21 – A környezetváltozás szerepe

július 20, 2013 Anita

21 – A környezetváltozás szerepe

Szepes Mária:A mindennapi élet mágiája

21.

A környezetváltozás szerepe

Krónikus, depressziós állapotoknál, kóros ingerültség vagy ideges túlfokozottság esetén az orvos régebben szinte közhelyszerűen ajánlotta a környezetváltoztatást. A “kilépést a régiből, megszokottból az irritálóan beidegzettből”. Ennek a gyógymódnak kétségtelenül sok száz éves kedvező statisztikája van. S azért alkalmazták gyászesetek, betegségek, szerelmi csalódások, válási hajszák és különféle neuraszténiás tüneteket produkáló egyéb megpróbáltatások után, mert rájöttek, hogy az emberi természet meglepően gyors változással reagál rá. De hogy miért teszi ezt, odáig már nem terjedt az egzakt tudomány érdeklődése. Pedig ebben a tényben is, mint sok más eredménnyel alkalmazott “természetes gyógymódban”, benne rejlenek a kulcsok, amelyek az egész orvostudományt forradalmasíthatják. Ehhez persze, a tünetek területét elhagyva, egészen új – és egészen ősrégi – vizsgálati módszerekkel az okok láthatatlan birodalmáig kell elhatolni.

A kiindulása e vizsgálati módszernek az a már elhangzott mondat, hogy mindenfajta betegség a szimbólumbeszéd egy formája. Aki tehát egészen pontos diagnózist akar megállapítani, annak ismernie kell a szimbólumok univerzális nyelvét.

Az orvosságot mindig csak a helyes diagnózis állapíthatja meg, sőt magából a kórból lehet kitenyészteni a vakcinát, amely leküzdi a betegséget. Mivel azonban a testben megjelent tünet csak másodlagos jelenség, egy láthatatlan ok okozata: a gyógyszert magából a láthatatlan okból kell kivonni. Ez pedig a lélekben gyökerezik.

Az okról mindig a betegség szimbológiája árulkodik. Ezért a betegség igazi, egyetlen, valóban végleges gyógyulást okozó arkánuma sem lehet más, mint szimbólum, amely lélekre hat, onnan operálja ki a kórképző gócot. A betegség kristallizált pozitúrájának úgynevezett ellenpozitúrája ez, gyógyító ellenszimbólumok sorozata, amelyek sokszor akkor is használnak, ha a beteg nem fogja fel értelmüket. Ilyen szimbolikus cselekvés a környezetváltoztatás is. Mert abban a miliőben, ahol élünk, s ahol a megpróbáltatás vagy sokk ért bennünket, az emberek és tárgyak magukba szívták gondolatainkat, érzéseinket, szenvedéseinket, indulatainkat. S fogva tartanak bennünket.

Saját környezetében mindenki árnyakat éltet, amelyek eléje állnak minden menekvési, változtatási szándékában. Rászólnak, emlékeztetik, gátolják, lendületét megtörik, kételyt támasztanak benne, s arra hivatkoznak, amit tudnak róla előző cselekvéseiből, elbukásaiból, összeomlásaiból s főleg a kudarcból, amely valamilyen formában érte.

Ma azonban az a helyzet, hogy fizikai értelemben legtöbbször nem áll módunkban környezetet változtatni, elutazni, elköltözni, legalábbis éppen akkor nem, mikor égető szükség volna rá. De lehetséges, hogy egy környezetváltoztatást, “kilépést a régiből” szimbolikus átrendezés segítségével vigyünk végbe.

Figyeljük meg, hogy azok az emberek, akik sorsukkal, önmagukkal elégedetlenek, minduntalan átrendezik bútoraikat. Frigid asszonyok szüntelenül takarítanak, még szekrényeik belsejét is kisúrolják. Erkölcsileg teljesen mocskos, gátlástalan lények testükre gyakran szinte mániákusan tiszták; kényesek. A korosodással, hervadással szinte törvényszerűen együtt jár a világos, derűs színek keresése, a pótlás, kiegyenlítés szimbolikus színterápiája. S ezek az ösztönös, jelképes cselekvéssorozatok tudattalanul mind azért történnek, hogy meggyőzzék, befolyásolják s így kondicionálják a képzeletet, s ezáltal a lélek új önbizalomhoz és életerőhöz jusson.

Ez az ösztönös misztériumjáték a megismerés által az öngyógyítás tudatos eszközévé lehet.

Ha pl. egy rossz energiákkal feltöltött környezet fojtogató gyűrűje zárul körénk és megbénít bennünket, konstruáljunk egy jelképes változássorozatot a rossz hatalmának megtörésére. Vegyünk fáradságot hozzá. Készítsünk gondos tervet. Szerezzük be a hozzávalókat, folyóiratokat, könyveket, úgy, mintha valóban utazni készülnénk, mégpedig valami szép, – “magaslati” gyógyhelyre.

Ne felejtsük el, hogy körülöttünk és bennünk minden “egy-egy szimbólum porba öltöztetve”. Az élet művészete az imagináció művészete, az a tehetség, hogy a dolgok üres keretét zengő, színes, intenzív tartalommal tudjuk-e megtölteni. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor a legcsodálatosabb környezet is belső szegénységünk elmosódó háttere marad. Ha e játékot nem tudom imaginációval megeleveníteni, mint a teljes koncentrációval a maga mesevilágában élő gyerek, akkor külső sötétségbe kirekesztett elátkozott maradok. A játék szabályai játékszabályok, amelyek csak a cselekmény meggyorsított sűrített folyamatában, a drámai átélésekből természetes módon kialakulva változhatnak meg, mégpedig a kínos helyzetünket fenntartó varázslattal egyenértékű koncentráció által. Hiába utazunk el Szicíliába tavasszal, vagy Kaliforniába. Hiába költözünk be egy svájci hegyiszálló luxuslakosztályába, ha a jelenségekhez nem tudjuk hozzáadni azt a képzettartalmat, amely bennünket a gazdag lehetőséggel belülről is intenzíven összekapcsol. Spleenes, hasfájós, epés, elégedetlen, szűkagyú semmittevők ezrei töltik meg a világ legszebb helyeit, tapossák India, Görögország, Közép-Amerika, Afrika traszcendentális hagyományoktól dús földjét, s annyi kontaktusuk van a környezettel, mint a romjaikban is lenyűgöző antik templomok kövein sütkérező gyíkoknak az eszmével, amely e templomokat emelte. Intelligens, tehetséges, intuícióval bíró ember persze nagyszerű inspirációkhoz jut ilyen helyeken, de csak azért, mert tartalmat tud nekik adni önmagából, saját képzeteiből és devóciójából. Mert mágikusan megelevenít, tehát teremt. Ez a tartalom, ez a benső valóság azonos az Élet titkával. Azzal a Tűzzel, amelynek kialvása dermedt hullává változtatja az érzésektől hevülő embert. Ez a titok az imagináció. Imagináció nélkül a világ halott szimbólumok halmaza, de az imagináció felszabadított, visszanyert hatalmával minden pillanatban új világot teremthetünk.

Az imagináció által történő környezetváltoztatás jelképes cselekvéssorozatát mindenkor egyéni ízlésünk szerint kell kialakítanunk. Ez a jelképes cselekvéssor imaginációnk beindításához, inspirálásához szükséges. Ezzel mozdítjuk ki destruktív irányba futó pályájáról, de tudattalanunkat is e szimbólumokkal oldjuk fel zsibbadt, kórosan helytelen pozitúrájából. S ehhez elég, ha markírozzuk a folyamatot, feltéve, hogy a többit tudatos imaginációvarázslattal adjuk hozzá. Mint ahogy a rituálék mozzanatai, a templomtáncok konfigurációi vagy a jógapozitúrák is elégségesek ahhoz, hogy a lélek és szellem nála nagyobb erőkkel lépjen kapcsolatba. Fontos, hogy pl. megcsontosodott szokásainkon, napirendünkön akármilyen kis mértékben, de változtassunk valamit. Esetleg csak annyit is, hogy kávé helyett teát iszunk reggel vagy megfordítva. Átfésüljük a hajunkat. Más útvonalon járunk haza. Sétáinkon más városrészeket keresünk fel. Kimegyünk a pályaudvarra, mintha elutazni készülnénk, s a pályaudvar átmenetiségében, a vonatok beérkezése és kifutása közben tudatosítjuk egész fizikai életünk átmenetiségét, ragaszkodásaink értelmetlenségét. Belemélyedünk valami szép, művészi folyóiratba, amely színes, távoli tájak fotóival van tele. Átrendezzük a szobánkat. A bútorok helyét megváltoztatjuk. Étrendünkben újfajta ízeket alkalmazunk. Új illatszert vásárolunk. Röviden: kilépünk a megszokottból, a zsarnokian kényszerítő szokások gyűrűjéből, határozott céllal és tudatosan.

forrás: Szepes Mária:A mindennapi élet mágiája

Boszikám Jósdája

,

Vélemény, hozzászólás?