Érdekel a jóslás, sorselemzés ? A kapcsolat menüpontnál megtalálod elérhetőségemet !

Author: Anta-Boszi

0

Hellinger-féle családállítás 1.rész

Bert Hellinger előadásaiból 
Részletek nyilvános szemináriumokon készült jegyzetek alapján




A családállítás működési mechanizmusa 

Bert Hellinger a családállítás működését egy szellemi mezővel magyarázza, amely állítása szerint egyezik azzal, amit Rupert Sheldrake biológus morfogenetikus mezőként írt le. A „morfe” struktúrát, formát jelent, a „genesis” pedig keletkezést. Ez a mező ismétli magát. Ezen alapulnak a természeti törvények is. És Hellinger szerint a családon belüli ismétlődések is. A morfikus mező védi magát a felismerések, változások ellen, mert a mező tagjai félnek attól, hogyha a mező megváltozik, elveszítik azt a jogukat, hogy odatartozhassanak. Minden ellen tehát, ami veszélyezteti a mező összetartását, a mező tagjai harcolnak. Könnyen megfigyelhető egyes szakmák vagy vallások, de más csoportok mezeje is. És megfigyelhető a gondolkodási, észlelési, fejlődési, növekedési tilalom. A mező tagjai úgy érzékelik, hogy aki veszélyezteti a mező változatlanságát, az eretnek, el kell pusztítani. 
A mező önmagában nem tudja a keletkező „hibákat kijavítani”, a rendet helyreállítani. Ehhez egy új, kívülről jövő impulzusra van szüksége, szellemi erőre. 
Ezen az elméleti alapon működik Hellinger magyarázatában a családállítás.

A mindent mozgató szellemi erőtér 

Bert Hellinger: „Minden, ami létezik, mozgásban van. Vajon milyen erő mozgatja a világot, mi mozgat mindent, honnan jön ez a mozgás?” Hellinger végtelen, alkotó, szellemi erőnek nevezi, amely minden sorsban benne van. A szellemi erő mozgásterében minden és mindenki jelen van, aki valaha is élt, aki a későbbiekben fog élni, és minden történés is. Ebben az erőtérben nincs minősítés, nincs sajnálkozás. A történések a szellemi erő mozgását követik. 
tovább olvas →!
2

Lélektárs, ikerlélek, duálpár 4. rész

Árnyék és Lélektárs

(Tarr Bence László)

- The Shadow and the Soul-mate -

„Similis simili gaudet - A hasonló a hasonlónak örül”
– latin mondás

Ha a Lélektárs fogalmat halljuk, sokunknak egyből romantikus képek jutnak eszünkbe. Tengerparti séták, meghitt vacsorák, szavak nélküli rokon gondolatok, egymásba feledkező szerelmespárok. És valóban sok lélektárs valóban lehet egyben „duálpár” is, de az ilyen lélektárs ritka, mint a fehér holló.

Lelkünk és társbérlőink

Nem hiszem, hogy ismernék olyan embert, aki életében csak egyetlen ember iránt érzett vonzalmat, áhított szeretetet, szerelmet. Gyerekkori szerelmeink, tinédzser ideáljaink, felnőtt párkapcsolataink jellege és tárgya egészen más és más. Az óvodás első csók izgalma és fontossága, az adott fejlődési szakaszban ugyan olyan jelentőséggel bír, mint esküvőnk napján az oltár előtt. Ahogy személyiségünk változik, fejlődik, úgy változnak persze preferenciáink is, de az alapérzés nem változik: minden ember társra vágyik. Szinte születése pillanatától keresi-kutatja, ki lehet, mi lehet az ő lélek-társa, és ha nem éri menet közben túl sok csalódás, szíve ajtaját bátran és örömmel nyitja meg újra és újra a betérő szíves vendégek előtt.

Hogy kik lesznek azok akik társainkká lesznek, vagy ideig-óráig, vagy akár egy egész életen át, az minden esetben rólunk árulkodik. Lélek-társunk saját személyiségünk tükre, amelyben jó, ha megnézzük magunkat! Hány és hány embert ismerek, aki sokszor panaszkodik élettársára, annak viselkedésére, és szokásaira – pedig minden esetben csak és kizárólag ők azok, akik úgy döntöttek és döntenek folyamatosan, hogy ezzel a társsal élik életüket.

tovább olvas →!
4

Lélektárs, ikerlélek, duálpár 2. rész

Duálpárok : A Tökéletes illeszkedés törvénye

( Tarr Bence László )

- Dual Pairs – The Law of Perfect Match -

Minden ember a lelke mélyén arról álmodik, hogy megtalálja élete tökéletes párját, akire minden tekintetben rábízhatja életét, sorsát, végzetét. A meseirodalom telis-tele van az ilyen tökéletes tündérpárok történeteivel, akik megannyi próbatétel árán el is nyerik egymás szerelmét. Érdemes ezekből a mesékből tanulni. Látni és felismerni, hogy a szerelmes párok nagyon komoly megpróbáltatások, és komoly belső változás árán válhatnak egymás tökéletes kiegészítőivé. Senki sem kapja készen a tökéletességet, azért küzdeni, harcolni, tenni kell. A szerelemben is.

Minden madár társat választ…

Mindenki tudja, hogy az ember, társas lény. Ha nem éri gyermekkorban valami káros torzító hatás, akkor ösztönösen vonzódik a többi ember társaságához, később pedig az emberek egy bizonyos csoportjához. Ez a természetes vonzódás egyre fokozottabb erővel, és egyre koncentráltabban gyűrűzik be, mígnem egészen fókuszált módon egyetlen emberre vetül. A „párunkra”, arra az egyetlen emberre, akit a Föld hat és fél milliárd embere közül magunknak társnak választunk. Kicsit messzebbről nézve ezt a folyamatot, hihetetlen és szinte irracionális ez a folyamat. Hogyan lehetséges, hogy ennyi, de ennyi ember közül jószerével mindenki megtalálja a lelki társát, akivel megoszthatja életét?

tovább olvas →!
4

Lélektárs, ikerlélek, duálpár 3. rész

A lélektársi kapcsolatok három útja

(Tarr Bence László )

- The Three Levels of Spiritual Relationships -

A tökéletes párkapcsolat minden ember elemi vágya és szüksége. Ha hisszük, ha nem, minden emberi törekvésünk hátterében az a késztetés áll, hogy megtaláljuk életünk „párját”, azt az embert, aki szeretettel és bölcsességgel aranyozza be mindennapjainkat, akivel és aki által megélhetjük saját teljességünket. A párkeresés kényszere és kiapadhatatlan hajtóereje mögött a teljesség ígérete lángol. Az a sziklaszilárd emlékezet, hogy van boldog egység, hogy a részekre bomló emberi világ mögött vagy felett van egész-ség és kiegészülés.

A tökéletes társ spirituális emlékezete

Minden ember hordozza ezt az emlékezetet és ennek ígéretét. Ez hajt bennünket a párválasztás időtlen labirintusában egyre csak egyre előre, keresve-kutatva a megannyi ember között azt az ideális felet, akinek másik feleként mi magunk újra egészek lehetünk. Van akinek ez a keresés egyetlen mindent beragyogó időfeletti pillanat - egy egyszeri és megismételhetetlen „meglátni és megszeretni” mozzanat. Van akinek egy életidőn át tartó, megannyi személyen átívelő sodródó folyam, amelyben megannyi arc és érintés fonódik össze egyetlen bizonyossággá, hogy van szerelem és van az embernek lelki társa valahol a világban az út legvégén. Nem az út hossza számít és nem is a szereplők számossága. Csak a megérkezés és a megtalálás számít. Annak a felismerése, hogy minden embernek vannak lelki társai, akik segítik és támogatják lelki fejlődését és kiteljesedését, és van lélektársa, aki megtisztulva minden önösség sárarany burkától tökéletes duálpárja lehet, ha engedik megtörténni ezt a csodát.

tovább olvas →!
4

Lélektárs, ikerlélek, duálpár 1. rész

Tarr Bence László - Izing Klára: Lélektársunk Tükrében

- In the Mirror of our Soul-mate -
Keressük a lélektársunkat, és azt gondoljuk, ha rálelünk, az egész életünk tökéletessé válik. Pedig a kapcsolatért ezután is meg kell dolgoznunk.

- Amikor lélektársakról beszélünk, sokakban romantikus kép jelenik meg – mondja Tarr Bence László, kulturális antropológus, a Szintézis Szabadegyetem oktatási tevékenységért felelős vezetője. – Az emberek többsége úgy gondolja, ha megtalálja lélektársát, akkor szavak nélkül is megértik egymást, ugyanarra gondolnak majd, és ezt egyszerre is mondják ki. Mindörökre boldogok lesznek, mindenben egyetértenek, soha semmin nem vitáznak. De az ilyen lélektárs olyan ritka, mint a fehér holló.

- A lélektársunk saját személyiségünk tükre, ezért nem árt, ha jól megnézzük benne magunkat. Nagyon sok embert ismerek, akik élettársuk viselkedéséről, szokásairól panaszkodnak, miközben ők választották a társukat, akivel le kívánják élni az életüket, senki sem erőltette rájuk – folytatja Tarr Bence László. – És már azért sem érdemes panaszkodni, mert a társunk a viselkedésével tükröt tart elénk, igaz a látottakkal gyakran fájdalmas szembenézni. Párunk ugyanis nem a jó tulajdonságainkat fogja visszatükrözni. Azzal amit mond vagy tesz, sokszor a hibáinkra hívja fel a figyelmet – gyakran nem is szándékosan. Nekünk azonban ezt úgy kell felfognunk: társunk tanítani próbál. Ha ezt felismerjük, képesek leszünk a változásra, a fejlődésre, és kapcsolatunk, boldogságunk tartós lesz.

Nem biztos, hogy mindig együtt maradnak
tovább olvas →!
4

Lélektárs, ikerlélek, duálpár

Duálpárok - Valóban léteznek?

Az egyik karmaelmélet szerint a duálpárok azonos energiaforrásból származnak, csak földre születésük előtt szétválnak, és más testet öltenek. Földi életükben legfőbb feladatuk az egymásra találás.

A másik elmélet szerint viszont a duálpár két fele két teljesen különálló lélek, akik azonban annyira hasonlóak, hogy egyszerűen bevonzzák a másikat az energiaterükbe. Akár az egyik, akár a másik, akár egy harmadik elmélet hordozza az igazságot, a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy duálpárok valóban léteznek, és a földi lét során megkeresik egymást.

Miről ismerheted fel a duálpárodat?

Először is fontos tisztázni, hogy nem csak szerelmi kapcsolódásokról van szó. A duálpárod veled egynemű, vagy akár a rokonod is lehet - ez az egyszerűbb helyzet, mert a barátságokat könnyebb kordában tartani, mint az észvesztő szerelmet.

Amikor rátalálsz a duálpárodra azt érezheted, hogy időtlen idők óta ismered, pedig akkor látod először. Úgy véled, ismered a hangját, a nevetését, a szokásait, a stílusát, de ez valójában nem igaz, ebben a földi megtestesülésben "viselt" tulajdonságait nem ismerheted, csak éppen arra a rezgésre ismersz rá, amelyet te magad is képviselsz, és ami hihetetlen erővel vonz felé. Az első pillanattól kezdve szereted, bizalmat érzel iránta, úgy érzed, vele bármit megoszthatsz, ő az "egyetlen", aki valójában ismer téged, aki megért, aki képvisel - a másik feled. Ami néha jó, néha nem.

A duálpárod elől nem menekülhetsz, bárhogy is alakul majd a kapcsolatotok. Földi léted feladata ennek a kapcsolatnak a felvállalása, fejlesztése - akkor is, ha határtalan örömökkel jár, és akkor is, ha majd' belehalsz az egymásnak okozott sebekbe. Igen, jól hallod, duálpárok csatája esetén az a seb is neked fáj, amit neki okozol. Ez a karma egyik legerősebb törvénye.

Szerelmes duálpárok?

Amikor olyan szerencsés vagy, hogy életed szerelme egyben duálpárod is, rengeteg tényező nehezítheti meg a boldogságotokat.

tovább olvas →!
0

Álomfejtés másképp


Álomfejtés másképp

Az emberek ősidők óta nagy jelentőséget tulajdonítanak az álmoknak. Sok nép képzetében az álmok különféle hiedelmekkel, mágikus cselekedetekkel társultak. Az ókorban azt hitték, hogy az álmokat az istenek küldik az embereknek, hogy megoldást találjanak sorsuk irányításához, betegségeik gyógyításához.

A hagyományos kínai felfogás szerint álom idején a lélek képes elhagyni az ember testét. A halhatatlanok viszont nem álmodnak, mivel ok már mentesek a vágyaktól, a kívánságoktól.

Egyiptomban kb. 4000 éve összegyűjtöttek egy listát a jövendölésre alkalmas álmokról. Később elemezték a Biblia próféciáit is. Az ókori görögök meghatározónak hitték az álmok jóserejét, Arisztotelész (i.e. 384-322) görög filozófus értékelte az álmok érzelmekre ható szerepét.

Hippokratész (i.e. 460-377), az ókor leghíresebb orvosa komolyan foglalkozott az álmok fontosságával. A 2. században élt népszerű jós, az ephézoszi Artemidórosz, aki egész életét az álomfejtés tudományának szentelte, híres álmoskönyvet írt, Álomfejtés címmel. Állandóan utazott és gyűjtögette a beteljesült álmokat.

tovább olvas →!
1

Álomfejtés A-tól - Z-ig

„Az álmok nem szándékos és önkényes kitalálások, hanem természetes jelenségek, és semmi mások, mint amit éppen ábrázolnak. Nem csalnak, nem hazudnak, nem csűrnek-csavarnak és nem kendőznek el semmit, hanem naiv módon azt adják tudtul, ami, és amit gondolnak. Csakis azért bosszantók és megtévesztők, mert nem értjük őket. Nem alkalmaznak semmiféle bűvészkedést, hogy elrejtsenek valamit, hanem kimondják, ami a lényegi tartalmuk, a maguk módján a lehető legvilágosabban. Azt is képesek vagyunk felismerni, miért olyan sajátosak és bonyolultak: a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy olyasmit iparkodnak kifejezni, amit az én nem tud és nem ért meg.”

Carl Gustav Jung (1875-1961),

svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus

Álomfejtés A-tól - Z-ig :

forrás: Rosta Erzsébet : Hiedelmek, hagyományok, babonák a világ minden tájáról

Ablak

Az ablakkal álmodót - ha büntető eljárás alatt áll - felmentik a vád alól. Ha az álmot látónak az ablakzár látványa marad meg az álmából, pletykázása miatt alapos megdorgálásra számíthat. Az észak-afrikai arabok szerint, ha az ember álmában egy ablakon át távozik, az ügyeinek szerencsés fordulatát jelzi; ám ha az ablak szűk, és nehéz kijutni rajta, ez arra inti, hogy nagy nehézségekkel kell megbirkóznia. Muhammad An-Nefzawi 15. században írt művében, a középkori arab világ szerelmi kultúráját bemutató Illatos kertben az ablak átvitt értelemben a nőre emlékeztet, ezért aki álmában magát új, jó állapotban lévő ablakon látja bepillantani, biztos lehet benne, hogy fiatalasszonyt, vagy szüzet kerít hatalmába. Ha viszont az ablak lestrapált, kopott, az asszony öreg lesz.

 

Adó
Ha álmában valaki adót fizet, csinos nyereségre számíthat, ha viszont adót vetnek ki rá, nehéz munka előtt áll.

 

Agglegény
Agglegénnyel álmodni szerény szerencsét jelent.

 

Aggodalom
Aki álmában aggodalmaskodik, ha beteg, javul az állapota, ha egészséges, örömben lesz része.

 

Angyal
Angyallal álmodni kiváló jel, sikert, boldogságot, hasznos barátságot, szerencsés szerelmet prognosztizál. Angyallal beszélni, utálatos és gonosz dolgok történnek az álmodóval. Azt álmodni, hogy angyallal együtt lebegünk, boldog öregséget jelez.

tovább olvas →!
0

24 - Az élet célja

Szepes Mária:A mindennapi élet mágiája

24.

Az élet célja

Sajátos célunk - az egyetemes célon belül - kétségtelenül egyéniségünk megfinomítása, kicsiszolása különféle lehetőségek, élmények kísértések, provokációk, tapasztalatok csiszolókorongján. Az, hogy ideáljainkat felszínre hozzuk, megvalósítsuk és kiéljük. Hogy hányféle átmeneti cél felállítására és túlhaladására van Szükségünk ehhez, az egyedül szellemünk rejtett törvényétől függ. E vita a megvilágosodott individuumban dől el.

tovább olvas →!
0

23 - A félelem legyőzése

Szepes Mária:A mindennapi élet mágiája

23.

A félelem legyőzése

Az élet legősibb alapérzése a félelem. A múlandósággal együtt született. Hatalma két forrásból táplálkozik. Egyik forrása az, hogy nevét a rengeteg fedőnévtől csaknem lehetetlen megtalálni. Noha a félelem lényegében halálfélelem, kétségtelen, hogy e mögött van még egy titkos név, egy másik, amely az univerzális tudattalanban rejtőzik. A félelem hatalmának másik forrása önmagát feltöltő, megszázszorozó ereje. A félelem mágiája ugyanis magából a félelemből táplálkozik. Amint feltámad bennünk, legelőször is kontroll-szerveinket bénítja meg, s átveszi az uralmat egész organizmusunk fölött. Lételeme a homály, ismeretlenség, köd, bizonytalanság, körvonaltalanság. Veszedelmes experimentumainak feltétele az egyéniségben eluralkodott tanácstalan káosz és tehetetlen kiszolgáltatottság.

Le lehet-e győzni? A felelet erre: igen!

tovább olvas →!
Pages:123456