Érdekel a jóslás, sorselemzés ? A kapcsolat menüpontnál megtalálod elérhetőségemet !

Tag: Tóth Anita

0

25+1 Igazság ! :)

25+1 Igazság ! 🙂


Igen - lényeges - itt hibázzuk el...

1. Ne tölts időt a nem megfelelő emberekkel! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk az életkedvet és energiát. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri el az értékeidet.


2. Ne menekülj a problémáid elől, nézz szembe velük! Nem elvárás, hogy azonnal megoldjuk a problémákat. Nem így terveztek bennünket. Hanem úgy, hogy megsértődjünk, szomorúak legyünk, megsérüljünk, megbotoljunk és elessünk és ezzel együtt haladjunk. Ez az élet célja – hogy szembenézzünk a problémákkal és idővel megoldjuk őket. Végső soron ez tesz bennünket azzá, akik vagyunk.


3. Ne hazudj önmagadnak! Bárki mást becsaphatsz a világon, de önmagadat nem tudod. Csak akkor lépünk előre az életben, ha kockáztatunk, és a legkockázatosabb dolog az, amikor megpróbálunk őszinték lenni önmagunkkal szemben.


4. Ne szorítsd háttérbe a saját igényeidet! Igen, segíts másokon, de segíts önmagadon is! Ha valaha is ott volt az ideje, hogy kövesd a vágyaidat és valami olyat csinálj, ami neked fontos, akkor az a pillanat most van itt.


5. Ne akarj valami lenni, ami nem vagy! Az élet egyik legnagyobb kihívása az, hogy önmagad légy egy olyan világban, amelyik próbál olyanná tenni, mint mindenki más. Ne változz azért, hogy az emberek kedveljenek! Légy Önmagad, és a megfelelő emberek szeretni fogják a valódi énedet!


6. Ne kapaszkodj mindenáron a múltba! Nem tudod elkezdeni az életed következő fejezetét, amíg az előzőt olvasod újra és újra.


7. Ne félj hibákat véteni! Ha csinálsz valamit és elrontod, az még mindig legalább tízszer hatékonyabb, mintha nem csinálnál semmit.


8. Ne akard megvásárolni a boldogságot! Sok olyan dolog van, amire vágyunk, és sokba kerülnek. De az igazság az, hogy azok a dolgok, amelyek igazán boldoggá tesznek – a szeretet, a nevetés – teljesen ingyen vannak.


9. Ne légy link! Ne gondolkozz túl sokat, különben még ott is problémát hozol létre, ahol eleve nem is volt.


10. Ne gondold azt, hogy még nem állsz készen! Soha senki nem érzi úgy, hogy 100%-ban készen áll. Ez azért van, mert a lehetőségek arra kényszerítenek bennünket, hogy túlnőjünk a komfortzónánkon. Eleinte nem fogod kényelmesen érezni magad, de végül több leszel.


11. Arra koncentrálj, amit akarsz, hogy megtörténjen! Ha minden nap azzal a gondolattal ébredsz fel, hogy valami csodálatos fog történni az életedben a mai napon, és jól odafigyelsz, akkor gyakran rájössz, hogy tényleg megtörtént.


12. Ne keveredj kapcsolatokba rossz indokból! A kapcsolatokat bölcsen kell megválogatni. Jobb egyedül lenni, mint rossz társaságban.


featured_25plus1_600x270_kozepre

13. Minden találkozásnak célja van! Rá fogsz jönni az életed során, hogy minden egyes emberrel való ismeretségednek célja van. Egyesek próbára tesznek, egyesek kihasználnak, egyesek pedig tanítanak. De a legfontosabb, hogy lesznek, akik kihozzák belőled a legjobbat.


14. Koncentrálj arra, hogy a saját eredményeidet javítsd minden nap! A siker a TE és ÖNMAGAD közötti ütközetben dől el. Nem mindenki mással kell versenyezni.


15. Ne légy féltékeny másokra! A féltékenység annak a művészete, hogy valaki más jószerencséjén meditálsz a sajátod helyett.


16. Hagyd abba a panaszkodást és az önsajnálatot! Az élet okkal küldi a ziccereket – azért, hogy az utadat olyan irányba fordítsa, ami neked való. Úgyhogy mosolyogj! Hadd tudja meg mindenki, hogy ma sokkal erősebb vagy, mint amilyen tegnap voltál és az is leszel!


17. Ne tarts haragot! Ne éld az életedet gyűlölettel a szívedben! Az lesz a vége, hogy neked jobban fog fájni, mint azoknak, akiket gyűlölsz.


18. Ne engedd, hogy mások lehúzzanak! Ne csökkentsd a sztenderdjeidet azért, mert mások nem hajlandók növelni az övéket!


19. Vedd észre a parányi pillanatok örömét! Élvezd a kis dolgokat, mert egy nap esetleg visszanézel és rájössz, hogy azok voltak a nagy dolgok.


20. Ne akarj mindent tökéletesen csinálni! A valódi világban nem a perfekcionistákat díjazzák, hanem azokat, akik elvégzik a dolgokat.


21. Ne kövesd a legkisebb ellenállás útját! Az élet nem könnyű, különösen, ha valami értékes dolgot szeretnél elérni. Ne keresd a legkönnyebb megoldást. Csinálj valami rendkívülit!


22. Ne tegyél úgy, mintha minden rendben lenne, amikor nincsen! Néha nyugodtan széteshetsz egy kis időre. Nem kell mindig a kemény fiút játszani, és nem kell állandóan bizonygatni, hogy minden rendben van.


23. Ne hibáztass másokat a saját problémáid miatt! Ha másokat hibáztatsz azért, ami veled történik, akkor elutasítod a felelősséget, és másokra ruházod a rendelkezés jogát az életed adott területe felett.


24. Ne próbálj mindenki számára minden lenni! Ez lehetetlen, és ha megpróbálod, kiégsz. De ha egy valakit mosolyra késztetsz, az megváltoztathatja a világot. Szűkítsd a fókuszt!


25. Ne aggódj annyit! Az aggódás nem mentesíti a holnapot a nehézségektől, csak a mát az örömöktől.


+1. Légy hálás! Ahelyett, hogy arra gondolsz, mi az, aminek híján vagy, próbálj arra gondolni, hogy mi az, amid van... Rájössz majd, hogy egészen gazdag vagy!


Ne feledd, minden nagy sikertörténet előszava a pozitív gondolkodás. Ha minden nap azzal a gondolattal ébredsz fel, hogy valami csodálatos fog történni az életedben, akkor gyakran rájössz, hogy tényleg megtörtént. A változás kulcsa mindig önmagunk.


featured_25plus1_600x270_alulra

sorselemzés-útmutatás:Facebook oldalam


0

Napi útmutató :)

Napi útmutató:Amikor még nem tudod, nem is sejted mi fog veled történni, csak valami azt súgja, hogy IGEN ez a Te utad...Amikor megkérdezik tőled, honnan meríted az erőt és mi az ami előre visz, nem sőt egyáltalán nem biztos, hogy ott és akkor tudsz erre  felelni, mert ezt nem lehet szavakba foglalni...ezt érezni kell..mélyen... legbelül. Valójában csak akkor tudod elmondani, leírni... amikor már megélted, elérted amire vágytál, de lehet, hogy még akkor sem...és azt gondolod "Csípjen meg valaki!", mert olyan álomszerű, hogy amikor a megtörténik, az első pillanatban szinte magad sem tudod mihez is kezdj  a "csodával". Ha a belső hangra figyelsz hallod ahogy megszólít, beszél hozzád, ebben a különös  euforikus állapotban...először suttog és végül egyre hangosabb lesz .." Igen, elérted amire vágytál! Fogd, hisz nem kölcsönbe kaptad, most már a Tied, értékeld, becsüld és vigyázz rá!"  ( Tóth Anita )weboldal: www.boszikam.com
Napi útmutató:

"Amikor még nem tudod, nem is sejted mi fog veled történni, csak valami azt súgja, hogy IGEN ez a Te utad...Amikor megkérdezik tőled, honnan meríted az erőt és mi az ami előre visz, nem sőt egyáltalán nem biztos, hogy ott és akkor tudsz erre felelni, mert ezt nem lehet szavakba foglalni...ezt érezni kell..mélyen... legbelül. Valójában csak akkor tudod elmondani, leírni... amikor már megélted, elérted amire vágytál, de lehet, hogy még akkor sem...és azt gondolod "Csípjen meg valaki!", mert olyan álomszerű, hogy amikor a megtörténik, az első pillanatban szinte magad sem tudod mihez is kezdj a "csodával". Ha a belső hangra figyelsz hallod ahogy megszólít, beszél hozzád, ebben a különös euforikus állapotban...először suttog és végül egyre hangosabb lesz .." Igen, elérted amire vágytál! Fogd, hisz nem kölcsönbe kaptad, most már a Tied, értékeld, becsüld és vigyázz rá!"

( Tóth Anita )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

0

Napi útmutató :)

Napi útmutató:Amikor úgy érzed nincs tovább, amikor azt gondolod ennél rosszabb már nem jöhet...egyedül csak arra vágysz, hogy átaludhasd ezt az időszakot...akkor kerülsz leginkább közel önmagadhoz, felismered az erőt ami benned van, rájössz, hogy nem adhatod fel, nem eshetsz össze, egy darabig sajnálhatod önmagad, sírhatsz könnyekkel vagy könnyek nélkül... de reggel felébredsz, belenézel a tükörbe,  kiigazítod a sötét karikákat a szemed alatt és arra gondolsz, ki kell lépni az ajtón, nem zárkózhatsz a négy fal közé, az élet megy tovább. A közhely jut eszedbe..."az idő minden sebet begyógyít"...amiben valahogy nem hiszel, túl friss, túl mély még a fájdalom és úgy érzed ez most nem fog szűnni idő ide vagy oda...elengedni, elengedni, könnyű ezt mondani, de amikor benne vagy jó lenne ha tudnád hogyan kell nekikezdeni...Jó lenne ha lenne egy lista, egy útmutató, vagy valaki aki megmondaná mit lehet tenni, hogy könnyebb legyen... egy "isteni sugallat", de ebben nem segíthet senki, ez a Te feladatod,  neked kell megküzdened önmagaddal, ez a Te "házifeladatod" nem írhatja meg helyetted más. Lehet, hogy nem  tudod merre indulj, csak teszed amit kell, de szinte ott sem vagy, igyekszel túljutni egy-egy napon és nem tudod, kibírod-e, de nem adod fel... Ahogy telnek a napok, hetek, hónapok, új élmények érnek, valahogy egy kicsit már másképp látod ami történt...átértékeled, levonod a tanulság leckét, észreveszed az apró "csodákat" és rájössz, hogy hozhat számodra ajándékokat a holnap...ami iszonyatosan fájt, már egy kis "fiókba" került a lelkedbe...néha még kinyitod, de már más érzésekkel... Egy szép reggelen majd  arra ébredsz, hogy süt a nap, hallod a madarak hangját, érzed a virágok illatát, szívből és őszintén mosolyogsz...ez az a pillanat, amikor úgy érzed, a nehezén már túl vagy és  elmondanád mindenkinek  "Igen, újra élek!".  ( Tóth Anita )weboldal: www.boszikam.comblog: http://boszikam.blogspot.hu/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html
Napi útmutató:

     "Amikor úgy érzed nincs tovább, amikor azt gondolod ennél rosszabb már nem jöhet...egyedül csak arra vágysz, hogy átaludhasd ezt az időszakot...akkor kerülsz leginkább közel önmagadhoz, felismered az erőt ami benned van, rájössz, hogy nem adhatod fel, nem eshetsz össze, egy darabig sajnálhatod önmagad, sírhatsz könnyekkel vagy könnyek nélkül... de reggel felébredsz, belenézel a tükörbe, kiigazítod a sötét karikákat a szemed alatt és arra gondolsz, ki kell lépni az ajtón, nem zárkózhatsz a négy fal közé, az élet megy tovább.

      A közhely jut eszedbe..."az idő minden sebet begyógyít"...amiben valahogy nem hiszel, túl friss, túl mély még a fájdalom és úgy érzed ez most nem fog szűnni idő ide vagy oda...elengedni, elengedni, könnyű ezt mondani, de amikor benne vagy jó lenne ha tudnád hogyan kell nekikezdeni...Jó lenne ha lenne egy lista, egy útmutató, vagy valaki aki megmondaná mit lehet tenni, hogy könnyebb legyen... egy "isteni sugallat", de ebben nem segíthet senki, ez a Te feladatod, neked kell megküzdened önmagaddal, ez a Te "házifeladatod" nem írhatja meg helyetted más.

      Lehet, hogy nem tudod merre indulj, csak teszed amit kell, de szinte ott sem vagy, igyekszel túljutni egy-egy napon és nem tudod, kibírod-e, de nem adod fel... Ahogy telnek a napok, hetek, hónapok, új élmények érnek, valahogy egy kicsit már másképp látod ami történt...átértékeled, levonod a tanulság leckét, észreveszed az apró "csodákat" és rájössz, hogy hozhat számodra ajándékokat a holnap...ami iszonyatosan fájt, már egy kis "fiókba" került a lelkedbe...néha még kinyitod, de már más érzésekkel... Egy szép reggelen majd arra ébredsz, hogy süt a nap, hallod a madarak hangját, érzed a virágok illatát, szívből és őszintén mosolyogsz...ez az a pillanat, amikor úgy érzed, a nehezén már túl vagy és elmondanád mindenkinek "Igen, újra élek!"

( Tóth Anita )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

0

Napi útmutató :)

Napi útmutató:"Az élet útja számtalan csodát rejt, senki sem áltat azzal, hogy ha reggel felkelsz és elindulsz nem érnek majd csalódások, nem esel majd el és nem horzsolod le a térded, de hidd el, annál értékesebb egy-egy ajándék, minél jobban vágysz rá és teszel is érte, hogy a tied legyen.  Amit könnyen megkapsz és szinte a kezedet sem kell érte kinyújtanod, nem lesz olyan értékes számodra. Győzd le a belső kétségeket és tanulj, tapasztalj, ne csukd be a szemed, ne felejtsd el út közben értékelni természet szépségeit, vedd észre magad körül az apró kincseket is, ne felejts el mosolyogni...talán a kétkedők furán néznek rád, ne törődj velük...lényeg, hogy Te tudod merre tartasz és a hited előrevisz...erőssé tesz és napról-napra érezni fogod már csak pár lépés a cél."( Tóth Anita )weboldal: www.boszikam.com
Napi útmutató:

"Az élet útja számtalan csodát rejt, senki sem áltat azzal, hogy ha reggel felkelsz és elindulsz nem érnek majd csalódások, nem esel majd el és nem horzsolod le a térded, de hidd el, annál értékesebb egy-egy ajándék, minél jobban vágysz rá és teszel is érte, hogy a tied legyen. Amit könnyen megkapsz és szinte a kezedet sem kell érte kinyújtanod, nem lesz olyan értékes számodra. Győzd le a belső kétségeket és tanulj, tapasztalj, ne csukd be a szemed, ne felejtsd el út közben értékelni természet szépségeit, vedd észre magad körül az apró kincseket is, ne felejts el mosolyogni...talán a kétkedők furán néznek rád, ne törődj velük...lényeg, hogy Te tudod merre tartasz és a hited előrevisz...erőssé tesz és napról-napra érezni fogod már csak pár lépés a cél."

( Tóth Anita )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

0

Napi útmutató :)

Napi útmutató:"Ha van hited és tudod hogyan kell úgy kérni, hogy valóban megkapd amire vágysz, de közben megtanulsz adni is, gazdagabb leszel  bárkinél, hisz ez kulcs mindenhez, a szeretethez, az egészséghez, a sikerhez... elérhetőbb lesz az elérhetetlen, mint gondolnád, csak közben arra figyelj, hogy ne add fel félúton. Felejtsd el a kétkedést, mélyen a szívedből szóljon az Univerzum felé felküldött üzenet és ami a legfontosabb...ne felejtsd el, hogy honnan indultál, ki voltál...az utad során ne veszítsd el segítő angyalodat..becsüld meg és tudd értékelni a "csodát"...mert amit ajándékba kaptál, nagyon könnyen vissza is vehetik és visszairányítanak a céltól a kezdetekhez egészen  a startvonalig."  ( Tóth Anita )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html
Napi útmutató:

"Ha van hited és tudod hogyan kell úgy kérni, hogy valóban megkapd amire vágysz, de közben megtanulsz adni is, gazdagabb leszel bárkinél, hisz ez kulcs mindenhez, a szeretethez, az egészséghez, a sikerhez... elérhetőbb lesz az elérhetetlen, mint gondolnád, csak közben arra figyelj, hogy ne add fel félúton. Felejtsd el a kétkedést, mélyen a szívedből szóljon az Univerzum felé felküldött üzenet és ami a legfontosabb...ne felejtsd el, hogy honnan indultál, ki voltál...az utad során ne veszítsd el segítő angyalodat..becsüld meg és tudd értékelni a "csodát"...mert amit ajándékba kaptál, nagyon könnyen vissza is vehetik és visszairányítanak a céltól a kezdetekhez egészen a startvonalig."

( Tóth Anita )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

0

Napi útmutató :)

Napi útmutató:"A SORS feléd nyújthat egy segítő kezet és ez általában be is következik, de a Te döntésed, hogy észreveszed és elfogadod vagy elutasítod. Első lépésként ki kell bontanod a "masnit" ahhoz, hogy kiderüljön mit kaptál ajándékba. Ezután lépésről-lépésre haladj, ne kapkodj, ne siess, add meg a módját! Ki kell venned a részed Neked is a munkából, mert különben nem lenne olyan értékes számodra.Nem teheti meg más helyetted, ez egyedül a Te feladatod! Hallgass a belső hangra és ha azt súgja fogadd el, ne tétovázz, láss hozzá! " ( Tóth Anita )( fotó: saját "boszi" kéz, jogvédett )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html
Napi útmutató:

"A SORS feléd nyújthat egy segítő kezet és ez általában be is következik, de a Te döntésed, hogy észreveszed és elfogadod vagy elutasítod.

Első lépésként ki kell bontanod a "masnit" ahhoz, hogy kiderüljön mit kaptál ajándékba. Ezután lépésről-lépésre haladj, ne kapkodj, ne siess, add meg a módját!

Ki kell venned a részed Neked is a munkából, mert különben nem lenne olyan értékes számodra. Nem teheti meg más helyetted, ez egyedül a Te feladatod!

.

Hallgass a belső hangra és ha azt súgja fogadd el, ne tétovázz, láss hozzá!"
( Tóth Anita )

( fotó: saját "boszi" kéz, jogvédett )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

1

Napi útmutató :)

Napi útmutató:Őrizd meg a gyermekkor szellemét, ne oltsd el a benned élő lángot! Alkotni és varázsolni csak úgy tudsz, ha a szívedben lakozó  gyermeknek  is teret adsz, hisz övé a képzelet birodalma.Mindegy mennyi idős vagy, nem számít...megőrizheted a fiatalságod. Vállald fel önmagad és ne hagyd, hogy a "felnőttek" komor világa bekebelezzen és a maga képére változtasson, míg végül elfelejted, hogy ki voltál az utad elején." ( Tóth Anita )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html
Napi útmutató:

"Őrizd meg a gyermekkor szellemét, ne oltsd el a benned élő lángot!

Alkotni és varázsolni csak úgy tudsz, ha a szívedben lakozó gyermeknek is teret adsz, hisz övé a képzelet birodalma. Mindegy mennyi idős vagy, nem számít...megőrizheted a fiatalságod.

Vállald fel önmagad és ne hagyd, hogy a "felnőttek" komor világa bekebelezzen és a maga képére változtasson, míg végül elfelejted, hogy ki voltál az utad elején."

( Tóth Anita )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

0

Napi útmutató :)

Napi útmutató:"Az őszinte és szívből jövő mosolynak , egy-egy  kedves szónak, gesztusnak, mágikus ereje van, ami képes arra, hogy megváltoztassa az életedet, szebbé tegye a napjaidat még a nehézségek idején is. Barátságok születhetnek, szerelmek szövődhetnek, pozitív élmények érhetnek, ha nem sajnálod a mosolyod másoktól. Nem kerül semmibe, de mégis többet ér néha mindennél. A nevetés és a jókedv különös és varázslatos hatással bír, falak dőlnek le előtted, bezártnak hitt kapukat nyithatsz ki, hisz a kulcs a kezedben van...de a választás lehetősége is."( Tóth Anita )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html
Napi útmutató:

"Az őszinte és szívből jövő mosolynak , egy-egy kedves szónak, gesztusnak, mágikus ereje van, ami képes arra, hogy megváltoztassa az életedet, szebbé tegye a napjaidat még a nehézségek idején is.

Barátságok születhetnek, szerelmek szövődhetnek, pozitív élmények érhetnek, ha nem sajnálod a mosolyod másoktól. Nem kerül semmibe, de mégis többet ér néha mindennél.

A nevetés és a jókedv különös és varázslatos hatással bír, falak dőlnek le előtted, bezártnak hitt kapukat nyithatsz ki, hisz a kulcs a kezedben van...de a választás lehetősége is."

( Tóth Anita )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

0

Napi útmutató :)

Napi útmutató:"Az élet olyan, mint egy folytatásos könyvsorozat, amibe benne van a kaland, a dráma, a szerelem, a helyzetkomikum, a remény, a küzdelem, a tanulság...azzal a különbséggel, hogy ez a saját  történeted. Itt most a főszereplő a "hős" vagy a "hősnő" Te vagy és egyben a sorok írója is...rajtad múlik, hogy miként alakul a cselekmény és mi lesz a címe a következő regényednek. Az utunk végén majd leporolunk egy-egy számunkra kedves olvasmányt, kinyitjuk és visszaidézve az emlékeket  belelapozunk abba a fejezetbe, ami a szívünk számára legkedvesebb volt." ( Tóth Anita )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html
Napi útmutató:

"Az élet olyan, mint egy folytatásos könyvsorozat, amibe benne van a kaland, a dráma, a szerelem, a helyzetkomikum, a remény, a küzdelem, a tanulság...azzal a különbséggel, hogy ez a saját történeted. Itt most a főszereplő a "hős" vagy a "hősnő" Te vagy és egyben a sorok írója is...-rajtad múlik, hogy miként alakul a cselekmény és mi lesz a címe a következő regényednek.

Az utunk végén majd leporolunk egy-egy számunkra kedves olvasmányt, kinyitjuk és visszaidézve az emlékeket belelapozunk abba a fejezetbe, ami a szívünk számára legkedvesebb volt."

( Tóth Anita )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

0

Napi útmutató :)

Napi útmutató:"Utad során számtalan kaput nyitnak ki előtted, de egyedül a Te döntésed, hogy elsétálsz mellette vagy belépsz a kertbe, ahol nem csak szépséges rózsák várnak hanem bogáncsok is...és csak rajtad múlik, hogy körbenézel és kisétálsz a könnyebbik utat választva vagy időt és energiát nem sajnálva elkezded a gyomlálást, mert úgy érzed, hogy most jött el az a pillanat...amiért érdemes küzdeni."( Tóth Anita )weboldal:http://boszikam.com/home/szolgaltatasok/sorselemzes/blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html
Napi útmutató:

"Utad során számtalan kaput nyitnak ki előtted, de egyedül a Te döntésed, hogy elsétálsz mellette vagy belépsz a kertbe, ahol nem csak szépséges rózsák várnak hanem bogáncsok is...és csak rajtad múlik, hogy körbenézel és kisétálsz a könnyebbik utat választva vagy időt és energiát nem sajnálva elkezded a gyomlálást, mert úgy érzed, hogy most jött el az a pillanat...amiért érdemes küzdeni."

( Tóth Anita )

Weboldal: www.boszikam.com

blog: http://boszikam.blogspot.com.au/2012/03/sors-vegzet-vagy-mindketto-avagy.html

Pages:12