tej,
1 csomag vaníliás cukor,
10 dkg vaj,
5 dl tejszín,
1 evőkanál zselatin,
1/2 dl víz,
2 csomag babapiskóta,
20 dkg cukrozott gyümölcs,
1 csomag habfix,
1 evőkanál porcukor.

Elkészítés:

A mazsolát beáztatjuk a rumba, a cukrot a tojássárgájával alaposan kikeverjük, a tejjel felengedjük, és gőz fölött kevergetve sűrű krémmé főzzük.
A gőzről levéve vaníliás cukorral ízesítjük, és ha kihűlt, a vajjal habosra keverjük, a mazsolát leszűrjük, a rumot a krémhez keverjük.
A zselatint a vízben simára keverjük, fél percig főzzük, majd langyosra hűtve a krémhez keverjük. A tejszín felét habbá verjük, és ezt is hozzákeverjük.
Kerek tortaformát sütőpapírral kibéleljük, hideg vízzel kiöblítjük,aljára egy sor babapiskótát fektetünk gyümölccsel, mazsolával megszórjuk, majd a krémből is simítunk rá, addig folytatjuk, amíg a hozzávalókból tart, a tetejére babapiskóta
kerüljön. Két órára hűtőszekrénybe tesszük, majd egy tálcára borítjuk, a papírt lehúzzuk róla, a maradék tejszínt a porcukorral, a habfixszel habbá verjük, majd a tortát bevonjuk vele és tetszés szerint díszítjük.

forrás: http://mesikaracsonya.blogspot.co.uk/2012/11/oroszkremtorta-sutes-nelkul.html

fotó: illusztráció

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk

Túró golyóHozzávalók: -50 dkg túró-30 dkg porcukor-ízlés szerint vaníliás cukor-30 dkg kókuszreszelék-mogyoró,mandula vagy mazsolaElkészítés:A túrót a porcukorral és a van. cukorral összekeverjük,majd 10 percig állni hagyjuk!Ezután hozzáadjuk a kókuszreszeléket és összekeverjük.A masszából kis golyókat formázunk, megforgatjuk kókuszreszelékben.A golyók közepébe lehet tenni mogyorót, mandulát, vagy az egészbe mazsolát.forrás :http://www.mindmegette.hu/kokuszos-kekszes-turogolyo.recepthttp://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=26012709weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/ Túró golyó

Hozzávalók:

-50 dkg túró
-30 dkg porcukor
-ízlés szerint vaníliás cukor
-30 dkg kókuszreszelék
-mogyoró,mandula vagy mazsola

Elkészítés:
A túrót a porcukorral és a van. cukorral összekeverjük,majd 10 percig állni hagyjuk!
Ezután hozzáadjuk a kókuszreszeléket és összekeverjük.
A masszából kis golyókat formázunk, megforgatjuk kókuszreszelékben.
A golyók közepébe lehet tenni mogyorót, mandulát, vagy az egészbe mazsolát.

forrás :http://www.mindmegette.hu/kokuszos-kekszes-turogolyo.recept

http://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=26012709

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/

Túrós kockaHozzávalók:Tészta: 28 dkg liszt, 5 dkg margarin, 1 sütőpor, 1 kávéskanál szalalkáli, 2 tojás, 10 dkg porcukor, csipet sóElkészítés:1. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, majd hozzáadjuk a tojásokat, a sütőport, a porcukrot, a sót és a szalalkálit. Összedolgozzuk és kétfelé osztjuk.2. A lapokat vagy tepsi hátulján vagy sütőlemezen süssük. Jól zsírozzuk be vagy használjunk sütőpapírt.3. A tésztát nyújtsuk ki és emeljük át a sütőlemezre. Nyújtásnál jó bőven használjunk lisztet, különben nem fogunk tudni rendesen dolgozni.Előtte melegítsük elő a sütőt és tegyük be a tepsinket előmelegíteni, így amikor átemeljük rá a tésztát és véletlenül elszakad vagy összeugrik, a hő hatására könnyebben tudunk rajta javítani. Én miután a tepsire raktam, éles késsel szép egyenesre szabtam a széleit. Így a két lapot is egyformára tudtam sütni.4. Pár perc alatt aranybarnára sütjük a lapokat és hagyjuk kihűlni őket. (akár 3-4 nappal korábban is megsüthetjük előre a lapokat és akkor később csak tölteni kell)Krém: 25 dkg porcukor, 25 dkg margarin, 50 dkg túró, 1 csomag vaníliás cukor1. A puha margarint robotgéppel habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a túrót és a vaníliás cukrot is.2. A két, kihűlt lap közé töltjük a krémet és néhány órát állni hagyjuk, hogy megpuhuljon, utána szeletelhetjük és hintsünk porcukrot a tetejére.forrás: http://zsuzsi77.cafeblog.hu/2008/03/31/husvet-2008-turos-kocka/weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/ Túrós kocka

Hozzávalók:
Tészta: 28 dkg liszt, 5 dkg margarin, 1 sütőpor, 1 kávéskanál szalalkáli, 2 tojás, 10 dkg porcukor, csipet só

Elkészítés:
1. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, majd hozzáadjuk a tojásokat, a sütőport, a porcukrot, a sót és a szalalkálit. Összedolgozzuk és kétfelé osztjuk.
2. A lapokat vagy tepsi hátulján vagy sütőlemezen süssük. Jól zsírozzuk be vagy használjunk sütőpapírt.
3. A tésztát nyújtsuk ki és emeljük át a sütőlemezre. Nyújtásnál jó bőven használjunk lisztet, különben nem fogunk tudni rendesen dolgozni.
Előtte melegítsük elő a sütőt és tegyük be a tepsinket előmelegíteni, így amikor átemeljük rá a tésztát és véletlenül elszakad vagy összeugrik, a hő hatására könnyebben tudunk rajta javítani. Én miután a tepsire raktam, éles késsel szép egyenesre szabtam a széleit. Így a két lapot is egyformára tudtam sütni.
4. Pár perc alatt aranybarnára sütjük a lapokat és hagyjuk kihűlni őket. (akár 3-4 nappal korábban is megsüthetjük előre a lapokat és akkor később csak tölteni kell)

Krém: 25 dkg porcukor, 25 dkg margarin, 50 dkg túró, 1 csomag vaníliás cukor
1. A puha margarint robotgéppel habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a túrót és a vaníliás cukrot is.
2. A két, kihűlt lap közé töltjük a krémet és néhány órát állni hagyjuk, hogy megpuhuljon, utána szeletelhetjük és hintsünk porcukrot a tetejére.

forrás: http://zsuzsi77.cafeblog.hu/2008/03/31/husvet-2008-turos-kocka/

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/

Vaníliás boszorkányos  desszertcsodaHozzávalók:- 2 doboz vanília puding-narancssárga cukorgyöngy-csokoládés keksz- 4 db szép desszertes pohárElkészítés:A poharak aljára vanília pudingot rakunk, ha van habzsákunk azzal adagoljuk, mert így tiszta marad a pohár és nem kenjük össze a pudinggal a pohár szélét.Erre a rétegre kerül a narancssárga cukorgyöngy majd egy nagyon pici csokoládés kekszmorzsa.Újabb réteg puding és cukorgyöngy némi kekszmorzsával. Addig rétegezzük amíg a pohár meg nem telik, legalább 3-4 réteget próbáljunk betölteni a pohárkába.A desszert tetejét csokoládés kekszmorzsával díszítsük.Igyekezzünk jó sötét kekszet vásárolni az Oreo tökéletes erre a célra.forrás : http://glazur.hu/lepesrolepesre/kepek/vanilias-desszertcsoda Vaníliás boszorkányos desszertcsoda

Hozzávalók:

– 2 doboz vanília puding
-narancssárga cukorgyöngy
-csokoládés keksz
– 4 db szép desszertes pohár

Elkészítés:

A poharak aljára vanília pudingot rakunk, ha van habzsákunk azzal adagoljuk, mert így tiszta marad a pohár és nem kenjük össze a pudinggal a pohár szélét.
Erre a rétegre kerül a narancssárga cukorgyöngy majd egy nagyon pici csokoládés kekszmorzsa.
Újabb réteg puding és cukorgyöngy némi kekszmorzsával. Addig rétegezzük amíg a pohár meg nem telik, legalább 3-4 réteget próbáljunk betölteni a pohárkába.
A desszert tetejét csokoládés kekszmorzsával díszítsük.
Igyekezzünk jó sötét kekszet vásárolni az Oreo tökéletes erre a célra.

forrás : http://glazur.hu/lepesrolepesre/kepek/vanilias-desszertcsoda

Almás-pudingos-karamelles süteményHozzávalók: 1 csomag fagyasztott leveles tészta, 4 nagy darab alma, 8 evőkanál cukor, 1-2 kk őrölt fahéj, 5 dkg szeletelt mandula, 6 dl tej, 1,5 tasak vaníliás pudingpor, egy citrom leveElkészítése: A tejből a pudingpor és 5 evőkanál cukor hozzáadásával sűrű pudingot főzünk, majd hűlni hagyjuk. A leveles tésztát vékonyra kinyújtjuk (lehet olyant is kapni, amelyik már ki van nyújtva) és egy piteformába igazítjuk.  Az almát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk és meglocsoljuk citromlével. A kihűlt pudingot a tésztára öntjük, egyenletesen elkenjük és a tetejét kirakjuk az almaszeletekkel. A maradék 3 evőkanál cukrot a fahéjjal együtt egy serpenyőben megkaramellizáljuk és forrón rácsepegtetjük az almára, végül megszórjuk mandulával. Előmelegített 180 fokos 35 percig sütjük. Szeletelés előtt hűlni hagyjuk.forrás : http://ottisfoz.szhblog.ro/2010/10/17/almas-pudingos-karamelles-sutemeny/weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/ Almás-pudingos-karamelles sütemény

Hozzávalók: 1 csomag fagyasztott leveles tészta, 4 nagy darab alma, 8 evőkanál cukor, 1-2 kk őrölt fahéj, 5 dkg szeletelt mandula, 6 dl tej, 1,5 tasak vaníliás pudingpor, egy citrom leve

Elkészítése: A tejből a pudingpor és 5 evőkanál cukor hozzáadásával sűrű pudingot főzünk, majd hűlni hagyjuk. A leveles tésztát vékonyra kinyújtjuk (lehet olyant is kapni, amelyik már ki van nyújtva) és egy piteformába igazítjuk. Az almát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk és meglocsoljuk citromlével. A kihűlt pudingot a tésztára öntjük, egyenletesen elkenjük és a tetejét kirakjuk az almaszeletekkel. A maradék 3 evőkanál cukrot a fahéjjal együtt egy serpenyőben megkaramellizáljuk és forrón rácsepegtetjük az almára, végül megszórjuk mandulával. Előmelegített 180 fokos 35 percig sütjük. Szeletelés előtt hűlni hagyjuk.

forrás : http://ottisfoz.szhblog.ro/2010/10/17/almas-pudingos-karamelles-sutemeny/

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/

Habos túrós süteményHozzávalókTészta20 dkg Rama 10 dkg porcukor30 dkg liszt2 db tojás2 kávéskanál sütőporTöltelék1/2 kg túró4 tojássárgája15 dkg porcukor1 csomag vaníliás pudingpor1/2 citrom leve és héja4 dl tejTetejére4 tojásfehérje10 dkg porcukorElkészítés1.A tepsit kikenjük Ramával és prézlivel beszórjuk. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk és nyújtófára tekerve a tepsibe engedjük, majd széthúzzuk, hogy a tepsi oldalára is feltudjuk húzni a tésztát.2.A túrót összetörjük a 4 tojássárgával, a pudinggal, a reszelt citromhéjjal és a porcukorral, majd hozzáadjuk a tejet. Ezt a krémet ráöntjük a tésztára.3.Előmelegített, közepesen meleg sütőben sütjük 45 percig.4.Közben a 4 tojásfehérjét a 10 dkg porcukorral kemény habbá verjük. A sütőből kivéve a tepsit, a süti tetejére simítjuk és még 10 percig így sütjük. forrás: http://www.sutigyar.hu/recept/habos_turos_sutemeny_1weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/ Habos túrós sütemény

Hozzávalók
Tészta
20 dkg Rama
10 dkg porcukor
30 dkg liszt
2 db tojás
2 kávéskanál sütőpor

Töltelék
1/2 kg túró
4 tojássárgája
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás pudingpor
1/2 citrom leve és héja
4 dl tej
Tetejére
4 tojásfehérje
10 dkg porcukor

Elkészítés

1.A tepsit kikenjük Ramával és prézlivel beszórjuk. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk és nyújtófára tekerve a tepsibe engedjük, majd széthúzzuk, hogy a tepsi oldalára is feltudjuk húzni a tésztát.
2.A túrót összetörjük a 4 tojássárgával, a pudinggal, a reszelt citromhéjjal és a porcukorral, majd hozzáadjuk a tejet. Ezt a krémet ráöntjük a tésztára.
3.Előmelegített, közepesen meleg sütőben sütjük 45 percig.
4.Közben a 4 tojásfehérjét a 10 dkg porcukorral kemény habbá verjük. A sütőből kivéve a tepsit, a süti tetejére simítjuk és még 10 percig így sütjük.

forrás: http://www.sutigyar.hu/recept/habos_turos_sutemeny_1

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/

Epres piskóta szeletHozzávalók a tésztához : 5 tojás, 15 dkg kristálycukor, 13 dkg liszt, 2 dkg kakaópor, 2 ek. olajAz egész tojásokat és a cukrot keverd habosra a mixerrel. Öntsd hozzá az olajat, majd fakanállal keverd hozzá a kakaós lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben 170 fokon kb. 10-12 percig süsd. Hagyd kihűlni.Vaníliakrém: egy csomag vanília pudingpor, 3 dl tej, 3 ek. cukor, 10 dkg puha vajKb. 40 dkg eper, 1 csomag piros tortazseléA pudingot a tejjel és cukorral a szokásos módon készítsd el, főzd sűrűre. Hagyd kihűlni. Mixerrel keverd habosra a vajat és kanalanként add hozzá a pudingot.A kihűlt piskótára kend rá a krémet, sűrűn rakd ki félbevágott eperrel. A tetejére készíts piros tortazselét a zacskóján lévő leírás szerint. Pár órára helyezd hűtőbe.23 * 31 cm-es tepsiben készült.http://www.sutigyar.hu/recept/epres_piskota_szelet_1weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/ Epres piskóta szelet

Hozzávalók a tésztához : 5 tojás, 15 dkg kristálycukor, 13 dkg liszt, 2 dkg kakaópor, 2 ek. olaj

Az egész tojásokat és a cukrot keverd habosra a mixerrel. Öntsd hozzá az olajat, majd fakanállal keverd hozzá a kakaós lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben 170 fokon kb. 10-12 percig süsd. Hagyd kihűlni.

Vaníliakrém: egy csomag vanília pudingpor, 3 dl tej, 3 ek. cukor, 10 dkg puha vaj

Kb. 40 dkg eper, 1 csomag piros tortazselé

A pudingot a tejjel és cukorral a szokásos módon készítsd el, főzd sűrűre. Hagyd kihűlni. Mixerrel keverd habosra a vajat és kanalanként add hozzá a pudingot.

A kihűlt piskótára kend rá a krémet, sűrűn rakd ki félbevágott eperrel. A tetejére készíts piros tortazselét a zacskóján lévő leírás szerint. Pár órára helyezd hűtőbe.
23 * 31 cm-es tepsiben készült.

http://www.sutigyar.hu/recept/epres_piskota_szelet_1

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/

MagyaricaHozzávalók:A krémhez:15 dkg Rama30 dkg cukor15 dkg főzőcsokoládé1,2 dl tej12 dkg lisztA tetejérecsokimázA tésztához:60 dkg liszt5 dkg Rama20 dkg cukor1 csomag sütőpor2 tojás2 dl tejfölElkészítés:A tésztához a tojásokat a cukorral és a Ramával kikeverjük, hozzáadjuk a tejfölt, a lisztet és a sütőport, majd tésztává gyúrjuk. Kicsit pihentetjük, öt részre osztjuk, vékony lappá nyújtjuk, és a tepsi hátoldalán egyenként kisütjük a lapokat /színt kapni/. A krémhez a Ramán kívül mindent összekeverünk, és sűrű krémmé főzzük. Hűlés közben többször megkeverjük, hogy ne bőrösödjön be. Mikor kihűlt, belekeverjük a puha Ramát. A krémet 4 részre osztjuk, megtöltjük vele a lapokat. A tetejét csokimázzal vonjuk be vagy csokireszelékkel szórjuk meg.forrás : http://www.sutigyar.hu/recept/magyaricaweboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/ Magyarica

Hozzávalók:

A krémhez:
15 dkg Rama
30 dkg cukor
15 dkg főzőcsokoládé
1,2 dl tej
12 dkg liszt

A tetejére
csokimáz

A tésztához:
60 dkg liszt
5 dkg Rama
20 dkg cukor
1 csomag sütőpor
2 tojás
2 dl tejföl

Elkészítés:

A tésztához a tojásokat a cukorral és a Ramával kikeverjük, hozzáadjuk a tejfölt, a lisztet és a sütőport, majd tésztává gyúrjuk. Kicsit pihentetjük, öt részre osztjuk, vékony lappá nyújtjuk, és a tepsi hátoldalán egyenként kisütjük a lapokat /színt kapni/. A krémhez a Ramán kívül mindent összekeverünk, és sűrű krémmé főzzük. Hűlés közben többször megkeverjük, hogy ne bőrösödjön be. Mikor kihűlt, belekeverjük a puha Ramát. A krémet 4 részre osztjuk, megtöltjük vele a lapokat. A tetejét csokimázzal vonjuk be vagy csokireszelékkel szórjuk meg.

forrás : http://www.sutigyar.hu/recept/magyarica

weboldal: (sorselemzés ) www.boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.co.uk/

10 egyszerű és finom csokis varázslat:)1. Forró csokiA csokiitalhoz:500 ml habtejszín100 ml tej (2,8%-os)200 g csokoládé - ét (53%-os)80 g barnacukorA díszítéshez (elhagyható):tejszínhabcsokoládé - ét (reszelt)Az édességek édessége. A csokoládérajongók egyik nagy kedvence a forró csoki. Egy téli estén nem sok jobb dolog van ennél. Vaníliarúddal vaníliásra, őröl
t chilivel enyhén csípősre bolondítható.2. Torta sütés nélkül15 dkg cukorból kevés vízzel főzött szirupban olvasszunk fel 30 dkg összetört csokit és 10 dkg vajat. Keverjünk hozzá 25 dkg darált kekszet, 5 dkg apróra vágott mogyoró és 15 dkg apróra vágott szárított gyümölcsöt. Csorgassuk négyzet alakú kivajazott kisebb tepsibe, fejük le, és tegyük egy éjszakára a hűtőbe. Kockákra vágva tálaljuk.3. Csoki trüffelMelegítsünk fel két deciliter tejszínt. Adjunk hozzá 20 dkg finomra vágott étcsokoládét, és keverjük teljesen simára. Várjuk meg, míg majdnem teljesen megköt. Ekkor teáskanálnyi adagokat kézzel formázzunk gömbökké. Szórjuk meg kakaóporral, gy görgessük finomra vágott mandulába, mogyoróba, tortadarába a golyókat.4. Tortabevonó mázOlvasszunk meg lassú tűzön 30 dkg apróra tört csokoládét két deci tejszínnel. Keverjük simára, várjuk meg, amíg kihűl. Bármilyen tésztaalapanyagból készült tortát bevonhatunk vele.5. JégkrémfalatkákDinnyevájóval kanalazzuk ki a mélyhűtött jégkrémből kis gömböket, majd forgassuk meg mindegyiket olvasztott, lehűtött csokimázba. Műanyag tálcára helyezve toljuk vissza a mélyhűtőbe tálalásig. Gyorsan dolgozzunk, mert nem szabad a golyóknak megolvadniuk.6. Gyors pudingLassú tűzön olvasszunk fel 10 dkg csokoládét, majd keverjünk hozzá négy tojássárgáját. Addig kevergessük, amíg a krém sima és fényes lesz. Verjünk fel négy tojásfehérjét kemény habbá, majd adjuk hozzá a csokis keverékhez. Kanalazzuk poharakba és hűtsük jól le. Tejszínhabbal kínáljuk.7. Csokoládés florentinHozzávalók:15 dkg kristálycukor5 dkg méz10 dkg vaj125 g tejszín7 dkg vegyes kandírozott gyümölcs (citromhéj, narancshéj, gyömbér, cseresznye stb.)20 dkg szeletelt mandula10 dkg olvasztott csokoládéElkészítés:A cukrot, a mézet, a vajat és a tejszínt egy edényben felforraljuk, majd állandó kevergetés mellett még 5 percig főzzük. A mandulát és az apróra vágott kandírozott gyümölcsöket hozzáadjuk a mézes keverékhez, és további 5 percig főni hagyjuk, közben gyakran megkeverjük.Egy kb. 30x35 cm méretű tepsibe sütőpapírt teszünk, és elsimítjuk rajta a forró mandulás masszát. Előmelegített sütőben 180 fokon 10-15 percig sütjük. Ezután a sütőből kivéve sütőpapírra borítjuk a florentint, lehúzzuk róla a papírt, és hűlni hagyjuk. Amikor már langyos, elsimítjuk rajta az olvasztott csokit. Ha megdermedt a csokoládéréteg, egy hosszú pengéjű késsel 3x3 cm-es kockákra vágjuk.8. CsokikosárkákOlvasszunk fel 10 dkg étcsokoládét, majd ecset segítségével vastagon kenjünk ki vele négy, papírból készült muffin formát. Tegyük a hűtőbe, míg a csoki megdermed/megszilárdul. Vegyük ki és óvatosan válasszuk le a csokikosárkákat a papírról. Töltsük meg a kosárkákat csokipudinggal vagy sodóval, díszítsük friss gyümölcsökkel.9. Tökéletes csokiöntetEgészen kis lángon, lassan olvasszunk fel 10 dkg csokoládét másfél deci főzőtejszínben. Jégkrém tetejére, sült friss gyümölcsre, piskótára, fánkra öntve nagyon finom. Tökéletes mártogató lehet apró édes kekszhez, pirított magokhoz, friss gyümölcshöz, melyek akár süteménydísznek is mutatósak.10. A legcsokisabb csokis sütemény: Brownie (brauni)Hozzávalók:- 35 dkg étcsokoládé- 35 dk g vaj- 6 db nagy tojás- 50 dkg kristálycukor- 1 teáskanál vaníliás cukor- pici só- 20 dkg liszt- 30 dkg aszalt meggy/vagy más savanykás gyümölcsElkészítés: A csokit a vajjal  felolvasztjuk. A 6 tojást egészben habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. A keveréket összeöntjük az olvadt vajas-csokis masszával. Fél csipet sót teszünk bele és hozzákeverjük a lisztet – csomómentes állapotig – majd az aszalt gyümölcsöket. A jól összekevert masszát egy kb. 25×35 cm nagyságú kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben közel fél óráig sütjük. Jellegzetessége, hogy akkor kész a brownie-nk, amikor a tetején megjelenik egy jellegzetes vékony kéreg, és az a szélén el kezd repedezni.( forrás ismeretlen, fotó illusztráció )Nyereményjáték! : http://bit.ly/ajandek_sorselemzes_1weboldalunk: www.boszikam.comFONTOS!!! Új Facebook szabályok...https://www.facebook.com/photo.php?fbid=285767694874083&set=a.119175538199967.20331.109364722514382&type=1&theater 10 egyszerű és finom csokis varázslat:)

1. Forró csoki

A csokiitalhoz:

500 ml habtejszín
100 ml tej (2,8%-os)
200 g csokoládé – ét (53%-os)
80 g barnacukor
A díszítéshez (elhagyható):
tejszínhab
csokoládé – ét (reszelt)

Az édességek édessége. A csokoládérajongók egyik nagy kedvence a forró csoki. Egy téli estén nem sok jobb dolog van ennél. Vaníliarúddal vaníliásra, őrölt chilivel enyhén csípősre bolondítható.

2. Torta sütés nélkül

15 dkg cukorból kevés vízzel főzött szirupban olvasszunk fel 30 dkg összetört csokit és 10 dkg vajat. Keverjünk hozzá 25 dkg darált kekszet, 5 dkg apróra vágott mogyoró és 15 dkg apróra vágott szárított gyümölcsöt. Csorgassuk négyzet alakú kivajazott kisebb tepsibe, fejük le, és tegyük egy éjszakára a hűtőbe. Kockákra vágva tálaljuk.

3. Csoki trüffel

Melegítsünk fel két deciliter tejszínt. Adjunk hozzá 20 dkg finomra vágott étcsokoládét, és keverjük teljesen simára. Várjuk meg, míg majdnem teljesen megköt. Ekkor teáskanálnyi adagokat kézzel formázzunk gömbökké. Szórjuk meg kakaóporral, gy görgessük finomra vágott mandulába, mogyoróba, tortadarába a golyókat.

4. Tortabevonó máz

Olvasszunk meg lassú tűzön 30 dkg apróra tört csokoládét két deci tejszínnel. Keverjük simára, várjuk meg, amíg kihűl. Bármilyen tésztaalapanyagból készült tortát bevonhatunk vele.

5. Jégkrémfalatkák

Dinnyevájóval kanalazzuk ki a mélyhűtött jégkrémből kis gömböket, majd forgassuk meg mindegyiket olvasztott, lehűtött csokimázba. Műanyag tálcára helyezve toljuk vissza a mélyhűtőbe tálalásig. Gyorsan dolgozzunk, mert nem szabad a golyóknak megolvadniuk.

6. Gyors puding

Lassú tűzön olvasszunk fel 10 dkg csokoládét, majd keverjünk hozzá négy tojássárgáját. Addig kevergessük, amíg a krém sima és fényes lesz. Verjünk fel négy tojásfehérjét kemény habbá, majd adjuk hozzá a csokis keverékhez. Kanalazzuk poharakba és hűtsük jól le. Tejszínhabbal kínáljuk.

7. Csokoládés florentin

Hozzávalók:

15 dkg kristálycukor
5 dkg méz
10 dkg vaj
125 g tejszín
7 dkg vegyes kandírozott gyümölcs (citromhéj, narancshéj, gyömbér, cseresznye stb.)
20 dkg szeletelt mandula
10 dkg olvasztott csokoládé

Elkészítés:
A cukrot, a mézet, a vajat és a tejszínt egy edényben felforraljuk, majd állandó kevergetés mellett még 5 percig főzzük. A mandulát és az apróra vágott kandírozott gyümölcsöket hozzáadjuk a mézes keverékhez, és további 5 percig főni hagyjuk, közben gyakran megkeverjük.
Egy kb. 30×35 cm méretű tepsibe sütőpapírt teszünk, és elsimítjuk rajta a forró mandulás masszát. Előmelegített sütőben 180 fokon 10-15 percig sütjük. Ezután a sütőből kivéve sütőpapírra borítjuk a florentint, lehúzzuk róla a papírt, és hűlni hagyjuk. Amikor már langyos, elsimítjuk rajta az olvasztott csokit. Ha megdermedt a csokoládéréteg, egy hosszú pengéjű késsel 3×3 cm-es kockákra vágjuk.

8. Csokikosárkák

Olvasszunk fel 10 dkg étcsokoládét, majd ecset segítségével vastagon kenjünk ki vele négy, papírból készült muffin formát. Tegyük a hűtőbe, míg a csoki megdermed/megszilárdul. Vegyük ki és óvatosan válasszuk le a csokikosárkákat a papírról. Töltsük meg a kosárkákat csokipudinggal vagy sodóval, díszítsük friss gyümölcsökkel.

9. Tökéletes csokiöntet

Egészen kis lángon, lassan olvasszunk fel 10 dkg csokoládét másfél deci főzőtejszínben. Jégkrém tetejére, sült friss gyümölcsre, piskótára, fánkra öntve nagyon finom. Tökéletes mártogató lehet apró édes kekszhez, pirított magokhoz, friss gyümölcshöz, melyek akár süteménydísznek is mutatósak.

10. A legcsokisabb csokis sütemény: Brownie (brauni)

Hozzávalók:
– 35 dkg étcsokoládé
– 35 dk g vaj
– 6 db nagy tojás
– 50 dkg kristálycukor
– 1 teáskanál vaníliás cukor
– pici só
– 20 dkg liszt
– 30 dkg aszalt meggy/vagy más savanykás gyümölcs

Elkészítés:
A csokit a vajjal felolvasztjuk. A 6 tojást egészben habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. A keveréket összeöntjük az olvadt vajas-csokis masszával. Fél csipet sót teszünk bele és hozzákeverjük a lisztet – csomómentes állapotig – majd az aszalt gyümölcsöket. A jól összekevert masszát egy kb. 25×35 cm nagyságú kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben közel fél óráig sütjük. Jellegzetessége, hogy akkor kész a brownie-nk, amikor a tetején megjelenik egy jellegzetes vékony kéreg, és az a szélén el kezd repedezni.

( forrás ismeretlen, fotó illusztráció )

Nyereményjáték! : http://bit.ly/ajandek_sorselemzes_1

weboldalunk: www.boszikam.com

FONTOS!!!
Új Facebook szabályok…https://www.facebook.com/photo.php?fbid=285767694874083&set=a.119175538199967.20331.109364722514382&type=1&theater

Varázslatos túrós sütiHozzávalók a tésztához:40 dkg liszt25 dkg margarin20 dkg porcukor1 dl tejföl1 sütőpor1 tojás sárgájakéshegynyi sóHozzávalók a töltelékhez:1 kg tehéntúró25 dkg porcukor5 dkg mazsola3 tojás sárgája3 evőkanál zsemlemorzsa1 citrom héja frissen lereszelve4 tojás fehérjeElkészítés:A tésztához a mikróban kissé megpuhított margarinhoz keverjük a többi hozzávalót és fakanállal jól kidolgozzuk.A tészta kb. 1/3-át fóliába csomagolva mélyhűtőbe, a többit a hűtőbe tesszük, legalább 1 órára.Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót szűrőn áttörjük, majd hozzákeverjük a többi hozzávalót, végül a 4 tojásfehérje keményre felvert habját.Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük a hűtőből kivett, kinyújtott tésztát. Mivel a tészta elég puha és ragadós, legegyszerűbb, ha a sütőpapíron nyújtjuk ki úgy, hogy a tésztára fóliát helyezünk. A tölteléket a tésztára tesszük, egyenletesen elsimítjuk.Végül az 1/3 rész fagyasztott tésztát szép  vékonyra kinyújtjuk és ezzel befedjük, de rá is reszelhetjük, így "borzaska" hatása lesz. Sütést követően vaníliás cukor és porcukor keverékével megszórjuk. Ha valaki nagyon szereti a vanília ízt, akkor a tésztába 1, a töltelékbe 2 csomag vaníliás cukrot tehet, ekkor cukorból valamivel kevesebbet kell használni, mert elég édes a süti.forrás :http://blogol.hu/comment.php?log=2213718 Varázslatos túrós süti

Hozzávalók a tésztához:

40 dkg liszt
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 dl tejföl
1 sütőpor
1 tojás sárgája
késhegynyi só

Hozzávalók a töltelékhez:

1 kg tehéntúró
25 dkg porcukor
5 dkg mazsola
3 tojás sárgája
3 evőkanál zsemlemorzsa
1 citrom héja frissen lereszelve
4 tojás fehérje

Elkészítés:

A tésztához a mikróban kissé megpuhított margarinhoz keverjük a többi hozzávalót és fakanállal jól kidolgozzuk.
A tészta kb. 1/3-át fóliába csomagolva mélyhűtőbe, a többit a hűtőbe tesszük, legalább 1 órára.

Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót szűrőn áttörjük, majd hozzákeverjük a többi hozzávalót, végül a 4 tojásfehérje keményre felvert habját.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük a hűtőből kivett, kinyújtott tésztát. Mivel a tészta elég puha és ragadós, legegyszerűbb, ha a sütőpapíron nyújtjuk ki úgy, hogy a tésztára fóliát helyezünk. A tölteléket a tésztára tesszük, egyenletesen elsimítjuk.

Végül az 1/3 rész fagyasztott tésztát szép vékonyra kinyújtjuk és ezzel befedjük, de rá is reszelhetjük, így “borzaska” hatása lesz. Sütést követően vaníliás cukor és porcukor keverékével megszórjuk.

Ha valaki nagyon szereti a vanília ízt, akkor a tésztába 1, a töltelékbe 2 csomag vaníliás cukrot tehet, ekkor cukorból valamivel kevesebbet kell használni, mert elég édes a süti.

forrás :http://blogol.hu/comment.php?log=2213718

Mini túrófánkHozzávalók:40 dkg liszt50 dkg túró1 cs sütőpor1 cs vaníliacukor1 tojás1 tojássárgája1 doboz (175 gr) tejföl3 ek porcukorcsipetnyi sótálaláshoz lekvár, porcukorElkészítés:Egy tálban keverjük össze a lisztet, sütőport, sót. Egy másik tálban villával törjük szét a túrót, dolgozzuk össze a tejföllel, tojásokkal, vaníliacukorral, porcukorral.A két tál tartalmát dolgozzuk össze sima tésztává.Lisztezett deszkán és lisztezett kezekkel gyúrjuk át a tésztát, majd nyújtsuk ki kb. 2 cm vastagra.4 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval szaggassunk a tésztából köröket úgy, hogy minél kevesebb legyen a maradék. A maradékkal járjunk el hasonlóan. Egy lábasban 3 ujjnyi magasan olajat hevítünk. A tésztakorongokat adagokban aranybarnára sütjük benne. A kisült fánkokat papír kéztörlőre szedjük ki, hogy a felesleges olaj lecsepegjen.Ízlés szerint porcukorral megszórva, lekvárral, vagy akár lekvárral töltve, frissen fogyasszuk.forrás :http://desszert.eu/turofank Mini túrófánk

Hozzávalók:
40 dkg liszt
50 dkg túró
1 cs sütőpor
1 cs vaníliacukor
1 tojás
1 tojássárgája
1 doboz (175 gr) tejföl
3 ek porcukor
csipetnyi só
tálaláshoz lekvár, porcukor

Elkészítés:
Egy tálban keverjük össze a lisztet, sütőport, sót. Egy másik tálban villával törjük szét a túrót, dolgozzuk össze a tejföllel, tojásokkal, vaníliacukorral, porcukorral.
A két tál tartalmát dolgozzuk össze sima tésztává.
Lisztezett deszkán és lisztezett kezekkel gyúrjuk át a tésztát, majd nyújtsuk ki kb. 2 cm vastagra.
4 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval szaggassunk a tésztából köröket úgy, hogy minél kevesebb legyen a maradék. A maradékkal járjunk el hasonlóan.
Egy lábasban 3 ujjnyi magasan olajat hevítünk. A tésztakorongokat adagokban aranybarnára sütjük benne. A kisült fánkokat papír kéztörlőre szedjük ki, hogy a felesleges olaj lecsepegjen.
Ízlés szerint porcukorral megszórva, lekvárral, vagy akár lekvárral töltve, frissen fogyasszuk.

forrás :http://desszert.eu/turofank

Csíkos piskótatekercs baracklekvárralHozzávalók:4 tojás8 dkg cukor7 dkg finomliszt2 dkg cukrozatlan kakaópor25 dkg baracklekvárElkészítés:Az egész tojásokat a cukorral együtt egy tálba tesszük, előbb lassú fokozaton elkeverjük, majd magasabb fokozaton sűrű habbá verjük. Ezután hozzáadjuk a lisztet.A masszát kettéválasztjuk, és az egyik felébe beleszitáljuk a kakaóport, és elkeverjük. A két masszát külön-külön simacsöves nyomózsákba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe (nagy gáztepsiben a tészta kb. 20*34 cm.et foglalt el)– a színeket váltogatva – csíkokat nyomunk szorosan egymás mellé.180 fokra előmelegített sütőben 12-15 percig sütjük. Vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki, mert akkor nem tudjuk feltekerni! A sütőből kivéve, a piskótát kiemeljük sütőpapírostul a tepsiből, majd a sütőpapírral együtt feltekerjük. Hagyjuk langyosra hűlni. Ezután kitekerjük, lehántjuk az aljáról a sütőpapírt, és egyenletesen elkenjük rajta a baracklekvárt. Szorosan feltekerjük.Tálalásig a hűtőben tartjuk.forrás : http://receptek.laptopkonyha.hu/receptek/?sw_17_item=2672&sw_17_folder=180 Csíkos piskótatekercs baracklekvárral

Hozzávalók:
4 tojás
8 dkg cukor
7 dkg finomliszt
2 dkg cukrozatlan kakaópor
25 dkg baracklekvár

Elkészítés:
Az egész tojásokat a cukorral együtt egy tálba tesszük, előbb lassú fokozaton elkeverjük, majd magasabb fokozaton sűrű habbá verjük. Ezután hozzáadjuk a lisztet.
A masszát kettéválasztjuk, és az egyik felébe beleszitáljuk a kakaóport, és elkeverjük. A két masszát külön-külön simacsöves nyomózsákba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe (nagy gáztepsiben a tészta kb. 20*34 cm.et foglalt el)– a színeket váltogatva – csíkokat nyomunk szorosan egymás mellé.
180 fokra előmelegített sütőben 12-15 percig sütjük. Vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki, mert akkor nem tudjuk feltekerni!
A sütőből kivéve, a piskótát kiemeljük sütőpapírostul a tepsiből, majd a sütőpapírral együtt feltekerjük. Hagyjuk langyosra hűlni. Ezután kitekerjük, lehántjuk az aljáról a sütőpapírt, és egyenletesen elkenjük rajta a baracklekvárt. Szorosan feltekerjük.
Tálalásig a hűtőben tartjuk.

forrás : http://receptek.laptopkonyha.hu/receptek/?sw_17_item=2672&sw_17_folder=180

GrízkochHozzávalók:1 l tej2-2,5 dl gríz 1 citrom héjamazsola1 vaníliás cukor10 dkg Rama15 dkg cukor4 tojásElkészítés:Sűrű tejbegrízt főzünk, a végén belefőzzük a mazsolát. Hűlni hagyom, de még langyosan elkeverjük benne a Ramát, a tojások sárgáját, a vaníliás cukrot és a citrom héját. A tojások habját felverjük jó keményre, majd beleforgatjuk a grízbe. Előmelegített sütőben, Ramával kikent és zsemlemorzsával meghintett tepsiben sütjük. Baracklekvárral tálaljuk, de bármilyen lekvárral nagyon finom.( forrás ismeretlen, fotó illusztráció ) Grízkoch

Hozzávalók:
1 l tej
2-2,5 dl gríz
1 citrom héja
mazsola
1 vaníliás cukor
10 dkg Rama
15 dkg cukor
4 tojás

Elkészítés:

Sűrű tejbegrízt főzünk, a végén belefőzzük a mazsolát. Hűlni hagyom, de még langyosan elkeverjük benne a Ramát, a tojások sárgáját, a vaníliás cukrot és a citrom héját. A tojások habját felverjük jó keményre, majd beleforgatjuk a grízbe. Előmelegített sütőben, Ramával kikent és zsemlemorzsával meghintett tepsiben sütjük. Baracklekvárral tálaljuk, de bármilyen lekvárral nagyon finom.

( forrás ismeretlen, fotó illusztráció )

RizskochHozzávalók:25 dkg rizs5 tojás1 liter tej1 dl vízcitromhéj2 evőkanál cukor2 zacskó vaníliás cukorElkészítés :A rizst ne mosd meg a főzés előtt, így igazán krémes állagú lesz, amikor megfő. A tejet, a vizet, a citromhéjat, a cukrot és a vaníliás cukrot tedd fel egy lábasban a rizzsel, alacsony fokozaton. Közben keverd ki a tojások sárgáját egy kis cukorral és óvatosan keverd a langyos, megpuhult rizses masszához.A tojások fehérjéből verj kemény habot és óvatosan forgasd a többi hozzávalóhoz. Ezután nincs más dolgod, mint egy kivajazott tepsibe beleönteni a kapott krémet és 190 fokra előmelegített sütőben körülbelül 35 perc alatt aranybarnára sütni. Ha a szósszal már nem szeretnél bajlódni, kínálhatod sűrű málnaszörppel vagy lekvárral is.( forrás: femina.hu ) Rizskoch

Hozzávalók:
25 dkg rizs
5 tojás
1 liter tej
1 dl víz
citromhéj
2 evőkanál cukor
2 zacskó vaníliás cukor

Elkészítés :
A rizst ne mosd meg a főzés előtt, így igazán krémes állagú lesz, amikor megfő. A tejet, a vizet, a citromhéjat, a cukrot és a vaníliás cukrot tedd fel egy lábasban a rizzsel, alacsony fokozaton. Közben keverd ki a tojások sárgáját egy kis cukorral és óvatosan keverd a langyos, megpuhult rizses masszához.

A tojások fehérjéből verj kemény habot és óvatosan forgasd a többi hozzávalóhoz. Ezután nincs más dolgod, mint egy kivajazott tepsibe beleönteni a kapott krémet és 190 fokra előmelegített sütőben körülbelül 35 perc alatt aranybarnára sütni. Ha a szósszal már nem szeretnél bajlódni, kínálhatod sűrű málnaszörppel vagy lekvárral is.

( forrás: femina.hu )

Tejfölös csoda süti Hozzávalók: 50-60 dkg háztartási keksz 2 nagy pohár tejföl 3 csomag vaníliás cukor 9 evőkanál cukor 1 evőkanál kakaóporElkészítése:Az egyik pohár tejfölben elkeverünk 4 evőkanál cukrot, és 2 csomag vaníliás cukrot. A másik pohár tejfölben elkeverünk 5 evőkanál cukrot, 1 csomag vaníliás cukrot, és1 evőkanál kakaóport. Egy közepes méretű tepsibe (20x30) lerakunk egy sor kekszet, ráöntjük a vaníliás tejföl 2/3-át, befedjük keksszel, ráöntjük a kakaós tejföl 2/3-át, megint befedjük keksszel, és ráöntjük a maradék vaníliás, majd kakaós tejfölt. Egy fogvájóval összekeverjük a kétfajta tejfölt a tetején, így még mutatósabb lesz, és legalább 12 órára hidegre tesszük, hogy megpuhuljon. Nagyon finom, és mutatós süti.forrás : http://viktorakonyhaban.blog.hu/2009/11/27/tejfolos_csodasutiweboldal: http://boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html Tejfölös csoda süti

Hozzávalók:
50-60 dkg háztartási keksz
2 nagy pohár tejföl
3 csomag vaníliás cukor
9 evőkanál cukor
1 evőkanál kakaópor

Elkészítése:
Az egyik pohár tejfölben elkeverünk 4 evőkanál cukrot, és 2 csomag vaníliás cukrot. A másik pohár tejfölben elkeverünk 5 evőkanál cukrot, 1 csomag vaníliás cukrot, és
1 evőkanál kakaóport. Egy közepes méretű tepsibe (20×30) lerakunk egy sor kekszet, ráöntjük a vaníliás tejföl 2/3-át, befedjük keksszel, ráöntjük a kakaós tejföl 2/3-át, megint befedjük keksszel, és ráöntjük a maradék vaníliás, majd kakaós tejfölt. Egy fogvájóval összekeverjük a kétfajta tejfölt a tetején, így még mutatósabb lesz, és legalább 12 órára hidegre tesszük, hogy megpuhuljon. Nagyon finom, és mutatós süti.

forrás : http://viktorakonyhaban.blog.hu/2009/11/27/tejfolos_csodasuti

weboldal: http://boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

Kinder pingvin szeletTészta hozzávalói (2 laphoz):6 tojás6 evőkanál cukor6 evőkanál meleg víz6 evőkanál liszt2 evőkanál keserű kakaópor1 csomag sütőporTejszínes krém:5 dl tejszín ( édes Hulala növényi készítmény)2 evőkanál zselatin (vagy 1 csomag zseléfix)Csokoládés krém:15 dkg csokoládé10 dkg Ráma margarinBevonat:15 dkg csokoládé10 dkg Ráma margarinElkészítés:A tészta hozzávalóiból 2 lapot süssünk ki (38x22 cm- es formában), külön-külön, mert vékony lapokat kapunk. Legjobb, ha a hozzávalókat elfelezve, külön keverjük ki a lapokhoz a masszát.Ehhez a tojások sárgáit keverjük fehéredésig a cukorral, apránként adjuk hozzá a vizet, és keverjük bele a sütőporos, szitált lisztet.A végén a kakaóport szitáljuk bele, és lassan elegyítsük el a masszával, mert így jó sötét színű tésztát kapunk, majd a tojások keményre vert habját is óvatosan keverjük hozzá.A tepsi alját kenjük ki olajjal, béleljük ki sütőpapírral, és azt is kenjük meg, így könnyen le tudjuk majd választani a kisült tésztáról. Öntsük rá a masszát, ügyeljünk arra, hogy egyenletesen terüljön el.Előmelegített sütőben, 200 °C-on süssük ki. Hamar készre sül, ellenőrizzük tűpróbával.A krém hozzávalóit felezzük el, és ezt is külön-külön készítsük el.A zselatin felét áztassuk be 3 evőkanál vízbe, 5-10 percig hagyjuk állni, míg megduzzad, majd lassú tűzön, kevergetve langyosra oldjuk fel, hogy áttetsző zselét kapjunk.Közben verjük fel a tejszínt kemény habbá, 2-3 kanálnyit keverjünk a zseléhez, és így adjuk a teljes mennyiségű habhoz, így biztos nem csomósodik meg.Az alsó lapot tegyük vissza a formába, a krémet egyenletesen simítsuk rá, és tegyük hűtőbe.Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét (pici vizet, vagy tejet is adhatunk hozzá, hogy lazább legyen), és amikor már felolvad, adjuk hozzá a margarint, és jó alaposan keverjük el, míg egyneművé válik.Ha kissé lehűlt, terítsük a tejszínes rétegre.Ismét tegyük hűtőbe dermedni!Amikor a csokis réteg megdermed, keverjük ki a tejszín másik felét, és azt is kenjük rá.Erre kerül a másik lap, amit szintén csokoládéval vonunk be.A süteményt tegyük vissza a hűtőbe.Dermedés után akkor tudjuk szépen vágni, ha vékony pengéjű, éles kést forró vízbe mártunk, és ha kezünk lehetőleg nem remeg hozzá!( forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pev=2008&pho=08&pnap=7&n=gyongy66 ) Kinder pingvin szelet

Tészta hozzávalói (2 laphoz):

6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál meleg víz
6 evőkanál liszt
2 evőkanál keserű kakaópor
1 csomag sütőpor

Tejszínes krém:
5 dl tejszín ( édes Hulala növényi készítmény)
2 evőkanál zselatin (vagy 1 csomag zseléfix)

Csokoládés krém:
15 dkg csokoládé
10 dkg Ráma margarin

Bevonat:
15 dkg csokoládé
10 dkg Ráma margarin

Elkészítés:

A tészta hozzávalóiból 2 lapot süssünk ki (38×22 cm- es formában), külön-külön, mert vékony lapokat kapunk. Legjobb, ha a hozzávalókat elfelezve, külön keverjük ki a lapokhoz a masszát.

Ehhez a tojások sárgáit keverjük fehéredésig a cukorral, apránként adjuk hozzá a vizet, és keverjük bele a sütőporos, szitált lisztet.
A végén a kakaóport szitáljuk bele, és lassan elegyítsük el a masszával, mert így jó sötét színű tésztát kapunk, majd a tojások keményre vert habját is óvatosan keverjük hozzá.

A tepsi alját kenjük ki olajjal, béleljük ki sütőpapírral, és azt is kenjük meg, így könnyen le tudjuk majd választani a kisült tésztáról. Öntsük rá a masszát, ügyeljünk arra, hogy egyenletesen terüljön el.
Előmelegített sütőben, 200 °C-on süssük ki. Hamar készre sül, ellenőrizzük tűpróbával.

A krém hozzávalóit felezzük el, és ezt is külön-külön készítsük el.

A zselatin felét áztassuk be 3 evőkanál vízbe, 5-10 percig hagyjuk állni, míg megduzzad, majd lassú tűzön, kevergetve langyosra oldjuk fel, hogy áttetsző zselét kapjunk.

Közben verjük fel a tejszínt kemény habbá, 2-3 kanálnyit keverjünk a zseléhez, és így adjuk a teljes mennyiségű habhoz, így biztos nem csomósodik meg.
Az alsó lapot tegyük vissza a formába, a krémet egyenletesen simítsuk rá, és tegyük hűtőbe.

Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét (pici vizet, vagy tejet is adhatunk hozzá, hogy lazább legyen), és amikor már felolvad, adjuk hozzá a margarint, és jó alaposan keverjük el, míg egyneművé válik.
Ha kissé lehűlt, terítsük a tejszínes rétegre.
Ismét tegyük hűtőbe dermedni!
Amikor a csokis réteg megdermed, keverjük ki a tejszín másik felét, és azt is kenjük rá.

Erre kerül a másik lap, amit szintén csokoládéval vonunk be.
A süteményt tegyük vissza a hűtőbe.

Dermedés után akkor tudjuk szépen vágni, ha vékony pengéjű, éles kést forró vízbe mártunk, és ha kezünk lehetőleg nem remeg hozzá!

( forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pev=2008&pho=08&pnap=7&n=gyongy66 )

Pingvin szeletHozzávalók:A piskótához:6 db tojás15 dkg cukor3 evőkanál	víz16 dkg liszt3 dkg kakaó1 csomag sütőporA rátéthez:3 dl tej5 dl tejszín1 dkg zselatin, illetve tortazseléA mázhoz:10 dkg margarin1,5 dl tej35 dkg étcsokoládéElkészítés:1. A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét és a fél adag cukrot kemény habbá verjük, a sárgákat, vizet és a cukor másik felét krémesre keverjük. A tojásfehérje habhoz hozzáadjuk a sárgája masszát, a liszttel elkevert sütőport, a kakaót és vigyázva összekeverjük. Beleöntjük egy margarinnal kikent, kilisztezett tepsibe, és előmelegített sütőben 190 foknál 15-20 percig (hőlégkeveréses sütőben 180 foknál 15 percig) sütjük. A megsült piskótát kihűtjük és kettévágjuk.2. A zselatint 1/2 dl tejben az előírás szerint elkészítjük. A mázhoz a tejet, margarint és csokoládét lassan felmelegítjük, ameddig sűrűsödni kezd, majd levesszük a tűzről. A még langyos zselatint a maradék tejhez öntjük. A tejszínt habbá verjük, hozzáadjuk a zselatinos tejet, és még néhány percig keverjük. 3. A piskóta alsó részét a tepsibe rakjuk, rákenjük a krém felét, elsimítjuk, és ráöntjük a csokoládémáz egyharmadát, rákenjük a krém másik felét majd betakarjuk a piskóta felső részével. A tetejére öntjük a csokoládémáz maradékát. Legalább három órára a hűtőszekrénybe rakjuk. A jól megdermedt süteményt szeletekre szeljük. Ha lédúsabb sütemény szeretnénk, úgy a piskótát meglocsolhatjuk 1 dl tejjel. Alacsonyabb süteményhez használhatunk nagyobb tepsit (35 x 42 cm). idő: 40 perc + hűtés( forrás: http://www.mindmegette.hu/pingvin-szelet.recept ) Pingvin szelet

Hozzávalók:

A piskótához:
6 db tojás
15 dkg cukor
3 evőkanál víz
16 dkg liszt
3 dkg kakaó
1 csomag sütőpor

A rátéthez:
3 dl tej
5 dl tejszín
1 dkg zselatin, illetve tortazselé
A mázhoz:
10 dkg margarin
1,5 dl tej
35 dkg étcsokoládé

Elkészítés:
1. A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét és a fél adag cukrot kemény habbá verjük, a sárgákat, vizet és a cukor másik felét krémesre keverjük. A tojásfehérje habhoz hozzáadjuk a sárgája masszát, a liszttel elkevert sütőport, a kakaót és vigyázva összekeverjük. Beleöntjük egy margarinnal kikent, kilisztezett tepsibe, és előmelegített sütőben 190 foknál 15-20 percig (hőlégkeveréses sütőben 180 foknál 15 percig) sütjük. A megsült piskótát kihűtjük és kettévágjuk.

2. A zselatint 1/2 dl tejben az előírás szerint elkészítjük. A mázhoz a tejet, margarint és csokoládét lassan felmelegítjük, ameddig sűrűsödni kezd, majd levesszük a tűzről. A még langyos zselatint a maradék tejhez öntjük. A tejszínt habbá verjük, hozzáadjuk a zselatinos tejet, és még néhány percig keverjük.

3. A piskóta alsó részét a tepsibe rakjuk, rákenjük a krém felét, elsimítjuk, és ráöntjük a csokoládémáz egyharmadát, rákenjük a krém másik felét majd betakarjuk a piskóta felső részével. A tetejére öntjük a csokoládémáz maradékát. Legalább három órára a hűtőszekrénybe rakjuk. A jól megdermedt süteményt szeletekre szeljük.

Ha lédúsabb sütemény szeretnénk, úgy a piskótát meglocsolhatjuk 1 dl tejjel. Alacsonyabb süteményhez használhatunk nagyobb tepsit (35 x 42 cm).

idő: 40 perc + hűtés

( forrás: http://www.mindmegette.hu/pingvin-szelet.recept )

Tízperces kuglófHozzávalók:4 tojás,25 dkg porcukor,1 dl olaj,1 dl tej,20 dkg liszt,fél csomag sütőpor,1 evőkanál kakaópor.A sütőt előmelegítjük. A lisztben elkeverjük a sütőport, a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját porcukorral kikeverjük, hozzáadjuk a tejet, az olajat, és csomómentesen elkeverjük benne a lisztet, majd beleforgatjuk a habot.Vajjal kikent, liszttel megszórt kuglófformába öntjük a massza kétharmad részét,a maradékhoz hozzákeverjük a kakaót, és a tetejére kanalazzuk. Takarék lángon sütjük.forrás: http://www.mindmegette.hu/tizperces-kuglof-ii.receptweboldal: http://boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html Tízperces kuglóf

Hozzávalók:
4 tojás,
25 dkg porcukor,
1 dl olaj,
1 dl tej,
20 dkg liszt,
fél csomag sütőpor,
1 evőkanál kakaópor.

A sütőt előmelegítjük. A lisztben elkeverjük a sütőport, a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját porcukorral kikeverjük, hozzáadjuk a tejet, az olajat, és csomómentesen elkeverjük benne a lisztet, majd beleforgatjuk a habot.

Vajjal kikent, liszttel megszórt kuglófformába öntjük a massza kétharmad részét,a maradékhoz hozzákeverjük a kakaót, és a tetejére kanalazzuk. Takarék lángon sütjük.

forrás: http://www.mindmegette.hu/tizperces-kuglof-ii.recept

weboldal: http://boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

Kekszes krémesHozzávalók: 4 tojás, 6 ek. liszt, 5 ek. porcukor, 2 van. cukor, 5 dl tej, 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 1 ek. citromlé, csipet só, 2 csomag  háztartási kekszA tojássárgákat a liszttel és a tejjel elkeverjük és sűrű krémmé főzzük. A margarint 5 kanál porcukorral és a vaníliás cukrokkal habosra keverjük és a még langyos krémmel (így sokkal simább lesz) összedolgozzuk. A kekszeket langyos tejbemártjuk (csak egy pillanatra, ne ázzon el) és 1 sort lerakunk egy tepsibe . Rákenjük a krémet és rárakjuk a másik csomag kekszet. Ízlés szerint ezt a kekszréteget megkenhetjük nem túl édes lekvárral. A tojásfehérjéket a 25 dkg porcukorral citromlével, csipet sóval gőz fölött felverjük és a kekszre simítjuk. Tetejét ízlés szerint díszítjük.Csak másnap lehet jól szeletelni!forrás : http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1578&n=aranyag&blog_kategoria=Receptekweboldal: http://boszikam.com/prediction/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html Kekszes krémes

Hozzávalók: 4 tojás, 6 ek. liszt, 5 ek. porcukor, 2 van. cukor, 5 dl tej, 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 1 ek. citromlé, csipet só, 2 csomag háztartási keksz

A tojássárgákat a liszttel és a tejjel elkeverjük és sűrű krémmé főzzük. A margarint 5 kanál porcukorral és a vaníliás cukrokkal habosra keverjük és a még langyos krémmel (így sokkal simább lesz) összedolgozzuk. A kekszeket langyos tejbe
mártjuk (csak egy pillanatra, ne ázzon el) és 1 sort lerakunk egy tepsibe . Rákenjük a krémet és rárakjuk a másik csomag kekszet. Ízlés szerint ezt a kekszréteget megkenhetjük nem túl édes lekvárral. A tojásfehérjéket a 25 dkg porcukorral citromlével, csipet sóval gőz fölött felverjük és a kekszre simítjuk. Tetejét ízlés szerint díszítjük.
Csak másnap lehet jól szeletelni!

forrás : http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1578&n=aranyag&blog_kategoria=Receptek

weboldal: http://boszikam.com/prediction/

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

Kakaós-kókuszos bögrés szelet vaníliakrémmelHozzávalók:1 bögre liszt 1 bögre tej 3/4 bögre cukor 1 egész tojás 1/2 zacskó sütőpor 1 bögre kókuszreszelék 1/2 bögre kakaópor 2 zacskó vaníliás cukor Elkészítés:Minden hozzávalót önts egy nagy tálba, majd jó alaposan dolgozd össze. Sütőpapírral béleld ki a tepsit, majd öntsd bele a tésztát és 200 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig süsd.Vaníliakrém:1 csomag vanília pudingport 3dl tejjel ,1 csomag vaníliás cukorral,5 evőkanál cukorral megfőzök.Forró állapotában 2 evőkanál margarint és 1dl kókuszlikőrt keverek hozzá./Én túl sűrűnek találtam és kevertem bele gyorsan egy kis flakonos tejszínhabot/ 30 db 5X3.5 cm-es kocka jön ki belőle.a tepsim magassága:6cmNiki megj.:  Nekem 3dl bögrém van.Így egy 6 cm magas tepsiben sütöttem.Adagra 30db 5X3.5 cm-es kockákat tudok kivágni belőle.  Ha a tészta megsült és kellően kihűlt,akkor lehet biztonságosan ketté vágni.Amúgy nagyon lágy és szétesős a tésztája, így ÓVATOSAN a vágásoknál még akkor is ha megvan kenve a közepe és teljesen kihűlt.  Megéri a fáradozást,mert nagyon nagyon finom .( a recept beküldője:  Varga Nikoletta ) Kakaós-kókuszos bögrés szelet vaníliakrémmel

Hozzávalók:

1 bögre liszt
1 bögre tej
3/4 bögre cukor
1 egész tojás
1/2 zacskó sütőpor
1 bögre kókuszreszelék
1/2 bögre kakaópor
2 zacskó vaníliás cukor

Elkészítés:
Minden hozzávalót önts egy nagy tálba, majd jó alaposan dolgozd össze. Sütőpapírral béleld ki a tepsit, majd öntsd bele a tésztát és 200 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig süsd.

Vaníliakrém:

1 csomag vanília pudingport 3dl tejjel ,1 csomag vaníliás cukorral,5 evőkanál cukorral megfőzök.Forró állapotában 2 evőkanál margarint és 1dl kókuszlikőrt keverek hozzá./Én túl sűrűnek találtam és kevertem bele gyorsan egy kis flakonos tejszínhabot/
30 db 5X3.5 cm-es kocka jön ki belőle.

a tepsim magassága:
6cm

Niki megj.: Nekem 3dl bögrém van.Így egy 6 cm magas tepsiben sütöttem.Adagra 30db 5X3.5 cm-es kockákat tudok kivágni belőle. Ha a tészta megsült és kellően kihűlt,akkor lehet biztonságosan ketté vágni.Amúgy nagyon lágy és szétesős a tésztája, így ÓVATOSAN a vágásoknál még akkor is ha megvan kenve a közepe és teljesen kihűlt. Megéri a fáradozást,mert nagyon nagyon finom .

( a recept beküldője: Varga Nikoletta )

Csupa csoki kupolaHozzávalók:A tésztához:6 db L-es tojás25 dkg cukor12 dkg liszt5 dkg étkezési keményítő4 dkg (holland) kakaó1 teáskanál reszelt narancshéjcsipetnyi só6 dkg olvasztott vajA töltelékhez:4 dl tejszín40 dkg étcsokoládé1/2 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék1/2 narancs reszelt héja4 evőkanál rum4 evőkanál erős feketekávéA díszítés:3 dl tejszín1 csomag habfixálóA szóráshoz:kakaócsokiforgács vagy csokireszelékElkészítés:Kibélelünk sütőpapírral egy kb. 25-26 cm-es kapcsos tortaforma alját, a sütőt 180 fokra előmelegítjük.A tésztához keverőtálba ütjük a 6 egész tojást, a cukorral és a csipet sóval elkezdjük verni a robotgép legmagasabb fokozatán kb. 10 percig! (Sütőpor nem kell bele!) Közben összekeverjük a lisztet a keményítővel, a kakaóval, és alacsony fokozaton kanalanként belekeverjük a cukros tojásba, végül az olvasztott vajat is finoman hozzáadjuk.A formába simítjuk, kb. 25-30 perc alatt megsütjük (tűpróba!).Pár percig pihentetjük a sütőben kicsit nyitott ajtónál, majd kiemeljük, hűtjük, közben leemeljük a formát, és a papírt lehúzzuk. Teljes kihűlés után vízszintesen kettévágjuk.A tejszínt felforraljuk, beletördeljük a csokoládét, felolvasztjuk, kihűtjük. A krémet a hűtőbe tesszük, időnként megkeverjük. (Akkor jó, ha már jó hideg, de még nem dermedt meg teljesen.) Habverővel vagy géppel alacsony fokozaton a krémet nagyon óvatosan habosítjuk, közben belekeverjük a mézeskalács-fűszerkeveréket, narancshéjat.Kibélelünk egy félgömb alakú (kb. 2-3 liter űrtartalmú) formát fóliával. A krém felét a formába simítjuk. Az egyik tortalapot akkorára vágjuk, hogy be tudjuk vele fedni a krémet, és beborítjuk a krémréteget. Megcsepegtetjük a rum és a kávé felével, rákenjük a maradék krémet. Beborítjuk a második tortalappal, a maradék rummal és kávéval megcsepegtetjük, lefedjük, és legalább 4 órára (vagy egy éjszakára) hideg helyre tesszük. Tálaláskor tálra borítjuk, a fóliát lehúzzuk róla.A díszítéshez a tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval, és evőkanál segítségével bevonjuk vele a tortát, tetején kis hullámokat alakítunk ki. Megszitáljuk a kakaóval, és meghintjük csokoládéreszelékkel.Megjegyzés:A receptet és a fotót Gaby53 küldte. Köszönjük!( forrás: http://www.mindmegette.hu/csupa-csoki-kupola.recept ) Csupa csoki kupola

Hozzávalók:
A tésztához:
6 db L-es tojás
25 dkg cukor
12 dkg liszt
5 dkg étkezési keményítő
4 dkg (holland) kakaó
1 teáskanál reszelt narancshéj
csipetnyi só
6 dkg olvasztott vaj

A töltelékhez:
4 dl tejszín
40 dkg étcsokoládé
1/2 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék
1/2 narancs reszelt héja
4 evőkanál rum
4 evőkanál erős feketekávé
A díszítés:
3 dl tejszín
1 csomag habfixáló

A szóráshoz:
kakaó
csokiforgács vagy csokireszelék
Elkészítés:
Kibélelünk sütőpapírral egy kb. 25-26 cm-es kapcsos tortaforma alját, a sütőt 180 fokra előmelegítjük.

A tésztához keverőtálba ütjük a 6 egész tojást, a cukorral és a csipet sóval elkezdjük verni a robotgép legmagasabb fokozatán kb. 10 percig! (Sütőpor nem kell bele!) Közben összekeverjük a lisztet a keményítővel, a kakaóval, és alacsony fokozaton kanalanként belekeverjük a cukros tojásba, végül az olvasztott vajat is finoman hozzáadjuk.

A formába simítjuk, kb. 25-30 perc alatt megsütjük (tűpróba!).

Pár percig pihentetjük a sütőben kicsit nyitott ajtónál, majd kiemeljük, hűtjük, közben leemeljük a formát, és a papírt lehúzzuk. Teljes kihűlés után vízszintesen kettévágjuk.

A tejszínt felforraljuk, beletördeljük a csokoládét, felolvasztjuk, kihűtjük. A krémet a hűtőbe tesszük, időnként megkeverjük. (Akkor jó, ha már jó hideg, de még nem dermedt meg teljesen.) Habverővel vagy géppel alacsony fokozaton a krémet nagyon óvatosan habosítjuk, közben belekeverjük a mézeskalács-fűszerkeveréket, narancshéjat.

Kibélelünk egy félgömb alakú (kb. 2-3 liter űrtartalmú) formát fóliával. A krém felét a formába simítjuk. Az egyik tortalapot akkorára vágjuk, hogy be tudjuk vele fedni a krémet, és beborítjuk a krémréteget. Megcsepegtetjük a rum és a kávé felével, rákenjük a maradék krémet. Beborítjuk a második tortalappal, a maradék rummal és kávéval megcsepegtetjük, lefedjük, és legalább 4 órára (vagy egy éjszakára) hideg helyre tesszük.

Tálaláskor tálra borítjuk, a fóliát lehúzzuk róla.

A díszítéshez a tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval, és evőkanál segítségével bevonjuk vele a tortát, tetején kis hullámokat alakítunk ki. Megszitáljuk a kakaóval, és meghintjük csokoládéreszelékkel.

Megjegyzés:
A receptet és a fotót Gaby53 küldte. Köszönjük!

( forrás: http://www.mindmegette.hu/csupa-csoki-kupola.recept )

Csokoládétorta sütés nélkülHozzávalók:egy 20 cm-es tortaformához:Az alaphoz:15 db babapiskóta8 dkg margarinA krémhez:10 dkg csokoládé (40 %-os kakaótartalmú)15 dkg mascarpone2 dl tejszín2 csomag vaníliás cukorporcukorElkészítés:A babapiskótát összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a felolvasztott margarint, és jól összekeverjük, ha túl száraz lenne, akkor egy pici tejet öntünk hozzá, de nem biztos, hogy kell. A sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodjuk a morzsalékos piskótát úgy, hogy a szélét is befedje. Kb. 20 percre a hűtőbe helyezzük.A mascarponét ízlés szerinti mennyiségű cukorral és a vaníliás cukorral jól kikeverjük. A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, kihűtjük annyira, hogy még folyós legyen, és szintén a mascarponéhoz keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan, apránként a csokoládés krémhez keverjük.A hűtőből kivesszük a piskótás alapot, lehúzzuk a sütőpapírt, és visszahelyezzük a formába. Beletöltjük a csokoládés-habos krémet, a tetejét egyenletesen elsimítjuk, majd a tetejét csokoládélapkákkal megszórjuk. Legalább 1 órára visszatesszük a hűtőbe pihenni, így lehűl a krém, és szépen lehet majd szeletelni.Megjegyzés:A receptet és a fotót Kgizike küldte. Köszönjük!( forrás: http://www.mindmegette.hu/csokoladetorta-sutes-nelkul.recept )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html Csokoládétorta sütés nélkül

Hozzávalók:
egy 20 cm-es tortaformához:
Az alaphoz:
15 db babapiskóta
8 dkg margarin

A krémhez:
10 dkg csokoládé (40 %-os kakaótartalmú)
15 dkg mascarpone
2 dl tejszín
2 csomag vaníliás cukor
porcukor

Elkészítés:
A babapiskótát összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a felolvasztott margarint, és jól összekeverjük, ha túl száraz lenne, akkor egy pici tejet öntünk hozzá, de nem biztos, hogy kell. A sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodjuk a morzsalékos piskótát úgy, hogy a szélét is befedje. Kb. 20 percre a hűtőbe helyezzük.

A mascarponét ízlés szerinti mennyiségű cukorral és a vaníliás cukorral jól kikeverjük. A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, kihűtjük annyira, hogy még folyós legyen, és szintén a mascarponéhoz keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan, apránként a csokoládés krémhez keverjük.

A hűtőből kivesszük a piskótás alapot, lehúzzuk a sütőpapírt, és visszahelyezzük a formába. Beletöltjük a csokoládés-habos krémet, a tetejét egyenletesen elsimítjuk, majd a tetejét csokoládélapkákkal megszórjuk. Legalább 1 órára visszatesszük a hűtőbe pihenni, így lehűl a krém, és szépen lehet majd szeletelni.

Megjegyzés:
A receptet és a fotót Kgizike küldte. Köszönjük!

( forrás: http://www.mindmegette.hu/csokoladetorta-sutes-nelkul.recept )

weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

Sportszelet-torta másképpHozzávalók:A tésztához:35 dkg lisztfél csomag sütőpor1/4 teáskanál szódabikarbóna3 evőkanál kakaópor15 dkg porcukorcsipetnyi só1 db tojás5 dkg margarin0,75 dl tejA krémhez:3 dl tej1 csomag csokis pudingpor1 csomag vaníliás cukor12 dkg cukor12,5 dkg margarin3 evőkanál kakaóporrum vagy rumaromaA mázhoz:2,5 evőkanál kakaópor2,5 evőkanál porcukor1,5 evőkanál tej5 dkg margarinElkészítés:A tésztához a száraz hozzávalókat jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a margarint, a tojást és a tejet. Alaposan összedolgozzuk az egészet. A kész tésztát gyúródeszkán cipóvá gyúrjuk, majd 5 egyenlő részre osztjuk.Egyesével kinyújtjuk a tésztacipókat 24 cm átmérőjűre, majd egy ugyanekkora átmérőjű kapcsos tortaforma aljára terítjük. Nekem nincs ekkora tortaformám, emiatt szögletes alakút sütöttem. A formát célszerű kevés margarinnal vagy olajjal megkenni, így biztosan nem ragad rá a tészta.180 fokra előmelegített sütőben 14 percig sütjük az első lapot. A többinél is hasonlóan járunk el, de a sütő bemelegedése miatt 10-12 percre rövidülhet a sütési idő. Ne süssük túl a lapokat, mert akkor nagyon kiszáradnak!A krémhez a pudingport a kétféle cukorral és a tejjel csomómentesre keverjük, majd lassú tűzön sűrű krémet főzünk belőle. Kissé hagyjuk kihűlni, majd belekeverjük a margarint, a kakaóport és a rumot vagy aromát. Alaposan összekeverjük az egészet, hogy egynemű krémet kapjunk.A lapok közül a legszebben sikerültet félretesszük - ez lesz majd a tortánk teteje -, a többit pedig egyenletesen megkenjük a krémmel. A felső lapra nem kerül már krém. Amikor a tésztát ráfektetjük a krémes rétegre, óvatosan nyomjuk meg picit lefelé a lapot, hogy jobban belemerüljön a krémbe, így szépen magába tudja szívni azt.A mázhoz keverjük össze a porcukrot, a kakaóport és a tejet. Nem kell megijedni, elegendő a tej mennyisége, csak kicsit sokáig tart egyneműsíteni. Kicsit melegítsük fel az egészet, majd a tűzről levéve keverjük bele a margarint. Óvatosan folyassuk a mázt a tésztára, fedjük be vele egyenletesen az egészet.1 éjszakára tegyük a tortánkat hűvös helyre, hogy megpuhuljon, és összeérjenek az ízek.Megjegyzés:Egyszerű és nagyon finom. Míg sülnek a lapok, addig elkészítem a krémet, és ahogy hűlnek ki a lapok, már kenem is a krémet rájuk. Mikor az utolsó lap hűl, addig megcsinálom a mázat. Szórócukorral díszítettem.A receptet és a fotót Kissmgm75 küldte. Köszönjük!( forrás: http://www.mindmegette.hu/sportszelet-torta-maskepp.recept )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemze
s/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html Sportszelet-torta másképp

Hozzávalók:

A tésztához:
35 dkg liszt
fél csomag sütőpor
1/4 teáskanál szódabikarbóna
3 evőkanál kakaópor
15 dkg porcukor
csipetnyi só
1 db tojás
5 dkg margarin
0,75 dl tej

A krémhez:
3 dl tej
1 csomag csokis pudingpor
1 csomag vaníliás cukor
12 dkg cukor
12,5 dkg margarin
3 evőkanál kakaópor
rum vagy rumaroma

A mázhoz:
2,5 evőkanál kakaópor
2,5 evőkanál porcukor
1,5 evőkanál tej
5 dkg margarin

Elkészítés:
A tésztához a száraz hozzávalókat jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a margarint, a tojást és a tejet. Alaposan összedolgozzuk az egészet. A kész tésztát gyúródeszkán cipóvá gyúrjuk, majd 5 egyenlő részre osztjuk.

Egyesével kinyújtjuk a tésztacipókat 24 cm átmérőjűre, majd egy ugyanekkora átmérőjű kapcsos tortaforma aljára terítjük. Nekem nincs ekkora tortaformám, emiatt szögletes alakút sütöttem. A formát célszerű kevés margarinnal vagy olajjal megkenni, így biztosan nem ragad rá a tészta.

180 fokra előmelegített sütőben 14 percig sütjük az első lapot. A többinél is hasonlóan járunk el, de a sütő bemelegedése miatt 10-12 percre rövidülhet a sütési idő. Ne süssük túl a lapokat, mert akkor nagyon kiszáradnak!

A krémhez a pudingport a kétféle cukorral és a tejjel csomómentesre keverjük, majd lassú tűzön sűrű krémet főzünk belőle. Kissé hagyjuk kihűlni, majd belekeverjük a margarint, a kakaóport és a rumot vagy aromát. Alaposan összekeverjük az egészet, hogy egynemű krémet kapjunk.

A lapok közül a legszebben sikerültet félretesszük – ez lesz majd a tortánk teteje -, a többit pedig egyenletesen megkenjük a krémmel. A felső lapra nem kerül már krém. Amikor a tésztát ráfektetjük a krémes rétegre, óvatosan nyomjuk meg picit lefelé a lapot, hogy jobban belemerüljön a krémbe, így szépen magába tudja szívni azt.

A mázhoz keverjük össze a porcukrot, a kakaóport és a tejet. Nem kell megijedni, elegendő a tej mennyisége, csak kicsit sokáig tart egyneműsíteni. Kicsit melegítsük fel az egészet, majd a tűzről levéve keverjük bele a margarint. Óvatosan folyassuk a mázt a tésztára, fedjük be vele egyenletesen az egészet.

1 éjszakára tegyük a tortánkat hűvös helyre, hogy megpuhuljon, és összeérjenek az ízek.

Megjegyzés:
Egyszerű és nagyon finom. Míg sülnek a lapok, addig elkészítem a krémet, és ahogy hűlnek ki a lapok, már kenem is a krémet rájuk. Mikor az utolsó lap hűl, addig megcsinálom a mázat. Szórócukorral díszítettem.

A receptet és a fotót Kissmgm75 küldte. Köszönjük!

( forrás: http://www.mindmegette.hu/sportszelet-torta-maskepp.recept )

weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

Triplacsokis mascarpone tortaHozzávalók:A tésztához:5 tojás5 evőkanál cukor1 csomag vaníliás cukor5 evőkanál liszt átszitálva1 kiskanál szódabikarbónafél citrom reszelt héja1 evőkanál vanília aromaA krémhez:3 evőkanál zselatin4 csomag vaníliás cukor1,5 dl víz75 dkg mascarpone10 dkg étcsokoládé10 dkg tejcsokoládé10 dkg fehér csokoládéElkészítés:Egy 21 cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljába vágunk egy papírt, az oldalát pedig kikenjük, lisztezzük. A tésztához való átszitált lisztbe belereszeljük a citromhéjat, és belekeverjük a szódabikarbónát. A tésztához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy nagyobb, a sárgáját egy kisebb tálba tesszük. A sárgáját a vaníliás cukorral és 2 evőkanál cukorral addig keverjük, amíg el nem kezd fehéredni. A fehérjét csipet sóval elkezdjük verni, és amikor kezd jó lenni a hab, hozzáadjuk a maradék cukrot, amivel készre verjük. A kész tojásfehérjehabból kiveszünk 2 evőkanállal, és hozzákeverjük a tojássárgájás masszához. Majd ezt az egészet beleöntjük a tojásfehérjehabba, és fakanál segítségével, az aromával és a liszttel együtt óvatosan belekeverjük. Beleöntjük a formába, és megsütjük. Ha megsült, kiborítjuk egy konyharuhára és hagyjuk kihűlni, majd hidegen 3 felé vágjuk. A krémhez a zselatint a vízzel és 3 csomag vaníliás cukorral felfőzzük, de ne forraljuk! Az étcsokit, a tejcsokit és a fehér csokit gőz felett felolvasztjuk, majd kikeverjük 75 dkg mascarponéval, majd ezzel a krémmel megtöltjük a lapokat, lenyomjuk a tésztát, végül csokidarabokkal feldíszítjük.Készülhet a krém külön külön is, ekkor 3 felé osztjuk a mascarponét az egyikbe kerül az étcsoki, a másikba kerül a tejcsoki és a harmadikba az olvasztott fehér csoki, és színenként 1-1 lapot töltünk meg vele. Jól behűtve tálaljuk!Megjegyzés:A receptet Kátai Katalin küldte. Köszönjük!Fotó: AS( forrás: http://www.mindmegette.hu/triplacsokis-mascarpone-torta.recept ) Triplacsokis mascarpone torta

Hozzávalók:

A tésztához:
5 tojás
5 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
5 evőkanál liszt átszitálva
1 kiskanál szódabikarbóna
fél citrom reszelt héja
1 evőkanál vanília aroma

A krémhez:
3 evőkanál zselatin
4 csomag vaníliás cukor
1,5 dl víz
75 dkg mascarpone
10 dkg étcsokoládé
10 dkg tejcsokoládé
10 dkg fehér csokoládé

Elkészítés:
Egy 21 cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljába vágunk egy papírt, az oldalát pedig kikenjük, lisztezzük.

A tésztához való átszitált lisztbe belereszeljük a citromhéjat, és belekeverjük a szódabikarbónát. A tésztához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy nagyobb, a sárgáját egy kisebb tálba tesszük. A sárgáját a vaníliás cukorral és 2 evőkanál cukorral addig keverjük, amíg el nem kezd fehéredni. A fehérjét csipet sóval elkezdjük verni, és amikor kezd jó lenni a hab, hozzáadjuk a maradék cukrot, amivel készre verjük. A kész tojásfehérjehabból kiveszünk 2 evőkanállal, és hozzákeverjük a tojássárgájás masszához. Majd ezt az egészet beleöntjük a tojásfehérjehabba, és fakanál segítségével, az aromával és a liszttel együtt óvatosan belekeverjük. Beleöntjük a formába, és megsütjük.

Ha megsült, kiborítjuk egy konyharuhára és hagyjuk kihűlni, majd hidegen 3 felé vágjuk.

A krémhez a zselatint a vízzel és 3 csomag vaníliás cukorral felfőzzük, de ne forraljuk! Az étcsokit, a tejcsokit és a fehér csokit gőz felett felolvasztjuk, majd kikeverjük 75 dkg mascarponéval, majd ezzel a krémmel megtöltjük a lapokat, lenyomjuk a tésztát, végül csokidarabokkal feldíszítjük.

Készülhet a krém külön külön is, ekkor 3 felé osztjuk a mascarponét az egyikbe kerül az étcsoki, a másikba kerül a tejcsoki és a harmadikba az olvasztott fehér csoki, és színenként 1-1 lapot töltünk meg vele. Jól behűtve tálaljuk!

Megjegyzés:
A receptet Kátai Katalin küldte. Köszönjük!

Fotó: AS

( forrás: http://www.mindmegette.hu/triplacsokis-mascarpone-torta.recept )

Jugoszláv sajtos fánkHozzávalók:A tésztához:1 kg liszt7 dkg élesztő5 dl tej2 dl olaj1 evőkanál sóValamint:vaj ízlés szerint1 tojás1 pohár tejfölreszelt sajt a tetejéreElkészítés:A hozzávalókat összegyúrjuk, alaposan kidolgozzuk. A tésztát kerekre kinyújtjuk, és 16 cikkre felvágjuk.Minden egyes rész végébe kis darabka vajat teszünk és feltekerjük. 1 tojássárgáját összekeverünk tejföllel, és megkenjük a kiflik tetejét. Megszórjuk reszelt sajttal is, azután 3 óráig feltekerve a tepsiben kelesztjük, majd előmelegített sütőben kisütjük.Megjegyzés:A receptet Szöllősi Jánosné küldte. Köszönjük!Fotó: AS( forrás: http://www.mindmegette.hu/jugoszlav-sajtos-fank.recept )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html Jugoszláv sajtos fánk

Hozzávalók:

A tésztához:
1 kg liszt
7 dkg élesztő
5 dl tej
2 dl olaj
1 evőkanál só

Valamint:
vaj ízlés szerint
1 tojás
1 pohár tejföl
reszelt sajt a tetejére

Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk, alaposan kidolgozzuk. A tésztát kerekre kinyújtjuk, és 16 cikkre felvágjuk.

Minden egyes rész végébe kis darabka vajat teszünk és feltekerjük.

1 tojássárgáját összekeverünk tejföllel, és megkenjük a kiflik tetejét. Megszórjuk reszelt sajttal is, azután 3 óráig feltekerve a tepsiben kelesztjük, majd előmelegített sütőben kisütjük.

Megjegyzés:
A receptet Szöllősi Jánosné küldte. Köszönjük!

Fotó: AS

( forrás: http://www.mindmegette.hu/jugoszlav-sajtos-fank.recept )

weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

Vélemény, hozzászólás?