3 – A külső és belső magatartás kölcsönhatása

június 17, 2013 Anita

3 – A külső és belső magatartás kölcsönhatása

Szepes Mária:A mindennapi élet mágiája

3.

A külső és belső magatartás kölcsönhatása

Az eredményes élet pszichogenezise mindenkor kettős természetű. Egy külső és egy belső részre tagozódik. A követendő módszer tehát belső világunk és külső magatartásunk képzésére egyenlő súlyt fektet. Az akarat, koncentratív képesség, imagináció, karakterológiai ismeretek, az önanalízis és szimbólumfejtés tehetségének fejlesztését éppoly fontosnak tartja, mint bizonyos feltételek betartását a külső viselkedésben. Mert szavaink, mozdulataink mind önkénytelen rituálék, amelyek erőket indítanak el, különféle hatásokat provokálnak környezetünkből, végül visszahatnak ránk.

Ha összehasonlítunk egymással két embert, akik közül az egyik az életnek úgynevezett “főszereplője”, vagyis kreatív, lendületes, akcióiban sikeres és népszerű, a másik pedig árnyékbanjáró, önbizalomhiánytól kínzott, tipikusan “peches” karakter – látni fogjuk, hogy a kettő felépítésében, általános viselkedésében milyen mélyreható különbségek mutatkoznak.

A “peches” ember folytonosan siránkozik, panaszkodik, régi sérelmeit beszéli. Sértődöttsége esetleg oly mély, hogy fuldokolva magában tartja e tartalmat, de gondolatai medrét színültig tölti vele. Arckifejezése, testtartása, minden pórusa ezt az atmoszférát árasztja. Ha valamit elmond, előadását pesszimisztikus megjegyzésekkel tarkítja. Rendszerint feltételes módban beszél ott, ahol határozottságra és lendületre volna szükség. “Ha esetleg…” – “Azt hiszem, amennyiben lehetséges volna, úgy talán…”- “Bár nem vagyok biztos benne” – “Várjunk… én nem tudom… hátha…” – ezek a kedvenc kifejezései.

A “szerencsés” ember derűs és határozott. Soha nem panaszkodik. Akkor sem siránkozik, ha valami csapás éri. Bajai recitálásával nem terheli tehetetlen környezetét, mert ösztönösen tudja, hogy ebben nincsen semmi konstruktív. Ha problémáját valakivel megbeszéli, olyan embert választ ki e célra akiben megvannak a segítség feltételei. Mert a szolidaritás az emberi együttélés alapja. Senki sem maradhat teljesen önmagába zártan. Élete bizonyos pillanataiban feltétlenül szüksége van megnyilatkozásra és olyan inspirációkra, amelyeket csak egy másfajta, saját egyéniségét kiegészítő lénytől kaphat. Ezt a szolgálatot azonban egyedül attól kívánja, aki nyújtani tudja. A panasz, a minden életjelenségre rávetített kedvetlenség, sérelmeink kántálása olyan koldushoz tesz bennünket hasonlóvá, aki siető, begombolkozott emberekhez szegődik az utcán, és türelmetlenül odavetett alamizsnákból próbálja összehozni szükségleteit. A kifacsart tagokkal, szenvedéstől eltorzult arccal az utcasarkon némán vonagló koldus szintén nem arat többet nyomorúságos filléreknél, amelyek legfeljebb napi tengődését fedezik de állapotán, helyzetén egyáltalában nem változtatnak. Ez a magatartás a kívülállókból még sohasem váltott ki olyan döntő akciót, amely a koldust kivételes pozícióba emelte volna. Az attitűd maga a sors tehát; a rituálé, amellyel ezt az életformát idézzük, a magunkévá tesszük.

A “szerencsés” ember állító módban beszél. Olyan célokat tűz ki, amelyeket elérhet, ha megteszi érte a szükséges erőfeszítéseket. S ő tudja, hogy megteszi. Bizakodása nem irreális optimizmus, hanem meggyőződés abban, hogy ideáljainak megvalósítása a legnagyobb mértékben tőle függ.

A “peches” ember mindenben halogató taktikával él. Szereti megvárni, mit cselekszenek mások, mielőtt ő tenne valamit. Ha végül is akcióra kerül a sor, akkor nehézkes, a részleteket firtatja, idejét és erejét aprólékos, aggályos gondolatokra pazarolja. Mindig elkésik, vagy túl korán érkezik.

A “szerencsés” ember nem odáz el semmit. Tennivalóit, amint felmerülnek, elintézi. Nem vár mások példájára, hanem cselekszik. Munkájánál nem veszteget időt aprólékos pepecseléssel, hanem nagy vonalakban dolgozik. A részletek lebonyolítására csodálatosképpen mindig talál megfelelő segítőtársakat. Természetesen pontos. Jókor érkezik. Meglepő érzékkel választja ki az alkalmakat. Társaságát keresik. Egyengetik az útját. Puszta atmoszférája: készsége és aktivitása támogatókat idéz. Mindig ad pozitív erőket áraszt, vonz, leköt és meggyőz, tehát kap: barátságot, érdeklődést, jóakaratot.

A típusok meghatározása persze nem ilyen merev. A két véglet között a variációk óriási skálája húzódik. Figyelemmel kell lennünk arra is, hogy a “szerencsés”, “sikeres” ember gyakran egyáltalában nem boldog, s főként nem harmonikus. E fogalmakat ezért mindig magasabb értelmükben használjuk. Aki csak színlel, ügyeskedik, minden gesztusával saját önző érdekét szolgálja, s belül csupa rideg könyörtelenség, kapzsiság, az átmeneti sikereit is belső zűrzavar, bosszúságok, szorongások között éli át, s külső elbukása éppoly biztos, mint pszichikai összeomlása. Siker az, ha valaki önmagát is meggyőzi, felemeli, átvilágítja, mialatt konstruktív célja felé törekszik. Szerencse az, ha valami nagyszerű ideál kreatív szolgálata közben másoknak is adni képes. Nemcsak vezetékké lesz, hanem gyűjtőmedencévé válik, színültig telik gyógyító, megújító erőkkel. Nincs ennél nagyobb karrier és örök értékűbb gazdagság.

A kérdésre, hogy vajon az is pozitív emberré változhat-e ilyen értelemben, aki eddig részben vagy egészen a negatív irány szenvedője volt, a válasz: igen. A mindennapi életben alkalmazott mágia által.

forrás: Szepes Mária:A mindennapi élet mágiája

Boszikám Jósdája

,

Vélemény, hozzászólás?