23 – A félelem legyőzése

július 22, 2013 Anita

23 – A félelem legyőzése

Szepes Mária:A mindennapi élet mágiája

23.

A félelem legyőzése

Az élet legősibb alapérzése a félelem. A múlandósággal együtt született. Hatalma két forrásból táplálkozik. Egyik forrása az, hogy nevét a rengeteg fedőnévtől csaknem lehetetlen megtalálni. Noha a félelem lényegében halálfélelem, kétségtelen, hogy e mögött van még egy titkos név, egy másik, amely az univerzális tudattalanban rejtőzik. A félelem hatalmának másik forrása önmagát feltöltő, megszázszorozó ereje. A félelem mágiája ugyanis magából a félelemből táplálkozik. Amint feltámad bennünk, legelőször is kontroll-szerveinket bénítja meg, s átveszi az uralmat egész organizmusunk fölött. Lételeme a homály, ismeretlenség, köd, bizonytalanság, körvonaltalanság. Veszedelmes experimentumainak feltétele az egyéniségben eluralkodott tanácstalan káosz és tehetetlen kiszolgáltatottság.

Le lehet-e győzni? A felelet erre: igen!

A félelem a megnyilvánult létnek éppolyan misztikus eleme, mint a Lucifer-princípium. Rombol, kivezető út és kulcsok nélkül. Semmit meg nem old, és sehová nem vezet. Vak irritációként cirkulál benne az élet elpusztításának ösztöne; az a tartalom, hogy a létnek ez a formája végzetesen rossz. A félelem az univerzum anarchistája. Robbant, gyilkol, dúl, kiirt, mérgez, s ezzel szüntelenül nemz, mert a pusztítás a mélységi régiókban teremtő aktus. Aki öl, az démonokat nemz. A félelem őrjöngő rögeszméi testet öltenek a lélek alvilágában, és betegségfolyamatok formálódnak a testben.

Az élőlények egymásrautaltságuk kényszerében a félelem millió variációjában szenvednek. Minden vágyódásukban, reményükben, fényszomjukban ott lapul a harmadik hatalom, és behajtja rajtuk sötét adóját. A fény mindig árnyékot vet. S a jelenségek világában minden lehanyatlik és halállal végződik. Igen. Az úgynevezett tények. A test érzetei. Az idegek. Az egész sebezhető, remegő, puha testállag a félelmet igazolja. De lássuk csak, voltak-e már olyan lények, akik a félelem fölé emelkedtek? Van-e egyáltalában kiút a félelemből? Meg lehet-e fékezni? Le lehet-e győzni? A felelet erre: igen! Voltak már emberek, akik a félelmet is megváltották önmagukban.

A félelem antitoxinja az imagináció. A képzelet éber, kitartó, hatalmas frekvenciájú fényereje. Ha ennek kereszttüzébe fogjuk a félelem fixa ideáját, s nem engedjük elfutni, homályba menekülni, akkor úrrá leszünk fölötte. Mert elemezzük csak, milyen fegyverrel operál bennünk a félelem? A célközelvonzás mágiájával. Figyeljük meg, mit teszünk, ha félünk valamitől. Gondolatban megszövegezzük vagy exponáljuk. A gondolatot színültig töltjük éles, intenzív iszonyattal. Azután vad meneküléssel ellökjük magunktól. Ezzel a szabályszerű asztrálmágikus rituáléval pedig kiadtuk a parancsot a feladat véghezvitelre. Pontosan az ellenkezőjét tesszük így annak, amit tennünk kellene. Mert éppen a félelem az amelyet nem szabad soha ámokfutóként elengednünk a homályban, mikor önmagunk ellen kést adtunk a kezébe. Baljós, zavaros, vészterhes gondolatokat soha ne lökjünk el magunktól megoldatlanul! Emlékezzünk a célközelvonzás mágiájánál alkalmazott figyelmeztetésre: kísérletünk nem sikerül akkor, ha tárgyunkkal – amelyet meghívtunk – hosszasan foglalkozunk, s fantáziánkban kiéljük teljesülését, mert akkor az energiát, amely a véghezvitelhez szükséges, ráköltjük magára az elképzelésre. Nos, a félelem esetében éppen valami ilyet kell tennünk. A dolgot, amelytől félünk, gondolatban ad absurdum kell juttatnunk, minden fonalát végiganalizálva. Tételek, ellentételek, képzetek antitoxinjával, megismerésünk érveivel ki kell lúgoznunk ijesztő tartalmát. Hogy kimerüljön. Hogy elveszítse erejét és akcióképességét. Ha így bátran szembenézünk a félelemmel, rájövünk, nincsen egyetlen olyan tézise sem, amelyre ne volnának minden árnyékot elsöprő antitézisek. Betegségek, nyomorúság, balesetek: ha mindezek okát önmagunkban tudatosítjuk, és a sorsunk fölötti hatalom lehetőségét is önmagunkban ismerjük fel, akkor a vak, gonosz véletlentől való félelmet elerőtlenítettük lényünkben.

Ha végigtekintünk félelmeink külön, siralmas történetén, két dolgot állapíthatunk meg. Egyik az, hogy rengeteget féltünk hiába, teljesen fölöslegesen. Annyi energiát fordítottunk félelemre, amellyel nyelveket tanulhattunk, karriert építhettünk vagy nagy műveket alkothattunk volna. Másik az, hogy ha rémképeinknek csak egy tizedrésze megvalósul, hozzátartozóinkkal együtt már ezerszeres halált haltunk volna a legválogatottabb kínzások közepette. Mindkét tény azt bizonyítja, hogy erőink nagy részét egészen terméketlen, negatív és destruktív dolgokra pazaroljuk. Mert félelemmel sohasem javíthatunk sorsunkon, legfeljebb nagyon súlyos mértékben ronthatunk rajta. A félelemmel soha el nem háríthatjuk a rosszat, sőt felfokozzuk veszélyét.

A félelem nem ment meg semmitől, csak nagyobb bajba taszít.

A félelem nem gyógyít, hanem megbetegít.

A félelem, az úgynevezett ijedtség reflexein túl, legnagyobbrészt készületlenségünk miatt vesz erőt rajtunk rajtaütésszerűen, azért, mert mint az élet legtöbb veszélyforrásával szemben, ezen a vonalon sem építettünk védelmi rendszert. A védelmi rendszer annyiból áll, hogy az elkerülhetetlen, létformánk törvényét az élet minden relációjában és pillanatában számításba vesszük. Pontos költségvetést készítünk, amelynek alapösszege a következő tétel: az, hogy születtünk, magába rejti a biztos halált! Most azt kell eldöntenünk, mi az élet ? Miért van az élet ? Mi a halál? És miért van a halál?

Ha ezt a gondolatsort végignyomoztuk, élővé tettük magunkban, nem sok félnivalónk marad, mert érdeklődésünk és törekvéseink súlypontja áthelyeződik az egyedül lényeges kérdésre: mi az élet célja? Mi az élet kozmikus célja és a kozmikus célon belül mi az egyéni célunk fejlődésünk jelen etapjában. A félelemnek persze célunk kijelölése után is sok titkos, váratlan fegyvere marad. Félelmetes nyomorúság, bánat, borzalomkomplexumok párolognak körvonaltalanul tudatunk küszöbén túl. Mégis biztos, hogy a bajok nagy részét elkerülhetjük, ha azokat a dolgokat önként megtesszük, amelyeket a sors kemény csapásai volnának hivatva véghezvinni, megismerésünk gyarapodása és erkölcsi gyógyulásunk érdekében.

A félelem kioldásának, vagyis megváltásának másik forrása bennünk: szorongásaink, antipátiáink, idioszinkráziáink, neurózisaink koncentratív és meditatív elemzése. Ezek az iszonygátak általában védő és figyelmeztető berendezések bennünk. Veszélypontokon jelző tilalomtáblák és útmutatók. Elriasztanak egy iránytól, ahol már többször rosszul jártunk.

forrás: Szepes Mária:A mindennapi élet mágiája

Boszikám Jósdája

,

Vélemény, hozzászólás?