0

Hellinger-féle családállítás 1.rész

Bert Hellinger előadásaiból 
Részletek nyilvános szemináriumokon készült jegyzetek alapján




A családállítás működési mechanizmusa 

Bert Hellinger a családállítás működését egy szellemi mezővel magyarázza, amely állítása szerint egyezik azzal, amit Rupert Sheldrake biológus morfogenetikus mezőként írt le. A „morfe” struktúrát, formát jelent, a „genesis” pedig keletkezést. Ez a mező ismétli magát. Ezen alapulnak a természeti törvények is. És Hellinger szerint a családon belüli ismétlődések is. A morfikus mező védi magát a felismerések, változások ellen, mert a mező tagjai félnek attól, hogyha a mező megváltozik, elveszítik azt a jogukat, hogy odatartozhassanak. Minden ellen tehát, ami veszélyezteti a mező összetartását, a mező tagjai harcolnak. Könnyen megfigyelhető egyes szakmák vagy vallások, de más csoportok mezeje is. És megfigyelhető a gondolkodási, észlelési, fejlődési, növekedési tilalom. A mező tagjai úgy érzékelik, hogy aki veszélyezteti a mező változatlanságát, az eretnek, el kell pusztítani. 
A mező önmagában nem tudja a keletkező „hibákat kijavítani”, a rendet helyreállítani. Ehhez egy új, kívülről jövő impulzusra van szüksége, szellemi erőre. 
Ezen az elméleti alapon működik Hellinger magyarázatában a családállítás.

A mindent mozgató szellemi erőtér 

Bert Hellinger: „Minden, ami létezik, mozgásban van. Vajon milyen erő mozgatja a világot, mi mozgat mindent, honnan jön ez a mozgás?” Hellinger végtelen, alkotó, szellemi erőnek nevezi, amely minden sorsban benne van. A szellemi erő mozgásterében minden és mindenki jelen van, aki valaha is élt, aki a későbbiekben fog élni, és minden történés is. Ebben az erőtérben nincs minősítés, nincs sajnálkozás. A történések a szellemi erő mozgását követik. 
Minden ember egy ilyen szellemi mezőben is mozog, amelyben tehát mindenki mindenkivel kapcsolatban van. Fogalmazza meg Hellinger. Ebben az erőtérben a mozgás mindenki felé odafordul, egymáshoz vezeti mindazt, ami addig szét volt választva. Ebben a mozgásban minden kapcsolódik egymáshoz, senki sem jobban, és nem kevésbé, minden úgy fogadtatik el, ahogy az van, a jó és a rossz közötti különbségtétel, azaz ítélet nélkül, a maga különbözőségének elismerésével. Mindenki ugyanazt az erőt szolgálja, a maga sajátos módján. A gyilkost és az áldozatot is ugyanaz az erő vezeti. Ez az erő hatalmas. És ez az erő - a hagyományos felfogás szerint - nem jó. Ami a világot előrelendíti, azt mi rossznak nevezzük. A rossznak van nagyobb alkotó ereje. 

Bert Hellinger: „A családállítások alkalmával a megjelenített családtagok képviselői ennek a szellemi erőtérnek a hatása alatt mozognak. Így, ha átengedik magunkat a szellemi mozgásnak, a morfogenetikus mezőben megtörténhet a változás. Ez a szellemi családállítás.” 

A családállítás során a valóságnak egy másik, ebben a szellemi erőtérben lévő dimenziója kerül napvilágra, és azzal, hogy ez a dimenzió tudatosodik, soha többet nem lesz már úgy, mint ezelőtt. Megkezdődik egy mozgás, egy belső növekedés, a gyógyulás. Már nem kell kényszerűen ismételni. 
Ennek a szellemi mezőnek törvényei vannak, melyeket Hellinger a Szeretet Rendjeinek nevez.

A szeretet rendjei a szülők és gyermekeik között

Az élet elfogadása úgy, ahogy azt kaptuk 

A szülők, amikor életet adnak, akkor a legmélyebb emberi valójukkal harmóniában, önmaguk teljességét adják a gyermeküknek. Semmit nem tehetnek hozzá ahhoz, akik és amilyenek ők, és semmit nem vehetnek el ebből.

A Szeretet Első Rendje a szőlők és a gyermek kapcsolatában: 

A gyermek úgy kapja az életet, ahogy azt neki a szülei adták, és ő mindennel együtt fogadja el, amit kapott.

Egy gyermek maga a szülei, és ha sikeres akar lenni, el kell ismernie a szüleit olyannak, amilyenek. Nem képzelheti, hogy lehetnének más szülei is, hiszen más szülőknek másmilyen gyermeke lenne. Számunkra a mi szüleink az egyetlen lehetséges szülőpár. A szüleink elismerése mély és alapvető mozzanat. Magában foglalja elkötelezettségünket a szüleink által adott élet és a sors iránt. Mindazzal együtt, amivel ez jár: a lehetőségekkel, a szenvedéssel, a családi balsors és bűnök nehézségeivel, a boldogsággal és a jó szerencsével. 
Helytelen elvárás az, ha többet vagy kevesebbet akarunk annál, mint ami a szüleinktől kapott élet. A szüleinket elismerve megláthatjuk azt a hatalmas távlatot, ahonnan maga az élet jön, ez az élet misztériuma, melynek a szüleink elismerésével alávetjük magunkat. 
Képzeld el, hogy mélyen meghajtva a fejed a szüleid előtt, azt mondod nekik: „Az életet, melyet adtatok, teljes értékében elfogadtam tőletek, azon az áron, amibe ez nektek került, és azon a teljes áron, amibe ez nekem kerül. Elfogadom mindazzal, ami vele jár, minden korlátozottságával és lehetőségével.” Ettől békésnek és teljesnek fogod magad érezni. 
Ezzel ellentétben, aki elfordul a szüleitől és azt mondja: „Más szülőket akarok, nem tetszik az, amilyenek az enyémek.” (Ez egyáltalán lehetséges lenne? Önmagunknak lenni más szülőkkel?) Az elfordul az élettől, és üresnek, támasz nélkülinek érzi magát. 
Vannak, akik félnek, hogyha elismerik szüleiket, akkor magukra kell venniük a szüleik rossz oldalait is. Ők úgy viselkednek, mintha választhatnánk, hogy és az életnek csak azt a részét fogadjuk el, amelyik tetszik. Ha nem az élet egészét öleljük magunkhoz, elveszítjük a jó dolgokat is.

 A különlegesség 

Van még egy misztérium. Mindannyian különlegesek vagyunk, valami megismételhetetlen, személyes dolog van bennünk, ami eltérő a szüleinktől. És ezt is el kell ismerni, legyen ez egyszerű vagy nehéz, jó vagy rossz. Ha a világot és az életünket szemléljük, felismerjük, hogy minden összefügg valamivel. Mindent azért teszünk, mert egy nagyobb egészet szolgálunk vele, akkor is, ha nem értjük. Ezt a szolgálatot feladatként tapasztaljuk, amelyhez nem tudunk hozzátenni személyes jóságunkkal, vagy elvenni belőle akár szörnyű bűneinkkel sem. A hétköznapi különbségek a nagy egész szempontjából lényegtelenné válnak. Ezt Azonosságnak nevezem - mondja Hellinger. 
Az élet alapvető adottságai tehát, hogy vannak szüleink, hogy mi a gyermekeik vagyunk, és hogy van bennünk valami különlegesen személyes.

Elfogadni a szüleinktől mindazt, amit adni tudnak 

Szüleink az életünkön kívül más dolgokat is adnak. Többek között etetnek, nevelnek, gondoznak. Akkor tudunk kiteljesedni, ha a gyermekként mindezt úgy fogadjuk, ahogy azt a szüleink adják. A gyermekek éppen eleget kapnak, feltéve, hogy el akarják fogadni azt, amit felkínálnak nekik. Ez akkor is így van, ha nem kapnak meg mindent, amit szeretnének. Éppen eleget kapnak. 
A szeretet rendje szerint nem számít, hogy korábban mi történt. Kiteljesedettnek és sikeresnek érzi magát az a gyermek, aki azt tudja mondani a szüleinek: „Nagyon sokat adtatok nekem, és ez számomra elég. Nagyra becsülve és szeretettel fogadom el. Ami számomra még hiányzik, arról magam gondoskodom. És most békében elhagylak benneteket.” A mondatok hatására a gyermekek visszakapják szüleiket, a szülők pedig a gyermeküket. Ugyanakkor végre elválhatnak egymástól, és függetlenek lehetnek. A szülők teljesítették feladatukat, a gyermekek szabadok és élhetik saját életüket, miközben tisztelik szüleiket, mégsem függenek tőlük. 
Ezzel ellentétben mi történik akkor a lélekben, ha a gyermek azt mondja: „Amit adtatok, nem volt megfelelő, és nem volt elég, még tartoztok nekem.” Mit kaphat így a gyermek a szülőktől? Semmit. És mit kapnak a szülők a gyermektől? Semmit. Ilyenkor a gyermek nem tud elválni szüleitől, a vádak és követelések összekötik velük. És a kötés ellenére nincsenek szüleik. A gyermek üresnek, rászorulónak és gyengének érzi magát.

A Szeretet Második Rendje: 
A gyermek úgy fogadja el azt, amit a szülők az életen kívül adnak neki, ahogy azt a szülei adják. 


Gyermek az őt megillető helyen 

A szülők az életen és a nevelésen kívül ajándékként adnak minden mást abból, amit a saját erejükből halmoztak fel. Ha a gyermek csalódott, mert például nem tud olyan képeket festeni, mint a tehetséges festő édesanya, megsérti a szeretet rendjét. Hiszen ő nem rendelkezik a tehetséggel, és nem dolgozott meg az eredményekért, mint az anya, így ez követelőzés. 
Ugyanez vonatkozik az anyagi javakra. A gyermeknek nincs eredendő joga a szülei javaihoz, ha mégis örökségként megkapja úgy jó, ha azt ajándékként fogadja. 
És szintén pontosan ugyanez alkalmazható a szüleink személyes bűneire is. A személyes bűneik csak a szüleinkhez tartoznak. Gyakori, hogy a gyermek, a szülei iránti szeretetből, magára veszi azok bűneit, és megpróbálja azt helyettük viselni. De ez megsérti a Szeretet Rendjét, ehhez a gyermeknek nincs joga. Ha a gyermek jóvá akarja tenni a szülei hibáit, azzal úgy kezeli a szülőket, mintha azok gondozásra szoruló gyermekek lennének, és maga lenne a szülők szülője. Egy nő édesapja vak volt, az édesanyja pedig süket. Jól kiegészítették egymást, a nő mégis úgy érezte, hogy gondoskodnia kell róluk. Amikor felállítottuk a családi konstellációját, a helyettesítők a helycserét pontosan mutatták. Az anya képviselője azt mondta: „Az apádról képes vagyok gondoskodni”. Az apa pedig ezt mondta: „Anyád és én jól megvagyunk. Nincs rád szükségünk.” Az asszony ettől inkább csalódott volt, mint megszabadult, mert ismét gyermek méretűvé kellett válnia. Aznap éjjel nem tudott aludni. Azt mondtam neki: „Akik nem tudnak aludni, azt gondolják, hogy éberen figyelniük kell valamire.” 
Ekkor elmondtam egy történetet egy fiatalemberről a háború utáni Berlinben - mondja Hellinger. 
A fiatalember éjjel - nappal figyelte a testvére holttestét, hogy a patkányok ne egyék meg. Kimerültsége ellenére, meg volt győződve róla, hogy ez a kötelessége. Aztán valaki azt mondta neki: „A patkányok éjszaka alszanak”. És a fiú elaludt. 
Aznap éjszaka a nő is aludt.
A Szeretet Harmadik Rendje a szülők és gyermekek között: 
A gyermek tiszteletben tartja azt, ami személy szerint a szüleihez tartozik (tehetsége, javai, bűnei) és megengedi nekik, hogy megtegyék azt, amit csak ők tehetnek meg, és amit nekik kell megtenniük.


A szülők elismerése 

A Szeretet Negyedik Rendje szülők és gyermekek között: 

A szülők Nagyok, a gyermek Kicsi. A szülők adnak, a gyermek pedig elfogad.

A szülők minden gyermeknek sokkal többet adnak, mint amennyit az valaha is viszonozni tud. A szülő – gyermek kapcsolatban nincs viszonosság. Néhány gyermeknek bűntudata van, és azt mondja: „Nem fogadok el semmit, és így megszabadulok a bűntudatomtól.” Ezzel elzárja magát a szüleiből áramló életerőtől, és emiatt ürességet és kimerültséget érez. „Mindent, amit adtatok, szeretettel elfogadom” - az ilyen elfogadás az egyensúlyteremtő mód, mert a szülők ettől elismerve érzik magukat és tetteiket. Így szívesebben adnak még. Ha a gyermek követelőző: „Többet kellene adnotok”, a szülők szíve bezárul, és nem tudják áramoltatni a szeretetet, a gyermeknek pedig soha nem lesz mindaz értékes, amit kikövetelt. 
vissza 

Kölcsönösség és nem viszonosság 

Amit a szüleinktől kapunk, azt továbbadjuk. A szülőket nagyon boldoggá teszi, ha a gyermekeik azt mondják: „Mindent elfogadok, amit adtok, és tovább fogom adni.” Azok a gyermekek, akik ilyen módon továbbadnak, nem hátrafelé néznek, hanem előre, a saját életükre. A gyermek szülei is a saját szüleiktől kaptak és a gyermekeiknek adták azt tovább. És mivel oly sok mindent kaptak és fogadtak el, képessé is váltak a bőséges adakozásra.



Forrás: www.hellingerakademia.hu

weboldal: www.boszikam.com

webshop: www.tanita-fashion.com